2026. április 27., hétfő
OLIMPIA

Bach másodszor is indul

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetője másodszor is indul az elnöki posztért. A 66 éves német sportvezető ezt a szervezet pénteki, 136., a járvány miatt online megrendezett kongresszusán jelentette be. A NOB-tagok közül többen támogatásukról biztosították az elnököt. Bach beszédében figyelmeztetett: egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a politika saját céljaira használja fel a sportot. Hozzátette, a bojkottok ismét valódi veszélyt jelentenek az ötkarikás mozgalom életében. Negyven évvel az 1980-as olimpia teljesen sikertelen bojkottját követően úgy tűnik, hogy néhányan még manapság sem akarnak tanulni a történelemből” – hangsúlyozta, majd utalt arra, hogy az ilyen sportos bojkottnak semmiféle hatása nincs a politikai döntésekre. Az 1980-as moszkvai olimpia bojkottja a rendező Szovjetunió afganisztáni bevonulása miatt történt, amely végül kilenc évig tartott. Az 1980-as bojkott egyetlen politikai következménye az volt, hogy a következő, 1984-es Los Angeles-i olimpiát mások bosszúból bojkottálták.”

Egyelőre a következő olimpiák bojkottjáról még nem folynak komoly viták, de a 2022-es pekingi téli olimpiával kapcsolatosan már néhány politikus kifejezte aggodalmát az egyre ingatagabb és instabilabb hongkongi helyzet kapcsán.

Bachot 2013-ban választották meg a NOB elnökévé, megbízatása nyolc évre szól, másodszorra azonban már csak négy évig irányíthatná a szervezetet.

Az atléták újra a testületben

Sebastian Coe-t, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) 63 éves elnökét beválasztották a NOB-tagok közé, a sportág szervezetének aktuális irányítója ötéves távollétet követően térhet vissza a testületbe. Az atléták vezetőjük révén évtizedeken át automatikusan tagjai lehettek a NOB-nak, ám Coe elődje, Lamine Diack 2015-ben korrupciós botrányba keveredett, így az olimpiai testület visszavonta a tagságát. Coe-val egyébként az volt a problémájuk, hogy egy tanácsadó cégnél vállalt aktív szerepet, ami összeférhetetlenségnek számított. Az 1500 méteren kétszeres olimpiai bajnok brit sportvezetőt végül a múlt hónapban jelölték tagnak, miután bizonyságát adta annak, hogy lemondott a cégnél betöltött szerepéről.

Kész az új időrend

A tokiói olimpia szervezőbizottsága a NOB kongresszusán ismertette az időrendi programra vonatkozó új terveit – eszerint szinte pontosan ugyanaz lesz a menetrendje a koronavírus-járvány miatt jövő évre halasztott játékoknak, mint amit idénre terveztek. A megnyitóünnepség idén július 24-éről 2021. július 23-ára módosított időpontját már korábban nyilvánosságra hozták, de a teljes program mostanáig függőben volt. Az új menetrend szerint a tokiói játékok egy fukusimai softballmérkőzéssel veszi kezdetét két nappal a megnyitó előtt, azaz július 21-én helyi idő szerint reggel 9 órakor. A bejelentés szerint mindenre egy nappal korábban kerül sor a 2020-as időrendhez képest, és az órarendben is lesznek kisebb eltérések.

A szervezők számára a halasztásban az jelentette a legnagyobb problémát, hogy a sportolók olimpiai faluja és az esemény 42 létesítménye 2021-ben is rendelkezésre álljon, mivel az apartmanokat már eladták, míg több helyszín már foglalt volt 2021-re. Júniusban még úgy nyilatkoztak, hogy a helyszínek 80 százaléka rendelkezésre áll a jövő évi eseményre is, a szervezőbizottság pénteki tájékoztatása szerint ugyanakkor mostanra valamennyi létesítménnyel megszületett a szóbeli egyezség.

A tokiói olimpiát 2021. július 23. és augusztus 8. között rendezik, és 339 számban hirdetnek bajnokot.

Magyar ember Magyar Szót érdemel