Közel húsz éve érdekes dolgokat mesélt egy haverom, méghozzá sportolókkal kapcsolatosan: a 90-es évek második felében (is) a magyar és a szerb vízilabdázók számítottak a világ legjobbjainak, s akkor egyetlen helyen fizették meg rendesen tudásukat: Olaszországban. Ennélfogva minden valamirevaló magyar és szerb válogatott ott játszott, kitűnő barátok voltak, de szabadidejüket nem az olasz tengerpart hangulatos tavernáiban töltötték, hanem titokban repülőre ültek, s egy-egy bolondos éjszaka reményében Belgrádba indultak. A szerb főváros ugyanis a legjobb bulizós helynek számított, ahol olcsó volt az ital és a nők, s mindenhez hozzá lehetett jutni, ami törvénytelen. A pólósok mindig is közkedvelt közéleti személyeknek számítottak, hiszen kétméteres daliákról beszélünk, akiknek a többsége ráadásul – a focistákkal ellentétben – egyetemet végzett. Az éjjeli élet is örömmel fogadta őket, s bizony bele is vetették magukat, kiélvezték a hírnevet, a pénzt, a fiatalságot.
A honi szövetségek azonban minderről nem tudtak, hiszen titokban kellett tartani. Teljesítményükön nem feltétlenül látszott meg egy-egy átdorbézolt este, és akkor még nem volt divatban a drogteszt, különben elég sokan búcsút mondhattak volna a karrierjüknek.
Az idők azonban változnak. A Nemzetközi Doppingellenes Szervezet, a WADA a vér- és vizeletmintában nemcsak a tiltott serkentőszereket találja meg, hanem a kábítószerek nyomait is. Így járt a napokban a szerb vízilabda-válogatott egyik világbajnoka, a 30 éves Nikola Rađen, akit a Madridban lejátszott, Spanyolország elleni mérkőzés után vizsgáltak meg, és kokain nyomára bukkantak. A görög Olympiakosz légiósa beismerte tettét, nem kérte a B tesztet, s ez enyhítő körülmény lehet a számára, mert egyébként a FINA négy évre szóló eltiltása pályafutása végét jelenti. Szimpatikus fiatalemberről van szó, de ő is az ismertek között forgott, hiszen felesége, Ana Kokić énekesnő, és a bohém közegben bizony könnyen megbotlik az ember.
Mint ahogy emberből vannak a magyar kajakosok, Csipes Tamara és Dombvári Bence is. Ők a dunavarsányi edzőtáborozás során buliztak egy jót, és szintén beleszívtak a kokainba. Érdekesmód, a Magyar Kajak-kenu Szövetség nem sokkal később elrendelte ellenőrzésüket, tehát megtörténhet, hogy egy „jóakarójuknak” köszönhetően buktak le. A szövetség 10 hónapos, versenytől való eltiltással sújtotta őket, ami az olimpia előtt egy évvel nem pont kellemes dolog, főleg úgy nem, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság leállította az ösztöndíjaik kifizetését. A két kajakos esetében azonban nem végzetes tévedésről van szó, hiszen kiharcolhatják még az ötkarikás játékokon való részvétel jogát, és visszakaphatják a világbajnoki érmeseknek kijáró előnyjogaikat. Csak most egy kicsit büntiben lesznek…
„Én nem csaltam, hanem hibáztam. Egyszer” – nyilatkozta Csipes Tamara, akinek elmondása szerint a szüleinek volt a legnehezebb a szemébe nézni, hiszen édesanyja, Orosz Andrea többszörös magyar bajnok, országos csúcstartó gyorsúszó, édesapja, Csipes Ferenc pedig olimpiai és nyolcszoros világbajnok kajakozó.
Hát igen. Nem csaltak ők, hiszen a kokain biztos nem fokozza a teljesítményüket a sportban.
Hibáztak. S hibájukért azért kell így vagy úgy megbűnhődniük, mert élsportolókról van szó, akikre felnéznek a gyerekek, s nekik példát kell mutatniuk. Ez az ára az ilyen életnek.
