A múlt hétvégi Mexikói Nagydíjon bebiztosított ötödik világbajnoki címével Lewis Hamilton fellépett a Formula–1 történetének három legsikeresebb versenyzője közé. Rajta kívül csak ketten értek fel ilyen sokszor a világ csúcsára: Juan Manuel Fangio még a sport hőskorában, Michael Schumacher pedig már ebben az évszázadban, ráadásul ő meg sem állt hét világelsőségig. A brit jelenlegi, szinte makulátlan formáját elnézve viszont már az sem elképzelhetetlen, hogy a német versenyző nemrég még megközelíthetetlennek hitt rekordjait is ostrom alá veszi.
Hamilton az F1-ben eddig eltöltött 12 éve során alázatos újoncból a világ egyik leghíresebb sportolójává vált, ám miközben annyira elmerült a sztáréletben, mint kollégái közül még soha senki, nem lankadt a munkamorálja, és nem feledkezett meg a sikerekig vezető rögös útjáról sem. Karrierjéről beszélve még ma is gyakran felhozza a nehéz kezdeteket, hogy Nagy-Britanniában születve sem volt fenékig tejfel az élete, és hogy szülei válása után a Karib-szigetekről származó apja olykor egyidejűleg négy állást is vállalva dolgozott azért, hogy a versenyzésben tehetségesnek mutatkozó 8 éves Lewis folytathassa az igen költséges gokartozást. Apa és fia szenvedélyes munkája sikerekhez vezetett, na meg ahhoz, hogy a 10 éves Hamilton 1995-ben egy év végi díjátadón odasomfordált az F1-es csapatfőnök Ron Dennishez, és közölte vele, hogy egy napon ő is a McLarenben akar majd versenyezni, mint ahogy hőse, Ayrton Senna tette.
Dennis megjegyezte a nevét, és miután még néhány évig szemmel tartotta az eredményeit, 1998-ban maga kereste fel őt, hogy felvegye a McLaren és a Mercedes által működtetett versenyzőképző programba. Innentől a két neves vállalat támogatásával lépdelt egyre feljebb az autósportok ranglétráján, a GP2 megnyerését követően pedig 2007-ben rögtön a McLarenben, vagyis egy élcsapat színeiben kapta meg az F1-es debütálás lehetőségét.
Fernando Alonsóval és Kimi Räikkönennel csatázva kis híján már legelső szezonjában bajnoki címet nyert, de eldobta az esélyt az utolsó futamokon. 2008-ban aztán már nem hibázott a hajrában, és két év alatt felért a sport csúcsára. Ekkor nehéz volt elképzelni, hogy hat további év fog eltelni, mire Hamilton a magasba emelheti második világbajnoki trófeáját, ám a McLaren félrefejlesztése, majd a Red Bull előretörése és 2011 körül saját összeszedetlensége visszavetette őt, noha a bajnoki tabella 5. helyénél lejjebb így sem végzett soha.
Karrierje eddigi legfontosabb döntését hozta meg 2012 végén, amikor elhagyta a lejtő felé tartó McLarent, és másik patrónusához, az azóta saját csapatot indító Mercedeshez csatlakozott, amely komoly erőkkel készült az új motorformulát hozó 2014-es szabályváltozásokra. Hamilton húzása bejött, a Mercedes hosszú évekre az F1 csúcsán találta magát, noha a bajnoki címért minden évben keményen meg kellett küzdenie, előbb a csapaton belül Nico Rosberggel (aki 2016-ban le is győzte), az utóbbi két évben pedig a szintjükre érő, de olykor hibára hajlamos Ferrarival és Sebastian Vettellel.
Az álmát élő Hamilton mindig is Senna eredményeinek beállítását tűzte ki maga elé célként, ám a brazil három bajnoki címét és 41 futamgyőzelmét már 2015-ben beérte. Azóta sincs megállás, tavaly már a mindenkori pole-pozíciós rekordot is átvette Schumachertől, és már a német legenda további nagy csúcsai is veszélyben vannak. A 71 győzelemnél járó Hamilton jelenleg 20 sikerrel és 2 bajnoki címmel van lemaradva tőle, és tudva, hogy a Mercedesszel még két évre szól a szerződése, 2014 óta pedig évente átlagosan tíz futamot nyer, matematikailag megvan az esély az egyenlítésre. Persze az F1 nemcsak matek, hanem számtalan, gyakran a versenyző hatáskörén kívül álló tényezők együttese, s akár a következő szezonra érkező aerodinamikai változásokkal nagyot fordulhat a világ.
Hamilton Fangióval való összehasonlítása teljesítmény szempontjából szinte lehetetlen, hiszen a lehető legtávolabb állnak egymástól az F1-es történelem idősíkján. Az 1950-es években a még jóval rövidebb szezonok miatt az argentin csupán 24 győzelemig juthatott, közösek azonban bennük a gyors sikerek, valamint a jól időzített csapatváltások: Fangio öt bajnoki címét négy különböző gyártó, az Alfa Romeo, a Mercedes, a Ferrari és a Maserati színeiben gyűjtötte össze.
Ehhez képest Schumacherrel már reálisabb az összevetés, hiszen ők ketten még versenyeztek is egymás ellen az F1-ben. Mégis, ki gondolta volna, amikor 2012 végén a Mercedestől távozó német átadta a helyét az akkor még csak egyszeres világbajnok Hamiltonnak, hogy mindössze néhány év múlva személyében már egy hasonló kaliberrel és sporttörténeti hagyatékkal rendelkező egyéniség jelenlétéről fogunk beszélni?
