A Sárga Malom mozi mai vetítésén egy legendás magyar alkotást tekinthetnek meg a nézők, mely ráadásul egy regény filmadaptációja.
A moziterem hamar megtelik. A nézők között ül Mordor és Zita is, természetesen az első sorban. Zita, mint az általa csak beszélgetős filmeknek nevezett műfaj kedvelője, ismerteti a mai filmet:
– Őszintén bevallom, kiábrándultam volna a Sárga Malom programjából, amennyiben Fábri Zoltán filmjét, Az ötödik pecsétet nem mutatja be. Való igaz, a Tizenkét dühös emberrel ellentétben csupán a film első fele tartozik a színházi stílusú, beszédközpontú műfajba, a film második felét inkább már a háborús drámába sorolnám, ráadásul teljesen felbomlik az egyhelyszínes, dialógusvezérelt koncepció is, mégis inkább a játékidő első fele alapján érdemes bekategorizálni a filmet. Filozófia, politika, hit, emberi sorsok is kibontakoznak Az ötödik pecsétben, ami egy teljesen ártalmatlan cselekménnyel indul, miszerint néhány vendég egy kocsmában ül a kocsma tulajdonosának társaságában, s beszélgetnek. Teljesen hétköznapi témákról zajlik a csevegés, például hogy hogyan kell elkészíteni a marhaszegyet. Ám egyre fokozódik a hangulat, amikor a film fő karaktere, Gyurica Miklós felveti, egy nincstelen, hányatott sorsú, de erkölcsileg tiszta rabszolga lenne-e a társaság, vagy inkább egy erkölcstelen, de boldog életű gyilkológép. A jelenlévő urak nem is sejtik, hogy másnap kísértetiesen hasonló szituációval találják szemben magukat, s Gyurica úron kívül mindenki makacsul kitart a rabszolgasors mellett.
– Ez a kérdés önmagában is egy igen érdekes és elgondolkodtató felvetés – kapcsolódik a gondolatmenetbe Mordor –, hát még ha azt is figyelembe vesszük, hogy történelmileg mikor és hol játszódik a film cselekménye. 1944 Magyarországán járunk, még javában zajlik a második világháború, ekkoriban a nácibarát Nyilaskeresztes Párt volt hatalmon, mely diktatúrát vezetett be, s akárcsak Orwell 1984-ében, nem tűrt semminemű lázadást, de még az ártalmatlan beszélgetések és rossz gondolatok is hamar a szerencsétlen lakosság kivégzéséhez vezethettek. Nos, ennek a politikai katasztrófának legmélyebb bugyrába cseppennek hőseink is, akik mindössze annyit követtek el, hogy 1944-ben Budapesten éltek és gondolkodtak.
Zita hozzáfűzne valamit Mordor gondolataihoz, de ekkor a teremben lekapcsolják a fényt, néhány másodperccel később pedig a vászon megtelik élettel.
Elkezdődik a vetítés. A nézők elragadtatva követik a filmet. A zárójelenetben, amikor Gyurica Miklós fizikailag és lelkileg is összetörten sétál a szétbombázott város utcáin, a teremben megfagy a levegő: az emberek a könnyeikkel és valószínűleg a dühükkel is küzdenek. Mordor, még mindig a film hatása alatt szólal meg:
– A film címe Az ötödik pecsét. Ha először hallanám ezt, rögtön a hétpecsétes titok jutna eszembe róla, s aki kicsit is jártas a Bibliában, tudja, hogy ez egy onnan származó motívum. Egy idézetet is ki lehet ragadni a Bibliából, amely nagyon illik a filmhez. Az idézet tartalma szerint Isten türelemre inti a tiszta erkölcsű szolgaembert, mert eljön még az idő, amikor az uraik megbűnhődnek azért, amit tettek. A filmben az emberi sorsot egy filozófiai vita keretein belül ismerhetjük meg. Két kitalált karakter, Gyugyu, a rabszolga és ura, Tomoceusz Katatiki demonstrálják a jó és a rossz, a bátorság és a gyávaság fogalmát. Mondanom sem kell, hogy a rabszolga a nép, míg az úr maga a mindenkori hatalom, s pontosan ez teszi Az ötödik pecsétet időtlenné. Akárhogyan is élünk a jelenben, az országunkban uralkodhat demokrácia vagy diktatúra, a rabszolga és rabszolgatartó szerepe mindig jelen lesz, bánhat akármilyen jól is az úr a szolgával, attól még ő az úr.
– Felmerül a kérdés, hogyan vélekedjünk Gyuricáról, aki egyértelműen a rabszolgatartó szerepét választja a túlélés érdekében. Vajon lehet-e rá haragudni, mert választott, haragudni azért, amit választott, vagy inkább arra kell dühösnek lennünk, aki választás elé kényszerítette – gondolkodik el Zita.
– Gyurica, a cinikus órásmester egy igen megosztó figurává alakul át a film végére, ez kétségtelen – fejti ki véleményét Mordor. – De figyelembe kell vennünk azt is, hogy a kocsmában jelenlévő személyeknek megvolt a lehetősége eldönteni, hogy Gyugyu vagy Tomoceusz lennének szívesebben, vagyis mindegyikőjük döntése megfontolt volt és saját értékrendjükhöz méltó. Így aztán, úgy gondolom, nem lehet senkit sem hibáztatni azért, mert látszólag teljesen feleslegesen áldozza fel magát, de ugyanígy Gyuricát sem okolhatjuk, amiért szimbolikusan árulóvá válik. ,,Emberek vagyunk, kérem!”, hangzik el a filmben ez a kijelentés, de még abban a fázisban, amikor létezett udvariasság, szabad gondolkodás, a gyakran bevágott képeknek, festményeknek hála művészet, és persze tisztesség. Amint megtörténik a helyszínváltás, ezek az értékek mind szertefoszlanak, s már csak sivár, kínzásra használt kihallgatóhelyiségek, vér és romok maradnak.
– Ami azt illeti, a szereplők kocsmából való távozása után olyan érzésem volt, mintha egy másik filmet, esetleg egy folytatást, sőt, inkább egy alternatív befejezést látnék. Mintha az elnyújtott, de igen élvezetes kocsmai beszélgetés egy viszonylag jónak mondható életminőséget mutatna be. A világ nem tökéletes, odakinn tucatjával halnak meg az emberek, de mi idebent vagyunk, élünk, a Föld pedig tovább forog, a világ működik, sugallja ez a jelenet. Újfent: „Emberek vagyunk, kérem!” De aztán az elkeserítő valóság mennykőként csap le, s megmutatja, mi történik abban a pillanatban, ha valaki a világban ténylegesen Tomoceuszt választja.
– Ez egy ragyogó elképzelés! – dicséri meg Zitát Mordor. – Úgy gondolom, hogy napestig beszélgethetnénk még Az ötödik pecsétről, s még akkor sem fogynánk ki a mondandóból, de lassan ideje menni.
A lány egyetért szerelmével. Mordor és Zita elhagyják a mozitermet.
