„Már napok óta lefelé rohantunk
amikor azt vettem észre
hogy a lejtő egyre enyhébb
egyre nehezebb a tempót tartanunk
és rájöttem
hogy innen már nincs Telecskai-dombok
innen csak a sima semmi terül el
és a Dunáig még fákkal sem fogunk találkozni.“
(Benedek Miklós: Tájékozódási futás)
Azt mondják, a regényolvasáshoz idő, a versolvasáshoz viszont inkább hangulat kell. Benedek Miklós verseinek hangulatába belehelyezkedve költői világának mögöttes tartalmait sem tudjuk megkerülni. Mindezek között ott van Feketics – ahonnan nem indul hajó – a csernozjommal, a fekete meggyel, Podolszkival, az avar sírokkal, és a Monarchiával a háttérben.
A bácsfeketehegyi származású, Sinkó-díjas fiatal költő harmadik kötetét tarthatjuk ezúttal kezünkben. Benedek Miklós tanulmányait az Újvidéki Egyetem BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén végezte. 2014 óta a Magyar Szó munkatársa, újságírói és szerkesztői tevékenységéért 2018-ban Feltörekvő Tehetség-díjban részesült. Előző kötetei a Mintha emberekből állna (2014) és a Nem indul hajó (2012), ez utóbbiért az elsőkötetes tehetségeknek járó Sinkó Ervin-díjjal tüntették ki.
Benedek Miklós verseiben „nagyon odafigyel a fogalmazás pontosságára, a versmondat megformáltságára, ezért akkurátusan központoz, mert tudja, hogy a versnek hangja van, és ezt a hangot nem lehet másképpen, mint éppen a nyelv törvényeire támaszkodva előhívni” – írta róla Bányai János első kötete kapcsán. (Bányai János: A lírai én körülírása. Híd, 2012/08/05), Orcsik Roland pedig kötetajánlójában így fogalmaz költészetéről: „Benedek kidolgozott egy sajátos verses mondattant”.
Benedek Miklós lírájában valóban a „versnyelvtannal“ operál, a ciklusokba rendezett kötet (Házat építettünk, Hittünk, Leromboltuk, Már majdnem elfelejtettük) darabjaiban a tapasztalat, az átélt, a megélt pillanatok, élmények, emlékek mind ott vannak – versbe zárva, egy belső grammatikai rend szerint, és ott vannak versbe zártan az impulzusok, akár a fényképek, kimerevített pillanatok. Tárlatvezetést tart nekünk a költő, termeiben lecsupaszított világ, képek üveg mögött, felcímkézve az emlékek. Csak a vers hangja hallatszik, amely halk és belső történéseket idéz fel, ami a versolvasást hangulattá teszi.
Mindannyiunknak vannak befejezetlen mondatai, el nem mondott gondolatai. Üljünk le a kötetet olvasgatni, figyeljünk a „belső csendre”. Miközben halkan lelkünkbe íródnak Benedek Miklós verssorai.
