2024. május 9., csütörtök

Győztek a billegők

Az NBA alapszakaszának egyharmada táján már erőteljesen körvonalazódott, hogy mely csapatok képviselik a legnagyobb erőt keleten és nyugaton, kiknek lehet viszonylag biztos helyük a rájátszásban, kik pályázhatnak jó eséllyel a playintornára, és mely gárdák mondtak le idő előtt a playoffról azzal a céllal, hogy a rossz helyezéssel kedvező helyzetbe hozzák magukat a nyári játékosbörzére.

Néhánynak azonban egyelőre bizonytalan a pozíciója, hiszen sem az egyenes kieséses szakaszt érő helyeken, sem a sereghajtók között nem tartózkodnak. Ilyen például nyugaton a Utah, amely legutóbb a Brooklynt verte meg, utóbbi négy meccséből hármat behúzott, de 10/17-es mérlegével csak 12. a főcsoportjában.

Keleten még több „billegő” van, hiszen a kilencedik Nets mögött szorosan követik egymást az Atlanta (11/15), a Toronto (11/15) és a Chicago (11/17), jelen állás szerint ez a három alakulat küzd majd egyetlen playinhelyezésért, hacsak egy most jobban rangsorolt csapat formája nem kezd hanyatlani a továbbiakban.

Kedd hajnalban a Hawks a zsinórban 25. vereségét beíró, rekordot közelítő Detroitot, a Raptors az ugyancsak a lemaradók közé tartozó Charlotte-ot győzte le, a Chicago viszont egészen váratlanul nagy skalpot gyűjtött be, hiszen az uralkodó MVP Joel Embiid (40-14-6) fémjelezte Philadelphia parkettjén diadalmaskodott.

NBA, alapszakasz: Cleveland–Houston 122:122, h. u. 135:130, Indiana–LA Clippers 127:151, Philadelphia–Chicago 104:108, Atlanta–Detroit 130:124, Miami–Minnesota 108:112, Toronto–Charlotte 114:99, Oklahoma–Memphis 116:97, Denver–Dallas 130:104, Utah–Brooklyn 125:108, Sacramento–Washington 143:131, LA Lakers–New York 109:114. ABA-liga, 12. forduló: Split–Mega 88:73. Az élcsoport: Crvena zvezda 23, Partizan, Cedevita Olimpija és Igokea 21, Budućnost 20 pont stb.

 

Nyitókép: a legjobb, 24 pontig számláló chicagói, Coby White emelkedik zsákolásra Philadelphiában (Fotó: Beta/AP)