Nagy mesélőnknek, Jókai Mórnak e szobra harmadik a mai Vajdaság területén, de jelenleg az egyetlen is, amely a vajdasági magyar közösség körében fenntartja emlékét. Méghozzá Pancsován, ahol ő élete során többször is megfordult, ahol barátai, ismerősei éltek, s ahol a református gyülekezethez is több szállal kapcsolódott.
Ötvenéves írói jubileuma alkalmából – amely igazi nemzeti ünnep volt –1893-ban és 1894-ben vidékünkön bizonyíthatóan két helyen állítottak neki mellszobrot: 1893 decemberében Nagybecskereken, a Magyar Olvasókör helyiségében, a Rózsa Szálloda első emeletén. Jókai ,,művészi tökélyű mását” a Kör elnöke, báró Feilitzsch Berhold hozta a Bega menti városba, feltehetően Budapestről. De ennek később nyoma veszett. A második Jókai-szobrot pedig a német-palánkai magyarság avatta, 1894 januárjában, Csupor Gyula költő vezetésével. A palánkaiak, természetesen, Jókai arcképét is beszerezték a tiszteletére rendezett ünnepségre. Az ünnepély érdekessége többek között az volt, hogy Jókai szobrának megkoszorúzása címmel egy nagy élőképet is bemutattak.
E szobor is nyilván eltűnt a történelem viharaiban.
Tehát, e harmadik, pancsovai Jókai-szobor hirdeti csak (bicentenáriumának évében), nemzetünk nagyjának emlékét itt, a déli végeken.
Hogy miért éppen Pancsova a legalkalmasabb helye a Jókai-szobornak születésének 200. évfordulóján, azt több ténnyel és adattal is alátámaszthatjuk, aminek összessége bizonyítja, hogy Pancsován – az író személyes kötődése révén is –, valóságos Jókai-kultusz alakult ki az idők során, főképpen az első világháború előtti években. Nos, e szobor emlékezteti majd az itteni magyarságot arra, hogy a márciusi ifjak egyike voltaképpen a miénk is volt, amit e közösség nem feledhet.
Szobrot nemzetünk nagyjainak állítunk, ezúttal Jókainak, s a szoborállítás mindig a kultikus szokásrend leggyakoribb és leglátványosabb eleme. Az 1850-es években, a szabadságharc bukása után, Jókai egyike volt azoknak az íróknak, akik tollukkal a nemzetmentés nagy ügyének tettek halhatatlan szolgálatot, s többet e téren nem tett nála senki. Ezt a déli végek magyar közössége sem feledi el.
Egykor ő mifelénk is járt, s több regényhőse is itteni származású.
1861 nyarán gőzhajóval Újvidékre látogatott, a Matica srpska Tököli-emlékünnepére, Toldy Ferenccel és báró Podmaniczky Frigyessel egyetemben. Ott több barátjával és ismerősével találkozott: Jakov Ignjatovićtyal, Stevan Branovačkival, Csernovics Péterrel, Anton Hadžićtyal, Đorđe Stratimirovićtyal, sőt Josip Rajačić szerb pátriárkával is. Élményteli útjáról, később, érdekes cikket közölt a Vasárnapi Ujságban. Egyébként, a fordítások révén, neki a szerb irodalomban is valóságos kultusza alakult ki a 19. század második felében.
Az 1880-as évek elején Jókai Dél-Bánát felé vette útját: Pancsova vonzotta. Az Aranyemberben (1872) több ízben is említi e várost, de a Senki szigetét is, a Vaskaput, illetve az Al-Duna térségét. Nem véletlenül került a szobra éppen ide, Dél-Bánátba, hiszen e térség és annak lakossága, a 19. század második felében több ízben is ihletője volt prózájának. Több hősét mintázta meg itteni alakok után, beépítve ezzel örök időkre a pancsovaiakat a magyar irodalomba.
S éppen regénye megjelenésének évében, 1872-ben, nagy írónk Pancsován járt, ahol a Mayer család vendégszeretetét élvezte. Másik pancsovai kötődése a helyi református egyház volt melynek Jókai lett az első, tiszteletbeli főgondnoka. Egyik írásában Martinek Imre egyértelműen le is szögezi, hogy a pancsovai református gyülekezet Jókai Mórnak köszönheti létezését. Feljegyezték, hogy amikor a nagy mesélő Az aranyember megírására készülve az Al-Duna vidékén járt, megkérdezte a pancsovaiakat, merre is találja a református templomot. Nagy megrökönyödésére azt a választ kapta, hogy „itt olyan nincsen”. Jókai persze nem hagyta annyiban a dolgot, írásaival felrázta a közvéleményt, így végül megalakulhatott a Temes-parti város református gyülekezete.
