Az utolsó álmom még nem a halál.
Akiben nyitva felejtettek egy kaput a másvilágra,
az folyton az e világi huzat
csapkodására ébred.
A reggelek állandóan követeltek,
és én ezúttal is újabb adóssággal kelek.
Azt hittem, ha sokáig figyelem,
látható arca lesz a semminek.
Azt reméltem, az élet nem vesz észre,
csak csendben ad.
Kérek majd tőle egy utolsó álmot,
és tudni engedi, hogy az utolsó.
Nézzük majd benne a szőlőtőkéket,
a gyerekek újra kicsik lesznek,
barna hajuk visszaszőkül,
és fent lesz még a nap, amikor a tárgyak
elveszítik körvonalaikat.
Alkonyatkor derül ki, hogy az egész
csak egy meglepetésbuli volt,
amelyre eljött megölelni az összes korábbi énem.
Az utolsó álmomból a te hangod ébreszt.
Az utolsó álmomban még ismerni fogom a nevemet,
de a legvégén eldobom, hogy az utánam jövők felvegyék.
A vers a szerző A visszaút-effektus című kötetéből való, amely a Forum Könyvkiadó Intézet és a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg.
