2024. május 9., csütörtök

Világos Adriana harmadik lett a világ legjobbjai között, első Gyémánt Liga-versenyén

Az elmúlt hónapokban elért sikerei nyomán először kapott meghívást a legrangosabb atlétikasorozat, a Gyémánt Liga egyik fordulójára Világos Adriana, így a kishegyesi gerelyhajító péntek este Brüsszelben lépett a stadionba, ahol a valaha volt legkeményebb ellenfelei között kellett helytállnia. Erősebb mezőnyt ugyanis aligha tudtak volna összeállítani a szervezők, hiszen a kilenc sportoló között ott volt az idei világbajnokság és az Európa-bajnokság minden érmese, valamint a Gyémánt Liga idei pontversenyének első öt helyezettje is.

Az első sorozatban a vb ezüstérmese, az amerikai Kara Winger állt az élre 62,47 méteres dobással, a második széria viszont Adriana hatalmas javításáról szólt, akit a tabella aljáról a harmadik helyre repített egy 61,51 méteres kísérlet. Ahogy az Eb-ezüst megszerzésekor, a kishegyesi lány most is folyamatosan építette a lendületét, így a negyedik sorozatban már telibe találta a 63 métert – Winger azonban 63,82-re, a japán Haruka Kitagucsi pedig hamarosan 63,13-ra javított, így Adriana visszakerült a harmadik helyre.
Ez pedig éppen elegendő volt számára a folytatáshoz, ugyanis a Gyémánt Liga szabályai szerint az ügyességi számokban a hatodik sorozatban már csak a tabella aktuális három legjobbja vehet részt – ami viszont biztossá tette, hogy Adriana legalább a harmadik helyen végez eddigi legrangosabb versenyén!
Az első három helyezett sorrendjéről döntő utolsó dobások során mindkét ellenfél tovább tudott javítani – Winger végül új egyéni csúccsal, 68,11 méterrel nyert – Adrianának viszont ez már nem sikerült, ám ez a harmadik hely is minden várakozást felülmúló eredmény tőle ebben a rendkívül erős mezőnyben. Különösen annak fényében, hogy eközben milyen ellenfeleket utasított maga mögé: az uralkodó világbajnok Kelsey-Lee Barber a 4., az Eb-n hatalmas előnnyel győztes Elina Cengko a 6., a világcsúcstartó Barbora Špotáková pedig a 8. lett.