2024. május 9., csütörtök
SZABADKAI SPORTHÍREK

Tornagyőzelem játszmaveszteség nélkül

Lana Virc játszmaveszteség nélkül nyerte meg Szabadkán a nemzetközi ITF junior (18 éves korig) tenisztornát. A 15. születésnapját a döntő napján ünneplő szabadkai játékos az első fordulóban észak-macedón, a másodikban az első kiemelt kínai, a nyolcaddöntőben svájci, a negyeddöntőben cseh, az elődöntőben pedig szerb versenyzőt legyőzve került döntőbe, ahol 6:4, 6:4-es győzelmet aratott a torna második kiemeltje, a junior világranglista 437. helyén álló magyar Fenyvesi Gréta felett. A férfiak versengéséből a francia Bogdan Desy került ki győztesen, miután a döntőben 6:3, 6:2-re legyőzte a román Cezar Stefan Bentzelát.

Belgrádban rendezték az országos ifjúsági evezős liga 1. fordulóját, melyen 11 klub pionír és serdülőkorú versenyzői vettek részt. A Palicsi Evezősklub tagjai két érmet nyertek a napsütéses időben, ideális feltételek között megtartott regattán. A dobogó legfelső fokára a Bogosavljev Anna, Teodora Blagojević, Korhecz Boglárka, Arnold Réka alkotta négypárevezős egység állhatott, míg Blagojević egypárevezősben a 3. helyen fejezte a versenyt. A Bogosavljev, Arnold kettős kétpárban az 5. helyen végzett, Korhecz Boglárka pedig egypárban a 6. helyen zárta a versenyt. Hétvégén újra az Ada Ciganliján eveznek a palicsi versenyzők, akkor a belgrádi nemzetközi regattát tartják a népszerű üdülőhelyen.

A Spartacus Hegymászó Sportklub sportmászói Budapesten, a magyar bajnokság újabb fordulóján szerepeltek. Annak ellenére, hogy érmet ezúttal nem szereztek, elégedetlenségre nincs okuk, hiszen derekasan helytálltak az erős mezőnyben. A szabadkai sportmászók közül Bognár Nóra és Medgyesi Ádám a 4., Raffai Kira az 5., Mila Ćakić a 8., Siplika Regina a 10., Kucsera Tamás a 11., Damjan Rapić a 13., Maksim Purlija a 15., Leona Vukmanov pedig a 16. helyen zárta a versenyt.

Megkezdődött a versengés a férfi kosárlabda Szuperligában. Az első fordulóban az I. ligát a 2. helyen záró Spartacus 98:80 arányban kikapott az FMP Železnik csapatától. Az A csoportban e két csapat mellett még az OKK Beograd és a Zlatibor kapott helyet, míg a B csoportot a Metalac, a Vojvodina, a čačaki Borac és a MEGA alkotja. Mindkét csoportból az első helyezett jut az elődöntőbe, ahol már a Partizan és a Crvena zvezda is bekapcsolódik a küzdelmekbe.

Tizenegy érmet nyertek a Spartacus súlyemelői Inđiján, a 20 és a 23 éven aluliak országos bajnokságán. A 20 év alattiak között aranyérmet Pásztor Filip, Ördög Iván, Bencsik Masa Balázs, Német Richárd és a Bencsik Masa, Ördög, Német, Pásztor alkotta csapat nyert, ezüstöt Szekeres Fábián és Bús Máté szerzett, Rozsnyik Attila pedig a 3. helyen végzett. A 23 éven aluliak mezőnyében Haskó Viktor, Hődör Patrik és Aleksandar Saulić lett aranyérmes. Bencsik Masa (U-20, +81 kg) 110 kg-os szakítással, 131 kg-os lökéssel, 241 kg-os összesített eredménnyel új országos csúcsot állított fel, akárcsak Ördög, aki a 15 éven aluliak 67 kg-os súlycsoportjában elért 85 kg-os szakítással, 101 kg-os lökéssel és 186 kg-os összesített eredménnyel döntötte meg a korábbi országos rekordot.

Palicson rendezték a nyílt vajdasági vitorlásbajnokságot, melyen összesen 66 palicsi, szabadkai, újvidéki, smederevói és belgrádi versenyző vett részt. A házigazda Palicsi Vitorlásklub versenyzői alaposan kitettek magukért, hiszen összesen 25 éremmel zárták az összesen négy futamból álló regattát. A palicsiak közül a következő versenyzők szereztek aranyérmet: Tijana Zakić (optimist hajóosztály, összesítettben és a lányok mezőnyében a vajdasági bajnokságon), Cseszkó Dávid (optimist, 12 éven aluli fiúk között a vajdasági bajnokságon), Molnár Bertalan (optimist, a fiúk mezőnyében a vajdasági bajnokságon), Boja Krisztina (ILCA 6 kategóriában a vajdasági és a vajdasági nyílt bajnokságon), Danilo Bešić (ILCA 7 kategóriában a vajdasági bajnokságon) és Fürsztner Bálint (finn hajóosztályban a vajdasági és a vajdasági nyílt bajnokságon). Április 29-e és május 1-je között a 77. Május elsejei regattát tartják a Palicsi-tavon, majd május 4-e és 7-e között az optimista hajóosztály országos bajnokságának ad otthont a palicsi egyesület, május 5. és 8. között pedig a délkelet-európai (SEEOOC) bajnokságon versenyeznek egymással Magyarország, Szlovákia, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia legjobb optimist hajóosztályban szerepelő vitorlázói.

Huszonöt érmet nyertek a palicsi vitorlázók a vajdasági nyílt bajnokságon (A Palicsi Vitorlásklub felvétele)

Huszonöt érmet nyertek a palicsi vitorlázók a vajdasági nyílt bajnokságon (A Palicsi Vitorlásklub felvétele)

Férfi kézilabda, Szuper B liga, 20. forduló: Spartacus–Hercegovac 33:22, Vrbas–Inđija 34:29, Apatin–Smederevo 27:30, Ub–Lavovi 29:27, Sinđelić–Crvenka 29:37, Szivác–Kolubara 28:30. Az élcsoport: Ub 31, Smederevo 30, Spartacus 27, Crvenka 25, Vrbas 25 ponttal stb.

Nyitókép: Huszonöt érmet nyertek a palicsi vitorlázók a vajdasági nyílt bajnokságon (A Palicsi Vitorlásklub felvétele)