2024. május 18., szombat
MAGYAR LABDARÚGÁS

Bajnokavatás – gól nélkül

Szombaton a forduló nyitótalálkozóján a Puskás Akadémia kiütéses vereséget mért a Paksra. Az első perceket leszámítva a találkozót a felcsútiak uralták, akik az első félidőben Nissila találatával jutottak előnyhöz. A tolnaiakon a szünetben végrehajtott cserék sem segítettek, nem tudtak veszélyes akciókat vezetni, ugyanakkor a Puskás Akadémia játékosai további négy alkalommal mattolták a vendégvédelmet. Bognár fiai így sorozatban már ötödik vereségüket is elszenvedték, és ha nem szedik össze magukat az utolsó fordulókra, nemcsak a második helyről, hanem a dobogóról is lemaradnak.

A Paks veresége azt jelentette, hogy a Ferencvárosnak elegendő volt a döntetlen is a kiesőjelölt Kisvárda ellen a Groupama Arénában a címvédéshez. Természetesen a zöld-fehérek nem a döntetlenre játszottak, így Kovács vendégkapus négy nagy bravúrt is bemutatott a kilencven perc során, így gólt nem láthatott a Fradi szurkolótábora. Ez azonban a legkevésbé sem kedvetlenítette el őket, a hármas sípszót követően a pályára rohanva ünnepelték kedvenceik sorozatban hatodik, összességében harmincötödik bajnoki címét.

Izgalmasan alakult a Diósgyőr–Debrecen keleti rangadó. A miskolciak már az első percben betaláltak Megyeri kapujába, majd a félidő közepén Edomwonyi növelte csapata előnyét. Ha a vendégkapus ezt követően nem hárít egy büntetőt, minden bizonnyal gyorsan eldőlt volna a három pont sorsa. Bravúrja ugyanakkor felbátorította társait, olyannyira, hogy Baranyai még a szünet előtt szépített, Bárány pedig a második játékrész elején kiegyenlített. Ezután újra a hazaiak kerültek fölénybe. Edomwonyi duplázott, de Dzsudzsák vezetésével a vendégek hevesen reklamáltak a bírónál, Edomwonyi labdaszerzésének szabályosságát vitatták, ám a sípmester szabályosnak ítélte meg a találatot. Mire magukhoz térhettek volna a sokkból a debreceniek, Gera is bevette a kapujukat, így percek alatt ismételten kétgólos hátrányban találták magukat. Ojdeiran ugyan a hajrára ismét nyílttá tette a mérkőzést, de a ráadásban az első bajnokiján pályára lépő Fekete végleg eldöntötte a mérkőzést.

A Kecskemét–Mezőkövesd találkozón vasárnap délután a hazai csapat hátrányból fordítva nyert. A kövesdiek veresége azt jelentette, hogy nyolc év elteltével kénytelenek búcsút inteni az élvonalnak. A Fehérvár ugyan a Zalaegerszeg elleni találkozó végén elbukott két pontot, ám jobb gólkülönbségének köszönhetően így is a második helyre lépett fel. A székesfehérváriak örömébe üröm is vegyült, mivel a játékvezetői ráadásban két játékosuk, Schön és Karamoko is megsérült.

A 29. forduló: Puskás Akadémia–Paks 5:0 (Nissila 23., Puljić 60., Nagy 73., Komáromi 80., Szolnoki 89.), Ferencváros–Kisvárda 0:0, Diósgyőr–Debrecen 5:3 (Klimovich 1., Edomwonyi 22. és 60., Gera 67., Fekete 94., illetve Baranyai 42., Bárány 48., Ojediran 83.), Kecskemét–Mezőkövesd 2:1 (Hemich 40., Beriashvili 65., illetve Szalai 32.), Fehérvár–Zalaegerszeg 1:1 (Christensen 70., illetve Safronov 86). Az Újpest–MTK találkozó lapzárta után ért véget.

A következő forduló (április 26-án, 27-én és 28-án): Zalaegerszeg–Puskás Akadémia, Paks–Mezőkövesd, Diósgyőr–Kecskemét, Debrecen–Újpest, Kisvárda–Fehérvár, MTK–Ferencváros.

Nyitókép: Az ünneplő Fradi (Fotó: MTI)