2024. május 9., csütörtök

Az újabb spanyol akadály

Meggyűlik a baja az Internek a BL 2023/24-es kiírásban a spanyol csapatokkal. Az őszi csoportkörben a Real Sociedaddal kétszer is döntetlenre mérkőztek a milánóiak, és végül rosszabb gólarányuk miatt a második helyre szorultak. Ennek következtében pedig a baszkoknál erősebb La Liga-csapattal kell megküzdeniük a legjobb nyolc közé jutásért, méghozzá az Atlético Madriddal. Diego Simeone is el tudott volna képzelni könnyebb ellenfelet csapatának, főleg annak figyelembevételével, hogy nem számíthat Azpilicueta, Paulista, Lemar, Morata és Vitolo játékára sem. Az Inter kerete sem teljes, Acerbi és Cuadrado is biztosan kénytelen lesz kihagyni a párharc első találkozóját. Ugyanakkor a hazai pályán kívül a sokkal jobb bajnoki forma is az olaszok mellett szól, így a Matracosok esetleges győzelme meglepetés lenne. Sérülések gyötrik a dortmundi Borussiát is, amely ma este a PSV vendégeként lép pályára. A német csapat ugyanakkor Adeyemi, Duranville, Haller és Nmecha hiányában is esélyesebbnek számít holland ellenfelénél.

Szerdára is marad csemege, hiszen az olasz és a spanyol bajnok párharcára mindig érdemes odafigyelni, még akkor is, ha mind a Napoli, mint a Barcelona formája messze van a tavalyitól. A nápolyiak már lemondtak a címvédésről, és óriási csoda kellene ahhoz is, hogy a katalánok ledolgozzák nyolcpontos hátrányukat a Real Madriddal szemben, így gyakorlatilag mindkét csapat a BL-re koncentrálhat, ami jó előjelnek számít a holnapi találkozó előtt. A másik szerdai összecsapáson papíron az Arsenal számít esélyesnek, ám a londoniaknak nem szabad elfelejteniük, hogy a Porto a csoportmérkőzések során már a Barcelonát is meggyötörte, és olyan támadókkal rendelkezik, akik képesek kihasználni az ellenfél legkisebb megingását is.
BL-nyolcaddöntők, ma: Inter–Atlético Madrid, PSV–Borussia Dortmund. Holnap: Porto–Arsenal, Napoli–Barcelona.

A TENISZ LESZ A BAYERN VESZTE?
Sorozatban harmadik tétmérkőzését is elveszítette a Bayern München. A bajor csapat vasárnap este a Bochum vendégeként szenvedett vereséget, nem akármilyen körülmények között. Az első negyedóra még a müncheniekről szólt, Musiala bombájának köszönhetően előnybe kerültek, s ekkor semmi jele sem mutatkozott a fordulatnak. A német pályákon immár szokásos teniszlabda-dobálás okozta pár perces szünet viszont kizökkentette a rekordbajnokot.

A kényszerpihenőt követően ugyanis Takuma és Schlotterbeck találataival a vendéglátó fordított. A második játékrészben ráadásul emberhátrányba kerültek a vendégek. Amikor Stöger a 78. percben büntetőből megszerezte a hazaiak harmadik találatát, már sejteni lehetett, hogy ezúttal nem sok babér terem a Bayernnek. Harry Kane ugyan szépített, de a pontmentéshez ez kevésnek bizonyult.

Szomorú vasárnapja volt a Milannak is, amely óriási meglepetésre az első félidőt követően kétgólos hátrányba került a Monza otthonában. A vörös-feketék gondját tetézte, hogy a szünetet követően a rendkívül arrogáns Jovićot egy ütés miatt a játékvezető kiállította. Ennek ellenére emberhátrányban is felálltak a milánóiak, Giroud és Pulišić találataival kiegyenlítettek, s talán az egy pontot meg is tudták volna tartani, ha nem erőltetik a győztes gól megszerzését. Így viszont a Monza két kontratámadással megadta a kegyelemdöfést a vendégének.

Spanyol bajnokság, 25. forduló: Granada–Almería 1:1, Mallorca–Real Sociedad 1:2, Betis–Alavés 0:0. Angol bajnokság, 25. forduló: Luton–Manchester United 1:2. Német bajnokság, 22. forduló: Bochum–Bayern München 3:2. Az élmezőny: Leverkusen 58, Bayern München 50, Stuttgart 46 pont stb. Olasz bajnokság, 25. forduló: Frosinone–Roma 0:3, Monza–Milan 4:2. Az élmezőny: Inter 63, Juventus 54, Milan 52 pont stb. Francia bajnokság, 22. forduló: Reims–Lens 1:1, Brest–Marseille 1:0. Az élmezőny: PSG 53, Brest 40, Nice 39 pont stb. NB I., 21. forduló: Puskás Akadémia–MTK 6:1. Az élmezőny: Paks 43, Ferencváros 42, Fehérvár 39 pont stb.

Nyitókép: A Bayernnak már komoly, 8 pontos hátránya van a bajnokságban (Fotó: Beta/AP)