Már január közepén elrajtol a száguldó cirkusz előszezonja: a csapatok egymás után mutatják be új festéseiket és autóikat, miközben a háttérben már javában zajlik a technikai felkészülés.
A Formula–1 mezőnye általában ilyenkor még csak lassan tér vissza a téli pihenőből, 2026 elején azonban ez a megszokott ritmus felborult. Az új technikai szabályrendszer – amely egyszerre érinti az autókat és a motorokat – jelentősen lerövidítette a holtszezont, ezért a csapatok már januárban éles üzemmódban dolgoznak.
A sort a Red Bull két istállója, a Red Bull Racing és a Racing Bulls nyitja meg, amelyek Detroitban, a Ford új technikai partnerének központjában leplezik le idei festésüket. Bár az esemény hivatalosan január 15-i dátumot kapott, közép-európai idő szerint ez január 16-án, pénteken hajnalban 3:30-kor lesz látható. A helyszín miatt valódi új autók helyett minden bizonnyal csak a Formula–1 központi bemutatómodellje jelenik majd meg, amely a 2026-os szabályok szerint épült, és több csapat prezentációján is felbukkanhat különböző színekben.
A következő állomás január 19-én a Haas online bemutatója lesz. Az amerikai csapat idén már a Toyota főszponzorálásával készül, ami a dizájnon is érezhető változásokat hozhat. Egy nappal később Berlinben az Audi is hivatalosan színre lép.
A hét közepén a Mercedes küld első képeket az új autóról, majd január 23-án igazi dömping jön: az Alpine Barcelonában tárja a közönség elé új festését, a Ferrari pedig Fioranóban nemcsak bemutatja az SF-26-ost, hanem pályára is viszi egy rövid bejáratásra.
Ezt követően már a pályamunka kerül előtérbe. Január 26. és 30. között Barcelonában rendezik az év első hivatalos tesztjét, ahol a csapatok egyenként három napot tölthetnek a pályán. Az esemény zárt kapus lesz, így a külvilág legfeljebb kiszivárgott képekből és információkból követheti majd az eseményeket – ahogyan az Audi korábbi filmes napján is történt.
A nagy titkolózás mögött pénzügyi és szerződéses okok állnak: a Formula–1 hosszú évek óta megállapodásban van Bahreinnel arról, hogy az új autók először ott mutatkozhatnak meg teljes pompájukban. Emiatt a barcelonai teszteken több csapat csak átmeneti festésekkel fog pályára gurulni.
Február elején újabb bemutatók következnek: a Mercedes, a Williams, a Cadillac és az Aston Martin is külön eseményeken fedi fel végleges dizájnját, mielőtt Bahreinben kezdetét veszi a két hivatalos kollektív teszt, amely már valódi képet adhat az új korszak erőviszonyairól.
@k= 2026-os F1-es festés- és bemutatóprogram
Január 15. – Red Bull, Racing Bulls – festésbemutató – Detroit
Január 19. – Haas – festésbemutató – online
Január 20. – Audi – festésbemutató – Berlin
Január 22. – Mercedes – bemutató – online
Január 23. – Ferrari – bemutató és bejáratás – Fiorano és Alpine – festésbemutató – Barcelona
Január 26–30. – első teszt – Barcelona
Február 2. – Mercedes – autóbemutató
Február 3. – Williams – festésbemutató
Február 8. – Cadillac – festésbemutató – a Super Bowl szünete
Február 9. – Aston Martin – bemutató
Február 11–13. – második teszt – Bahrein
Február 18–20. – harmadik teszt – Bahrein


