Cirokszedés

Szerző: Benes László

A csillagok még fenn ragyognak az égboltozaton, amikor a cirokszedők már ott gyülekeznek a bandagazda házánál. Az udvar lassan megtelik a napszámosok kerékpárjaival, amelyek között az azzal megbízott legény az egy szál villanykörte sárgás fényénél egyensúlyoz a vízcsapnál megtöltött műanyag kannákkal. Akkorra már a bandagazda is felcihelődik, és a kocsiútra kiállva árgus szemmel lesi, hogy jön-e már értük a traktor. Amikor már nem bírja cérnával, mobilon felhívja a cirokföld tulajdonosát: küldje értük rögvest a fogatot, mert már így is késésben vannak! Amikor végre megérkezik a traktor vontatta két hatalmas mezőgazdasági pótkocsi, nagy tülekedés támad: vaslétrát támasztanak a magas oldalakhoz, azon mennek fel a nők és az idősebbek, a többiek a pótkocsikat összekötő vonórúdról másznak fel a kocsiszekrény préselt fémlemez bordáin annak peremére, majd onnan ugranak be a raktérbe. Közben az ivóvízfelelős már adogatja is fel a kannákat, amelyeket a szalmával hintett plató közepén sorakozó hátizsákok közé szorítanak. Ezek tetejére kerül a vaslajtorja, amelyet igen óvatosan emelnek be, nehogy az összezsúfolódott embermasszában kárt tegyen.

Az augusztusi kánikula ellenére a hajnalok igen hűvösek is tudnak lenni; az idénymunkások fázósan húzzák össze magukat a nedves szalmabálákon. Eltart egy ideig, mire odaérnek a cirokföldre.

Ott aztán a bandagazda beállítja őket a soraikba. Ez is vagy húsz percet igénybe vesz, hiszen előfordul, hogy akár hatvanan is összeverődnek az aznapi munkára. A két úgynevezett taposó, miután a seprűcirok bugáját, más szóval a szakállát nagyjából húszcentis szárcsonkkal, azaz a harmadik szárcsomónál levágják, a megmaradt cirokszárat a tövénél rézsútosan letapossák a földig, oly módon, hogy kettejük cirokszára nagy X-et alkosson a talajon. A kezükben bokrétába gyűjtött bugákat azután ők is, és az utánuk haladó két szedő is erre a valóságos szőnyegre hajítja. Ők alkotják a cirokszedők legkisebb munkaegységét, a belül hengeres, azaz üres szárból képezett alapra pedig azért van szükség, hogy a bugák ne érintkezzenek közvetlenül a nedves talajjal.

A szedők akkor még gumicsizmában, viaszosvászon kötényben, sőt viharkabátban dolgoznak, ugyanis az átlagosan egyméteres cirok ilyenkor még szinte önti magából az éjszaka folyamán a levelek ágyában összegyűlt harmatvizet. A bandagazda sorra járja embereit, hogy egy flaskából kis pohárba pálinkát öntsön nekik.

Reggeli idejére aztán már levedlik róluk a védőruházat, óráról órára egyre melegebb lesz, a vízhordó nem győzi cipelni a vizet az elpilledt szedőkhöz. A nap gyilkos sugarai elől nincs menekvés, ameddig a szem ellát, sehol egy fa vagy bokor. Esetleg valamelyik közeli kukoricatábla nyújthat némi enyhet, ha a szedőknek lenne idejük oda elzarándokolni. A hosszú cirokparcellán azonban gyorsan kell haladniuk, mert ha a seprűcirkot nem szedik le idejében, akkor túlérik és tönkremegy. A cél: minél több parcellán betakarítani a termést, minél rövidebb időn belül!

Izzadt testükre sárként tapad a por, a cirok pollenje kimarja a bőrüket, amelyen már így is milliónyi mérges rovar csípése éktelenkedik. Ám nincs megállás!

Mint ahogyan az emberek sem egyformák, a cirokszedés sem való mindenkinek. Vannak, akik úgy előrevágtatnak a sorokban, hogy csakhamar eltűnnek a többiek szeme elől, ám akadnak olyanok is, akik úgy lemaradnak, hogy szinte keresni kell őket a sűrű cirokrengeteg mélyén. Van ereje teljében lévő fiatal, aki kidől, és nem egy nyolcvanas éveit taposó asszony versenyt dolgozik a többiekkel. Kétségkívül a roma cirokszedők a legjobbak. Általában vasfűrészlapokat használnak szerszámként, és csak úgy repülnek kezükből a bugák! Ritkán mennek napszámba, inkább egész közösségük általjából fogja fel a munkát a cirkos gazdáktól.

Tíz órakor az úgynevezett pipahuja alatt leheverednek a kőkeményre száradt rögökre, a ciroksorok tövében keletkezett rövid árnyékban keresve enyhet. Szívják méregerős cigarettájukat, amelyet maguk töltöttek lefekvés előtt kapadohányból.

Ám nyúlfarknyi a szünet. Visszaállnak a soraikba, és folytatják ott, ahol abbahagyták. Pokoli már a hőség! A bandagazda zsörtölődésének dacára, nem hagyva meg a megfelelő méretű szárcsonkot, bele-belevágnak a seprűszakállba. Éppen jókor jön a gazda felesége, aki üdítővel, kólával, behűtött sörrel, feketekávéval traktálja őket…

Bármi hihetetlennek is tűnik számukra: elérkezik az idő, amikor ismét odatámaszthatják a létrát a pótkocsi oldalához. A hazafelé tartó úton már vidáman ugratják egymást, miközben kényszeredetten kortyolgatnak a felforrósodott vízből.