Múlt csütörtökön Hosszú távú sportolói felkészítés címmel tartott előadást Szabadkán dr. Marko Stojanović. A rendezvénynek Szabadka Város Sportszövetsége adott otthont. A szakember az egybegyűlt edzőkkel a modern sportstratégia egyik alapkövének számító módszerét ismertette, amelyet hosszú távú sportolói felkészítésként (LATD – Long-Term Athlete Development) ismer a szakirodalom. Az előadó rámutatott, hogy ez a módszer nem új keletű. Gyökerei az 1980-as évekre nyúlnak vissza, és a szovjet Vlagyimir Zaciorszkijhoz, a sportfejlesztés atyjához köthető. A Szovjetunió összeomlása után Zaciorszkijt és több más kelet-európai sportszakembert amerikai egyetemek keresték meg, hogy folytassák munkájukat az Egyesült Államokban, és elméletüket ültessék át a gyakorlatba. Ma a világ legtöbb országában, ahol kiemelkedő sportteljesítményeket érnek el a nagy nemzetközi versenyeken, ezt a felkészítési módszert követik. Marko Stojanović azt is hozzátette, a hosszú távú sportolói felkészítés koncepciójának kidolgozói között ott van Balyi István neves sportszakember is.
A hosszú távú sportolói felkészítés lényege, hogy a gyermekeket minél korábban bevonják a sportolásba, mindeközben arra törekednek, hogy a lehető legtöbb sportágban kipróbálhassa magát. A szakosodást egy sportág felé csak 14–16 évesen kezdik el, az élsportolói teljesítményeket pedig, sportágtól függően, 20 éves kor után kell várni. Ez szöges ellentétben áll a Szerbiában uralkodó gyakorlattal, ahol a korai specializáció a meghatározó felkészítési módszer. Itt a gyermekeket mindjárt a jelentkezéskor egy adott sportágra szakosítják, például kosárlabdára, birkózásra vagy teniszre, intenzív gyakorlással. A korai szakosítás hátrányairól a neves szakember a következőket mondta:
– Az eredmények kimutatják, hogy azok a gyerekek, akik a korai szakosodásba kapcsolódnak be, gyorsan elsajátítják a sportághoz szükséges képességeket, és már 4–7 év edzés után elérik a maximális eredményeiket. A gyermekek többsége azonban 18 évesen már abbahagyja a sportolást, akik pedig hosszú karriert tudhatnak maguk mögött, azokat sérülések sorozata kíséri, és a karrierjük végén alig várják, hogy befejezzék a versenyzést.
A korai specializáció negatív hatásaira Stojanović a következő példát hozta fel:
– Amikor a korai specializációra gondolok, akkor Szeles Mónika jut eszembe. Ő már 4 éves korában elkezdett teniszezni, és kimagasló teljesítményt ért el. Persze a karrierjét nem a korai specializáció miatt kellett idő előtt abbahagynia, hanem a késszúrás következtében fellépő szövődmények miatt. Nem tudom, hogy közismert-e, de Szeles Mónikának egész serdülőkorában 37 fok körül mozgott a testhőmérséklete. Ez azt mutatja, hogy egész életében túledzett volt. Mindennap 6 órát edzett.
Ezt a koncepciót változtatja meg a hosszú távú sportolói felkészítés, amelyben a gyermekek a lehető legkorábban kezdenek el sportolni, a profi versenyzést pedig a lehető legkésőbb, miközben nem a teljesítményen van a hangsúly, hanem azon, hogy minél több gyermeket vonjanak be a sport világába, és megszerettessék velük a testmozgást. A nagyszámú gyermek közül kevesen lesznek hivatásos sportolók, még kevesebben élsportolók, mint ahogy a módszer jelmondata is szól: A gyermek joga, hogy ne váljon élsportolóvá. A kisszámú hivatásos sportoló azonban kimagasló eredményt ér el, a többiek pedig, annak ellenére, hogy nem vesznek részt versenyeken, egész életükön át foglalkoznak valamilyen sporttevékenységgel, ami pozitívan hat az egészségükre. A szerb gyakorlatban ez a módszer egyáltalán nincs jelen.
– Senki nem foglalkozik vele, senkit nem érdekel a hosszú távú sportolói felkészítés módszere. Nincs egy erő, amely hatást gyakorolna, hogy átültessék a gyakorlatba a módszert, és a felelősség rajtunk, szakembereken, az egyetemeken van, hogy mi nem akarunk komolyan foglalkozni ezzel – zárta előadást Marko Stojanović.
