Keresem a piacokon az igazi akácméz illatát, keresem az akácosokat a határban, keresem az akácfa-sorokat az utak mentén... Nem találom. Hova lettek?
Az akácfa szívós. Ahol más fafajta nem marad meg, az akác ott is tövet ereszt. Jól bírja az utak porát. Ellenáll a környezetszennyezés ártalmainak. Jó baltanyél és villanyoszlop, erős vasúti talpfa készül kemény törzséből. Tűzifának sem utolsó. A virágjából készült tea kiváló köhögéscsillapító. Nektárja a legjobb mézet adja. Az akácfát nem kell vegyszeres kezelésnek alávetni, anélkül is megél, sokszor kétszáz-kétszázötven évet is, ami miatt különösen környezetbarát növény.
Őshazája Amerika, de szinte az egész világon megtalálható.
Mifelénk Mária Terézia magyar királynő honosította meg, főleg az Alföldön telepítették a futóhomok megkötésére. Magyarországon védett növény, az akácmézzel együtt a Hungarikumok Gyűjteményébe sorolták.
Az akác sugallta költészet Nemes Nagy Ágnes hangján így szól: Mintha hullna sárga hó, / csakhogy el nem olvadó, / járdaszélen nagy kupacban / színaranyként csillogó.
Szenteleky Kornélt az őszi akácok érintették meg: Állnak csendben, árván a csatorna mentén, / állnak szerteszórva a Tisza vidékén, / ákác-bánatokról sír zörgő harasztjuk…
A népi megfigyelés úgy tartja, ha kétszer virágzik az akác, akkor hosszú lesz az ősz. Ez alatt a pár száz év alatt, mióta ide költözött a tengeren túlról, mióta közöttünk él, csak segített nekünk a túlélésben. Melegített, etetett, utaztatott, gyógyított...
Az idén nem virágzott kétszer. Ám ha őszi sétánk közben, utak mentén, elhagyatott telken mégis megpillantunk egy öreg akácot, megállhatunk egy pillanatra, szívhatunk mélyet a levegőből, hogy megidézzük a májusi akácvirág illatát. Közelebb húzódhatunk békét ígérő törzséhez.
Nyitókép: Fotó: Gruik Ibolya
