Valószínű, hogy amióta a világ világ, az emberek szeretnek megjegyzéseket tenni a másik kinézetére. Különösképpen akkor, ha a másik ember megjelenése eltér a szokásostól. Családneveink egy csoportja is erről tanúskodik. Kopasz, Kövér, Sánta, Kurta, Hosszú, Balog, Kis, Nagy, és még sokáig folytathatnánk a sort. E családnevek mind a mai napig valamely ős bizonyos egyéni, külső, legtöbbször nem éppen előnyös tulajdonságára utalnak.
A másik ember kinézetével foglalkozni, arra megjegyzéseket tenni, kritizálni vagy olykor – ritkábban – dicsérni a mai mindennapi kommunikációban is tekintélyes helyet foglal el. Kedves ismerőseinkről szólva szinte sosem mulasztjuk el szóba hozni, hogy „meghízott”, „lefogyott”, „megöregedett”, „szörnyen áll a haja”, „hogy vehetett fel olyan neki nem illő ruhát” és hasonlókat, mely kijelentések mögött az illető személy előnytelen testi megjelenésére célozgatunk. Addig, amíg ezek a mégiscsak rosszmájú kijelentések megmaradnak két ember között, a magánszférában, és nem kapnak nyilvánosságot, talán nem is érdemes foglalkozni velük. Nem azért, mintha szép dolog lenne másokat a hátuk mögött kibeszélni, de „a szó elszáll”, meglehet, hogy máskor más hangzik el, és a beszélgetés intimitásából következően nem kap publicitást.
Érdekes, hogy már egészen kicsi gyerekek az óvodában vagy alsós iskolai osztályokban is elég gátlástalanul tudják kipellengérezni az eltérő testi adottságú társaikat. Jaj a túlsúlyos vagy éppen vékonyka, az átlagnál nehézkesebb mozgású, ügyetlen gyereknek, a csoportban mindig akadnak olyanok, akik csúfolják őket nyilvánosan, a társaik előtt. Ez esetben a nevelők feladata, hogy véget vessenek ennek a gyakorlatnak: a rendelkezésükre álló pedagógiai eszközökkel elejét vegyék a csúfolódásnak és annak, hogy az érintett gyerek pszichés sérelmet szenvedjen el. Régen egyszerűen megbüntették a csúfolódókat, ma azonban ez nem járható út. Valószínűleg meg kell magyarázni, miért helytelen ez a magatartás. Hogy ez mennyire nem hatékony módszer, azt abból is látni, hogy manapság korábban nem látott méreteket öltött a másik ember külső adottságainak, megjelenésének becsmérlése, nyilvánosság előtti lejáratása. Még külön fogalom a megjelent a köznyelvben e magatartás megnevezésére, ez pedig a testszégyenítés.
A testszégyenítés (amely az angol body shaming fordítása) valójában megbélyegzés, negatív kritika, szóbeli bántalmazás. Abban az esetben beszélhetünk testszégyenítésről, ha valaki a kinézete, külső megjelenése, fizikai adottságai, alkata, testsúlya vagy egyéb egyéni sajátosságai alapján gúny tárgyává válik. Nagyon gyakran szenvedik el a túlsúlyos emberek, sőt az átlagnál vékonyabbak is („elöl deszka, hátul léc”). Általában elmondhatjuk, hogy az aktuális ideális megjelenéstől eltérő bármilyen testi sajátosság (elálló fül, nagyobb orr, gömbölyű pocak, nem elég feszes bőr, túl szőrös láb) kiválthatja a testszégyenítést az emberek egy részéről. A sértés szándéka nyilvánvaló, s aki ezt elszenvedi, megbélyegzettnek, megalázottnak érzi magát. Márpedig a kutatások szerint az emberek mintegy 90 százaléka szenvedett már el élete során ilyen sérelmet.
A testszégyenítés a verbális agresszió egyik megjelenési formája. Nagyon ártalmas jelenség, a fiatalokat különösen veszélyezteti. A kortárscsoportok részéről érkezett testszégyenítés már nem egy esetben tragikus következményekkel járt. A fiatal, aki érzése szerint nem tud megfelelni az elvárt külső megjelenési normáknak, önmaga ellen fordulva akár végzetes lépésre is elszánhatja magát. A felnőttek minden megbántottságuk ellenére talán kissé jobban állják a sarat, könnyebben kitérnek vagy visszavágnak. Bár nem könnyű minden esetben a „jó szándékú”, „segítőkész”, „baráti” megjegyzések mögött felismerni az alattomos szándékot, a másik ember önértékelésének lerombolására irányuló alávaló törekvést.
Érdekes felfigyelni arra, hogy a közvetlen kapcsolatokban gyakran családi, rokoni, baráti szinten nyilvánul meg a testszégyenítés, idegenek között elvétve. „Ne egyél már annyit, úgyis kövér vagy” – családban ez gyakorta elhangzik, de az utcán, a fagylaltosnál még senki sem mondta az előtte álló túlsúlyos embernek: „Ha már ilyen dagadt, minek vesz annyi gombóc fagyit?” Az internetes térben azonban szinte mindig idegen, személyesen nem ismert emberek esnek áldozatul e jelenségnek. A közösségi média kedvelt területe a minősíthetetlen megjegyzéseknek, alpári csúfolódásnak, amelyekkel a névtelenségbe rejtőző kommentelők a nekik nem tetsző személyeket – leggyakrabban közszereplőket, más pártállású politikusokat, ellenszenvesnek tartott művészeket – illetik. Lehet, hogy sok hozzászóló ezeket a médiában gyakran szereplő neves embereket egyoldalúan ismerősnek tekinti. Gondolhatunk arra, hogy e mélységesen kritikátlan magatartás mögött a névtelenség jótékony homálya áll: egyáltalán nem biztos, hogy a „bátor”, „szókimondó” posztoló szemtől szemben is el merné mondani ugyanazt, amit gátlástalanul közzétett a közösségi médiában.
Nem véletlen, hogy a testszégyenítés fogalma most jelent meg a közbeszédben. A közösségi fórumok elterjedésével, az online térben a jelenség minden korábbinál nagyobb méreteket öltött. A rossz hír az – ha pongyolán, de divatosan akarnánk fogalmazni –, hogy nem tudjuk megakadályozni ennek az elterjedését. A közösségi portálok nem szűrik ki az ilyen típusú, sértő, megalázó, minősíthetetlen megjegyzéseket, az emberek pedig szemmel láthatóan egyre gátlástalanabbul adnak hangot lelkük legmélyebb bugyraiból előjövő indulataiknak. Jelenleg talán csak az önértékelés növelése és a testszégyenítő megjegyzések figyelmen kívül hagyása az egyetlen megoldás e káros jelenség következményeinek csökkentésére.
