2025. május 5., hétfő

Tiltakoznak az orvostanhallgatók Nišben és Belgrádban is

A niši orvostanhallgatók – akikhez polgárok is csatlakoztak – ma reggel 8 órakor gyűltek össze a Niši Orvostudományi Kar előtt, tiltakozva az ellen a hivatalos levél ellen, amelyben az intézmény dékánja, prof. Aleksandar Mitić és a dékáni kollégium felszólította őket az egyetemi épületek elhagyására.

A tiltakozók lezárták a Dr. Zoran Đinđić sugárutat is, ahol a kar található. Ezzel egy időben a Belgrádi Orvostudományi Karon is sztrájk zajlik.

A sztrájkbizottság követeli, hogy a sztrájk ideje alatt ne tartsanak vizsgákat, előadásokat és gyakorlatokat, míg az oktatói plénum – amely ellenzi a sztrájkot – értesítette a dékáni hivatalt és a hallgatókat, hogy továbbra is megtartják az órákat. A niši hallgatók és a velük együtt tiltakozó polgárok kivonultak a Dr. Zoran Đinđić sugárútra, lezárva ezzel a közlekedést a város ezen részén.

A dékán és a dékáni kollégium által küldött levélben a hallgatókat felszólították, hogy legkésőbb május 4-ig hagyják el az egyetemi épületeket, amelyeket – mint fogalmaztak – törvénytelenül foglaltak el. A levél arra is figyelmeztet, hogy ha a hallgatók nem tesznek eleget a felszólításnak, az egyetem fegyelmi és büntetőeljárást indít ellenük a törvényeknek megfelelően. A hallgatók attól tartanak, hogy a dékán rendőrséget hív majd, és arra kérik a rendőrséget, hogy tartózkodjon a beavatkozástól.

A Niši Orvostudományi Kar dékánja, Aleksandar Mitić a tiltakozással kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy senki sem hívott rendőrt, senki sem bántja a diákokat.

Közben megszólalt a niši Szabad Egyetem is – egy informális oktatói, kutatói és egyetemi munkatársakból álló csoport –, amely felhívást intézett az akadémiai közösség tagjaihoz a niši karokon összehívott oktatási tanácsülések kapcsán, amelyek célja az oktatás újraindítására vonatkozó döntések meghozatala. A Szabad Egyetem felhívásában az áll, hogy a Szerb Köztársaság újonnan alakult kormányával folytatott tárgyalások jelenlegi szakaszában tartózkodjanak minden olyan döntéstől és lépéstől, amelyek gyengítik az egyetem képviselőinek tárgyalási pozícióját – különösen azoktól, amelyeket nem egyeztettek a hallgatói plénumokkal.

Az újvidéki Isidor Bajić Zene- és Balettközépiskola végzős diákjai is lezárták a Lázár cár sugárút mindkét sávját az iskola előtt, tiltakozva a Sport- és Testnevelési Kar előtti túlzott rendőri fellépés miatt, amelyet a diákok és polgárok ellen alkalmaztak. A blokád 14:15-ig tartott.

A Belgrádi Orvostudományi Kar bejelentette, hogy sztrájk alatt nem lesznek vizsgák, előadások és gyakorlatok. A többi tevékenység a kar minimális működéséről szóló határozat szerint zajlik majd: biztosítják az egészségügyi ellátást, a tudományos kutatómunkát és a szakorvosképzést. A sztrájk megkezdéséről szóló határozatot a kar hivatalos honlapján is közzétették. Ebben az áll, hogy a részleges munkabeszüntetés a sztrájkbizottság követeléseinek teljesítéséig tart, vagy addig, amíg nem születik megállapodás vagy a dolgozók többségi döntése a sztrájk befejezéséről. A határozat szerint minden dolgozónak joga van bármikor kilépni a sztrájkból, ha erről írásban – akár kötetlen formában – értesíti munkáltatóját, vagyis az egyetemet.

A Belgrádi Orvostudományi Kar professzori plénuma – amely nem támogatja a sztrájkot – arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy továbbra is megtartja az órákat, gyakorlatokat és zárthelyi dolgozatokat. Erről a dékáni hivatal is értesítést kapott, a hallgatók pedig a szokásos hivatalos csatornákon keresztül kaphatnak további tájékoztatást.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay