Másnap Rovigo városánál már az ezredik kilométert is magunk mögött tudjuk, és „ezredesként” érkezünk meg Ferrarába. A Pó folyó partján épült város valóságos kis ékszerdoboz, amely valamikor a d’Este család birtoka volt. Nagyon sok a kerékpáros is az utcán, szabadon közlekednek az óvárosban is, és nagyon jól megférnek a gyalogosokkal, aminek nagyon megörülünk a Lido di Jesoló-i strandról való kitiltásunk után. S ha már itt tartunk, még néhány gondolat az olasz kerékpáros szokásokról. Hétvégenként elárasztják az utakat, gyakran 30-40 fős csoportokban tekernek, szinte mindenkin, az ifjúsági korútól az idős hölgyekig, girós vagy touros felszerelés van, valamelyik profi csapat meze. Az úton üdvözlik egymást, bennünket is „Ciao ragazzi!” és „Ciao maestri!” felkiáltássokkal sarkalltak jobb teljesítményre. Az autósok nagyon elővigyázatosak és előzékenyek a biciklik szerelmeseivel szemben, nagy ívben kerülik el őket, és egyáltalán nem tapasztalunk türelmetlenkedést, szitkozódást a közutakon.
Bologna felé tartva túl vagyunk az első defekten is, de Dalibor gyorsan orvosolja a problémát, és hamar az egyeteméről híres gyönyörű városba érkezünk. Az ókontinens legrégebbi egyetemének hallgatója volt a neves költő, Petrarca és a híres csillagász, Kopernikusz. Bolognában lepakoljuk a cókmókunkat, ott hagyjuk az eddigi legdrágább kempingben, és málha nélkül gurulunk be az óvárosba. Nemhiába egyetemi város, Bologna is tele van fiatalokkal. Lüktet, izzik a város, telve a kávézók, az éttermek, koncertek és performance-ok csábítják a járókelőket, a hangulatos tereken baráti társaságok énekelnek. Mindez csak azért meglepő, mert hétfő este van…
Emilia-Romagna tartomány székhelye is varázslatos középkori hangulatot áraszt, sötét rózsaszín téglás épületeivel, pezsgő, mégis méltóságteljes óvárosával. Az építmények közül a legmélyebb benyomást a Due Torri, azaz Bologna ferde tornyai hagyták ránk. A 48 m magas Torre Garisendát és a 97 méterével fölé tornyosuló Torre degli Asinellit a legenda szerint a két leggazdagabb helyi család építette. A középkorban a vezető bolognai családok 180 tornyot emeltek itt (ezért is kapta a város a „La Turrita”, azaz a „tornyos” jelzőt), de mára már csak tucatnyi maradt belőlük. Bolognában még másnap délelőtt is gyönyörködhetünk, hiszen küllőtörés miatt egyik kerékpárunk szervizben vesztegel. Emiatt csak délben indulunk tovább az újabb kincsekkel csábító Firenze felé. Általában mindennap korán kelünk, és már hajnalban nekivágunk az országútnak, de ma a déltáji indulás alaposan feladva a leckét, mert az Appenninek 1000 méter körüli hágói várnak ránk. Ki is fognak rajtunk a hegyek, és a Futa-hágón kell éjszakáznunk, a tervezett Firenze melletti kempingezés helyett.