1881 tavaszán a pancsovaiak egy különlegesen nagy hallal kedveskedtek Jókainak, meg a budapesti újságíróknak, amelyről az akkori budapesti sajtó is cikkezett. A történet úgy indult, hogy a magyar szabadságharc 33. évfordulóját a Pancsovai Olvasó- és Társalgó Egylet tagjai 1881. március 23-án este a Graff-féle gyógyszertár emeleti termében halvacsorával szándékozták megünnepelni. Erre az alkalomra a dunai halászok a sok hal mellett egy ritka nagy halat is fogtak. Azt megvették és elküldték Jókainak, aki gyakran látogatta Pancsovát. Amikor a halat megkapta, Budapesten átadta Szekszay vendéglősnek, és oda hívta vacsorára az írókat, műkedvelőket. Még aznap éjjel távirat érkezett Pancsovára, a hírlapírók klubjának címére:
„A hal halálából hála – Jókai”. Másnap a budapesti sajtó tele volt a halvacsora hírével, s ennek emlékére, egy ideig, a pancsovai művelődési egyesület programjában hagyományossá is vált a halvacsora.
Az a bizonyos nagy hal, amelyet Jókai a pancsovaiaktól kapott, vagy dunai lazac, vagy galóca lehetett.
A Somsich Pál elnöklete alatt működő, budapesti, központi Csángó Egyesület igazgatótanácsának tagjaként, Jókai, 1883 májusától, a Bukovinából az Al-Dunára telepített székelyek ügyét is gondos figyelemmel kísérte. Ott hallgatta végig Nagy György kormánybiztos terjedelmes jelentését is arról, hogyan helyezték el a mintegy háromezer székelyt az Al-Duna térségében, s az ezzel kapcsolatos vitában is felszólalt. Természetesen, a későbbiek során is, nagy figyelemmel kísérte a székelyek ügyét.
Írónk nemcsak Az aranyemberben foglalkozott bánsági témákkal. A cigánybáróban (1885) például a 18. századi, mocsaras, Temesi Bánságot festette megkapó képekben.
1898 őszén őt ismét Pancsovára várták, s a korabeli lapok Jókai Pancsován címmel harangozták be érkezését. Voltaképpen a pancsovai református egyház október 2-ai rendezvényére, egy művészi estélyre és bazárra várták őt, akárcsak Szabolcska Mihályt, Jászai Marit, Szilágyi Arabellát és Polónyi Elemért. A jótékony célú rendezvény bevételét a pancsovai református egyház „föntartási alapjának” megsegítésére szánták, s Jókait, a többi jelességgel együtt, a pancsovaiak küldöttségileg kérték fel a közreműködésre, amit azok meg is ígértek.
Bánátban élt akkortájt Jókai néhány barátja, ismerőse is. Elsősorban Lauka Gusztáv, a nagybecskereki Torontál című lap szerkesztője, Petőfi barátja, akit ő még pesti éveiből ismert. A Bega menti városban élt egyik legnagyobb rajongója, a tudós dr. Klein Mór főrabbi, s ugyancsak ott tevékenykedett báró Feilitzsch Berthold, a Nagybecskereki Magyar Olvasókör elnöke is. Jókai a bánáti lapok révén is közelebb került az itteni magyarsághoz. 1873 márciusától közölte írásait a becskereki Torontál, 1883-ban pedig Lauka, Emlékezéseimből címmel cikksorozatot indított, amelyet Jókai Mórnak ajánlott „baráti emlékül”. 1902-ben, Lauka halálát követően, hagyatékában néhány érdekes Jókai-levélre is bukkantak.
1893–94-ben Vajdaság-szerte Jókai-ünnepségeket tartottak fél évszázados írói jubileuma tiszteletére, s a lapok vezércikkben méltatták írói nagyságát és pályafutását. Bánátban Nagybecskereken, Versecen, Módoson és másutt rendeztek Jókai-emlékünnepet. Nagybecskereken a Magyar Olvasókör választotta dísztagjává, öt vajdasági város (Zenta, Zombor, Újvidék, Szabadka, Nagybecskerek) pedig díszpolgárságával tisztelte meg.
Pancsován valóságos kultusza alakult ki Jókainak az évek során. Főleg a tanulóifjúság valamint a tanügyben dolgozók éltették emlékét s olvasták szorgalmasan halhatatlan műveit. Abban is, úgy tűnik, a pancsovai gimnázium járt élen. Ezt fontos néhány példával is alátámasztani.
