Osztrák–magyar katasztrófa keleten

Az Orosz Birodalom 1916-ban nagyszabású ellentámadást indított a német és az osztrák–magyar haderő ellen a keleti fronton. Ez a hadművelet, amely Bruszilov-offenzíva néven vonult be a történelembe, a világtörténelem legtöbb halálos áldozatokkal járó összecsapásainak egyike. Az Osztrák–Magyar Monarchia számára ez a támadás végzetes csapásnak bizonyult, amelyből a háború végéig már nem tudott felállni. De a nagy veszteségek miatt az Orosz Birodalom is nagy árat fizetett a győzelemért. E heti írásunkban ezt az I. világháborús összecsapást idézzük fel.

Az I. világháború kezdetén a német hadvezetésnek az volt a terve, hogy mindjárt a háború elején egy gyors támadással térdre kényszerítse Franciaországot, majd a sikeres hadjárat után a főerőket az oroszok ellen vesse be. Így akarta elkerülni azt, hogy a háború alatt egyszerre két fronton kelljen harcolni. A német elgondolás azonban kudarcot vallott, ugyanis az oroszok még a mozgósítás befejezése előtt, augusztus 17-én támadást indítottak Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia ellen, miközben a franciák szeptember elején feltartóztatták a németek nyugati előrenyomulást a Marne folyónál. Így két front alakult ki: a nyugati és a keleti.

Az 1915-ös évben a központi hatalmak ellentámadásba lendültek a keleti fronton. A németek és a Monarchia csapatai felszabadították Galíciát és Bukovinát, valamint elfoglalták Lengyelország oroszok uralta részeit. A meghódított területek Franciaország nagyságával vetekedtek. Ezzel kialakult egy a Balti-tengertől Bukovináig húzódó, kiválóan védhető, csaknem egyenes frontvonal. A győzelmet követően a német és az osztrák–magyar hadvezetés is más hadszínterekre csoportosította át egységeit. Az Osztrák–Magyar Monarchia elsősorban a Balkánra, valamint az olasz hadszíntérre koncentrált, a németek pedig a nyugati fronton akartak döntő áttörést elérni. Ezért a németek 1916. február 21-én nagyszabású támadást indítottak Verdunnél.

1916 tavaszán az angolok és a franciák a Verdunnél folyó véres és elkeseredett harcok miatt tehermentesítő offenzíva megindítását követelték orosz szövetségesüktől. II. Miklós orosz cár engedett a követelésnek, és a támadás mellett döntött. Az offenzíva kidolgozásával Alekszej Alekszejevics Bruszilov lovassági tábornokot, az I. világháború egyik legkiválóbb orosz hadvezérét bízta meg. A tábornok a támadás fő célpontjának a Monarchiát jelölte meg, ugyanis a dualista állam hadvezetése jelentős erőket csoportosított át a keleti frontról az olasz frontra, köztük 15 ütegnyi nehéztüzérséget. Bruszilov a háború addigi tapasztalatai alapján új taktikát dolgozott ki az offenzívára. Először is elvetette a támadásokat megelőző hosszas tüzérségi előkészítést, ugyanis felismerte azt, hogy az órákig elnyújtott ágyúzások időt adnak az ellenségnek tartalékai mozgósítására. Emellett a tábornok a lehető legszélesebb frontszakaszon akart támadást indítani. Eredetileg ezer kilométer hosszúságban tervezte rohamra indítani az orosz csapatokat, végül „csak” 400 kilométeren kezdődött meg a támadás. Az offenzíva azonban így is rekordernek számított, amit csak 1918-ban múltak felül a nyugati fronton. Összehasonlításképpen a központi hatalmak 1915-ös áttörései 40–50 kilométeres szakaszokra korlátozódtak.

