2024. május 10., péntek
HOROSZKÓP

Márciusi előrejelzés

Nemcsak az ön születési jegyére utaló előrejelzést ajánlatos elolvasni, hanem azt is, ami az ön aljegyére vonatkozik (az aljegyet asztrológus számíthatja ki a születés pontos idejéből). Ha pontosabb és részletesebb előrejelzést szeretne, akkor azt a személyre szóló sorshoroszkópból kaphatja meg.

Három bolygó együttállásával kezdődik a hónap, a Bak jegyében, mely főleg szerelmi téren hoz jelentős dolgokat, komoly, hosszan tartó kapcsolatok indulnak be, esetleg szakadnak meg. Újrakezdések pedig a hónap végén esedékesek.

Kos (március 21. – április 20.)

A karrierje igen szépen alakul, a hónap elején lépjen, s már a hónap végére láthat is eredményt. Életszínvonala növekszik, igen szerencsés időszak ez önnek. Lelki világa is, egészsége is kiváló. Büszke lesz, elégedett, s a hónap végén barátai is örömöt okoznak. Párkapcsolata is újjászületik.

Bika (április 21. – május 20.)

Intenzív hatások érik, ezek kihatnak életfilozófiájára, fölfogására, világnézetére is. A szerelemben boldog lesz, az érzelmek és a szenvedélyek fölpezsdülnek. Ez az idő megfelel küllemének megváltoztatására, akár frizura, öltözési szokás vagy testformálás által. A hónap végén fontos változások lesznek a munka terén, főleg a múlttal kapcsolatos dolgok térnek vissza.

Ikrek (május 21. – június 21.)

Szerelmi élete igen jól alakul, s jelen pillanatban megmutatkozik az is, hogy milyen szépen segítik egymást – esetleg egy kis romantikának is itt lesz az ideje. A karrier most igen fontos szerepet játszik, lépjen, tegyen bármit, sikerrel jár. Életszínvonala növekszik. Segítségre számíthat, esetleg örökségre, vagy olyan pénzre, amelyért nem ön dolgozott meg.

Rák (június 22. – július 22.)

Párja lesz az, aki jelenleg is bevilágítja az életét. Számíthat rá, szerelmük és összetartozásuk új alapokra helyeződnek, igen jó fordulat áll be. Külföldiekkel jelentős és kedvező kapcsolata lesz, de egy külföldi utazás is csodálatos perceket hoz. Bizonyos módon ön lesz az, akire mindenki figyel, aki irányít, aki szavát és megjelenését mindenki lesi.

Oroszlán (július 23. – augusztus 23.)

Párja kicsit gondterhelt, de a hónap végére némileg föl tudja vidítani. A pénzügyek jól mennek most önnek, főleg, ha mások pénzét és segítségét igénybe veszi. Az egészség terén javulásra számíthat, ha kell, bátran vállalja a műtétet vagy bármilyen más beavatkozást, mert az sikerrel jár.

Szűz (augusztus 24. – szeptember 23.)

A szerelem, a gyerekek, a szórakozás és a hobbi, a játék ideje ez. Igen szép időszak elé néz, használja ki pihenésre, örüljön, legyen végre gondtalan. Most rengeteg szeretetet tud adni is és kapni is, ez legyen pillanatnyilag a fókuszban. Nehezen bírja ki, hogy ne gondoljon az egészségre, de e téren is javulás várható a hónap végére, jó időszak ez bizonyos egészséges étel vagy étrend kipróbálására.

Mérleg (szeptember 24. – október 23.)

Végre megkezdheti az otthona fölújítását, rendbetevését, megszerzését vagy eladását. Az otthon és család most középpontban van, s ideje dönteni, lépni. A munkával, a mindennapi szokásokkal kapcsolatban igen jók a kilátások, új szokásokat alakíthat ki, a régiről, ami rossz, most leszokhat. Az egészség igen jó. Szórakozásra kevesebb idő marad.

Skorpió (október 24. – november 22.)

Eljött az az idő, amikor meghallgatják önt. Most kössön szerződéseket is, mindenfajta üzletre is jó ez az időszak. A szomszédok és rokonok, testvérek jelen pillanatban nagy szerepet játszanak az ön életében, s csakis jót várhatnak egymástól. Minden rossz most jóra tud fordulni. Utazásra és szórakozásra is kitűnő ez az időszak.

Nyilas (november 23. – december 21.)

Most kell megalapoznia a biztonságát, a családi viszonyokat és a pénzügyeit. Nagy fordulatok lesznek e téren. Igen jó időszak ez költözködésre vagy építkezésre, sőt élete átrendezésére is. Valaki jön vagy megy a családból, de mindez pozitív értelemben történik. Ügyeljen szavaira, irataira, szomszédi és rokoni viszonyaira.

Bak (december 22. – január 20.)

Nagy fordulópont előtt áll! Legyen erélyes, bátor, de ugyanakkor kedves és elragadtató is. Fejezze ki magát, akár szavakban, akár írásban, sőt az internet is ideális megoldás. Ez egy jó időszak, jelentős változások lépnek föl az életében. Pénzbefektetésre is jó, ha olyan értékekről van szó, melyek hosszú távon is kifizetődnek. Utazásra és családi kapcsolatok megszilárdítására is jó ez az időszak.

Vízöntő (január 21. – február 19.)

Ez az időszak komolyságot követel meg öntől. Gyermekével kapcsolatban is lesz egy nem mindennapi beszélgetése, ugyanakkor szerelmi ügyben is bizonyos felelősséget kell vállalnia. Pénzügyei jól alakulnak, sőt nyereményre is számíthat. Otthonát egy új tárggyal szépítheti, esetleg vásároljon valami elektromos, modern berendezést. Utazásra és megbeszélésekre is jó ez az időszak.

Halak (február 20. – március 20.)

Ez egy kiváló időszak az ön számára! Tündökölni fog, elismerést kap, büszke és boldog lesz. A barátok is örömöt okoznak, főleg a hónap eleje lesz jelentős e téren. Bizonyos kívánsága teljesülni fog most önnek. Ha bármit szeretne valamilyen egyesülettől, akkor most hozakodjon elő vele.