2025. szeptember 14., vasárnap

Mojsilović: Nem szeretnénk részesei lenni a politikai játszmáknak

Milan Mojsilović tábornok, a szerb hadsereg vezérkari főnöke ma kijelentette, hogy a hadseregnek nem célja részt venni a politikai színtéren, és elutasította azokat a kritikákat, miszerint a közelgő katonai díszszemlével a polgárokat félemlítenék meg, vagy a szomszédos országoknak üzennének. Az ilyen állításokat manipulációnak nevezte.

– Mindenkinek egységesnek kellene lennie abban, hogy a jövő szombaton látható rendezvény állami esemény, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Akik nem kedvelik a hadsereget – mert olyanok is vannak –, megbizonyosodhatnak arról, hogy nyugodtan alhatnak. Amíg ilyen hadserege van, Szerbia biztonságban van – mondta a vezérkari főnök a Prva televíziónak.

Mojsilović szerint egyesek politikai haszonszerzés céljából bírálják a díszszemlét. Hozzátette, ha kár keletkezik, a hadsereg azt megtéríti. Kijelentette, hogy a felvonulás üzenetet hordoz majd mindenki számára: „a barátok és szövetségesek számára örömöt és büszkeséget, mások számára viszont valószínűleg düht és idegességet”. Mint mondta, a felvonulás megmutatja, hogy a Szerb Hadsereg modern, jól felfegyverzett és felszerelt haderő, amelynek fejlesztése folytatódik.

A vezérkari főnök kitért a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításának kérdésére is, mondván: erről nem mondtak le, sőt, intenzív előkészületek zajlanak.

– Jelentős összegeket fordítottunk a laktanyák felújítására, felszerelések beszerzésére – fogalmazott.

Elmondta, hogy a következő lépés a jogi keretek igazítása lesz, a tervek szerint a sorkatonai szolgálat időtartama 75 nap lenne, amelyhez a szerb parlamentnek törvényt kell elfogadnia.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A vezérkari főnök hangsúlyozta, nem mondtak le a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállításáról (Fotó: Ótos András felvétele)