A horvátok sízője, a 29 éves Dalibor Šamšal úgy döntött, a jövőben a magyar válogatott tagjaként indul majd a versenyeken. A szlalomspecialista, akit a horvát közvélemény Mister Outként ismer, mivel ő csúszott ki a legtöbbször a versenyeken a pályáról, nemrég kikerült a horvát válogatottból, s ezért határozott úgy, hogy a magyar válogatottban szeretné folytatni pályafutását. A Večernji list írása szerint Dalibor Šamšal a magyar síelés sztárja lesz, ugyanis búcsút intett Horvátországnak, s a horvát lap szerint „abban az országban próbál szerencsét, amelyikben kevesebb hó esik és kevesebb hegye is van, de amelyiknek van pénze egy ilyen átigazoláshoz.”
Vedran Pavlek, a horvátok szövetségi kapitánya úgy döntött, hogy nincs értelme tovább pénzt fektetni Šamšal karrierjébe, s várni a csodát, hogy ez a kétségtelenül tehetséges rijekai versenyző végre-valahára elkezdjen olyan eredményeket produkálni a világkupában, mint amilyeneket az edzéseken mutat, hiszen a tréningeken nagyon sűrűn legyőzi Ivica Kostelićet. A horvátok információi szerint Šamšal már az október végén sorra kerülő söldeni óriás-műlesiklóversenyen piros-fehér-zöld színekben áll rajthoz.
Šamšal eddig pályafutása során 25 pontot gyűjtött össze a FIS (Nemzetközi Síszövetség) égisze alatt megrendezett versenyeken, a világkupán azonban eddig csak három alkalommal szerzett pontot.