Bruszilov tábornok több mint félmillió katonájával június 4-én, a görögkeleti naptár szerint május 20-án indította el offenzíváját. A Monarchia hadvezetése a támadást megelőző hónapokban a keleti fronton olyan védelmi rendszert alakított ki, amilyen a nyugati fronton volt hasonlatos. Az erődítések áthatolhatatlanságába vetett hit azonban az osztrák–magyar hadvezetést túlságosan nagy önbizalommal töltötte el, miközben a hónapokig tartott csekély harctevékenység miatt a közkatonák morálja megcsappant. Az orosz támadást, ahogy azt Bruszilov előirányozta, egy rövid, kétórás tüzérségi pergőtűz készítette elő. Az orosz tüzérség csekély kárt tett az osztrák–magyar állásokban, de ellehetetlenítette a kommunikációt, és ami lényegesebb, hogy a végletekig demoralizálta a Monarchia katonáit. Így amikor este hatkor az oroszok megindították gyalogsági rohamukat, Luck térségében szinte azonnal áttörték a frontvonalat. Az offenzíva sokkoló veszteségeket okozott a Monarchiának. Az első napon 900 tiszt és több mint 40 ezer katona, öt nappal később további 1240 tiszt és 71 ezer katona került hadifogságba. Csupán június 7-én több mint 100 ezer katona esett hadifogságba. Így e nap kétségkívül az Osztrák–Magyar Monarchia hadtörténetének egyik legsötétebb napja. A hadifoglyok száma azért is volt magas, mert a Monarchia szláv nemzetiségű katonái – többek között lengyelek, ukránok, csehek, szlovákok –, akik elnyomójukként tekintettek a dualista államra, tömegével adták meg magukat az oroszoknak. Az orosz támadás felőrölte a Monarchia teljes 4. és 7. hadseregét. Emeljük ki, hogy a 4. hadsereg két hadteste is magyarországi kiegészítésű csapatokból épült fel. A korabeli magyar közvélemény 100 ezer halottra és 200 ezer hadifogolyra tette a magyar veszteségeket. Így a 4. hadsereg pusztulása a magyar történelem számára legalább akkora csapást jelent, mint az 1943-as doni katasztrófa. A központi hatalmak Bruszilov offenzíváját csak július közepére tudták megállítani, úgy, hogy a németek tizennégy hadosztályt csoportosítottak át a keleti front ezen szakaszára. Az oroszok addigra elfoglalták Bukovinát, Kelet-Galíciát, valamint 1914 és 1915 után ismét megközelítették a magyar határt, összességében nyolcvan-száz kilométerre tolták ki nyugatra a frontvonalat.

A Bruszilov-offenzíva elérte legfőbb célját. A németeknek nyugaton le kellett állítaniuk a verduni támadásukat. Sőt a központi hatalmak az ellentámadást követően a főbb frontokon elveszítették a kezdeményezést, és defenzívába szorultak. Nyugaton július elején az angolok és a franciák indítottak támadást a Somme folyónál. A Monarchiának félbe kellett szakítania dél-tiroli offenzíváját, ennek köszönhetően az olaszok meg tudták indítani a hatodik isonzói csatát, Románia pedig az antant oldalán belépett a háborúba, és támadást intézett a Monarchia ellen. Ezzel Erdély is hadszíntérré vált. Az offenzíva a Monarchia számára jelentette a legnagyobb csapást, vesztesége elérte a 600 ezer főt. Tegyük hozzá, hogy a Monarchia haderejének csaknem 45 százalékát magyarországi alakulatok tették ki. A Monarchia hadereje az offenzíva után már nem volt képes önállóan hadműveletet lebonyolítani, haderejének irányítását fokozatosan a német hadvezetés vette át. A keleti fronton pedig az osztrák–magyar csapatok teljesen a német főparancsnokság alárendeltsége alá kerültek.

De a győztes fél is hatalmas árat fizetett a győzelemért. Az orosz veszteségek 1,4 millió főre rúgtak. Így az orosz közvélemény Bruszilov győzelmét katasztrófaként élte meg és az jelentősen hozzájárult az 1917. februári forradalom kitöréséhez és a cári rendszer bukásához. Maga Bruszilov tábornok egyébként túlélte az I. világháborút, 1924-ben vonult nyugdíjba, és szegényes körülmények között élt betegeskedő feleségével. 1926-ban halt meg Moszkvában. Temetésén részt vettek a bukott cári rendszer még élő tagjai, és képviseltették magukat az új bolsevik államhatalom funkcionáriusai, valamint a Vörös Hadsereg tisztjei is.

Felhasznált irodalom

Ligeti Dávid: „Ausztriának nemcsak magtára, hanem kaszárnyája is vagyunk!” – A Bruszilov-offenzíva magyarországi következményei 1916-ban. In.: Veritas évkönyv 2016. (szerk. Ujváry Gábor). 129–146.; Ligeti Dávid: Nyári vérzivatar keleten. Bruszilov offenzívája 1916-ban. (veritasintezet.hu); Gondos Ernő: Az első világháború és előzményei 1870–1918. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest, 1977.