Jókai népszerűsége a pancsovai diákok és tanárok között már a fél évszázados jubileuma előtti években is érezhető volt. 1890/91-ben, gimnáziumi érettségi tétel volt magyar nyelvből „A magyar regény fejlődése, főbb képviselőinek jellemzésével Jósikától Jókaiig.” Amellett, kötelező olvasmánynak számított magyar nyelvből A tatárfutás után, a Kárpáti kép, meg A zsolcai hős című munkája, Wigand János tanár szorgalmazására. A könyvtár állománya pedig Mikszáth Jókairól szóló kötetével (Jókai Mór vagy a komáromi fiu, ki a világot hóditotta meg), valamint nagy regényírónk néhány munkájával (A magyar nemzet története; Benyovszky Móricz életrajza; Napraforgók) gyarapodott.
A Jókai-kultusz kialakulásáról Pancsován 1893-tól beszélhetünk, amikor is a pancsovai gimnázium tanári kara és diákjai gondoskodtak arról, hogy emlékezetes módon üljék meg nagy mesélőnk írói jubileumát. Románecz Mihály tanár, a pancsovai művelődési egyesület Jókai-ünnepélyére egy kultuszverset írt, pontosabban az ünnepelt írót magasztaló ódát, s a Határőr című lapban elsőként fejtegette a Jókai-kultusz jelentőségét. A tanintézet 1893. szeptember 23-án rendezte meg Jókai-ünnepségét, amelyen méltatták írói működésének jubileumát, majd elhangzott Románecz Mihály költeménye (Ünnep-hangok Jókai írói jubileumára), továbbá, felolvasásra került három prózarészlet az író munkáiból.
Pancsova város közönsége, a jubileum évében, közgyűlési határozattal, 50 korona díjat tűzött ki olyan dolgozat jutalmazására, amely a legjobban méltatja Jókai Mór irodalmi tevékenységét. A díjat, végül is, prózai dolgozatával Tomka Károly érdemelte ki.
Jelentős gesztusnak számított a továbbiakban, hogy Jókai 1895/96-ban, összes műveinek díszkiadásából egy példányt a pancsovai gimnáziumnak ajándékozott. Azon kívül még több értékes munkával gyarapította a tanintézet könyvtárát. Egy évvel korábban a magyar királyi vallás- és közoktatási minisztérium ajándékozott a pancsovai gimnáziumnak egy példányt Jókai műveinek nemzeti díszkiadásából. Ezzel egy időben a gimnázium tanárai szívesen adták fel a diákoknak a Jókai-művek olvasását. Így került a kötelező, magyar nyelvű olvasmányok közé (Gyurits Gyula magyartanár jóvoltából) az Attila temetése, illetve A Vaskapu. A gimnázium ifjúsági könyvtára pedig Jókai Az új földesúr, a Csataképek és A magyar előidőkből című munkájával is gyarapodott.
Az 1903/4. tanévben a magyar írásbeli dolgozatok tételei között volt „Jókai szabadon választott regényének tartalma és szerkezete”, illetve „Garamvölgyi és Ankerschmindt alakja Jókai Az új földesúr című regényében”.
A Pancsovai Állami Főgimnázium, az író halála kapcsán (1904) írásbeli dolgozatot hirdetett az alábbi címmel: „Emlékbeszéd Jókai Mór felett.” Ugyanakkor, Jókai mint regényíró címmel hirdettek pályázatot, melynek pályadíját, 10 koronát, Kiss György érdemelte ki. Az évben a gimnázium 20 koronát adományozott a budapesti Jókai-szoborra.
1905. április 1-jén díszülést rendeztek emlékére. Az eseményen a diákok Jókai-ihlette munkái kerültek műsorra (Óda Jókaihoz; Jókai emlékezete; Jókai mint regényíró; Az aranyember).
A pancsovai gimnázium 1906/7-ben az ifjúsági könyvtár részére megvásárolta a nagy mesélő új kiadású, összes műveit, ötven kötetben.
A Pancsovai Állami Polgári Fiú- és Leányiskola könyvtárának 1909/10-ben, már 49 Jókai-műve volt. A Pancsovai Állami Polgári és Felső-Kereskedelmi Iskola diákjai pedig nagy élvezettel olvasták az Egy magyar nábobot, Az új földesúrt, az Erdély aranykorát, A régi jó táblabírákat, a Kárpáthy Zoltánt meg Az aranyembert.
Az Al-Duna, amelyet Jókai oly szívesen tematizált műveiben, iskolai kirándulások színhelye lett már a 20. század első éveiben. A Pancsovai Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola diákjai 1907-ben látogattak oda, s útjukról hosszabb beszámolót olvashatunk a tanintézet Értesítőjében. Többek között megcsodálták a Duna szigeteit is, főképpen Osztrovót, az állítólagos „Senki szigetét”, Az aranyember megható történetének színhelyét.
Az első világháborút követően, Trianon hozta vissza Jókai időszerűségét, amikor a csonkán maradt nemzettestben erősíteni kellett a lelket, s ébren tartani a nemzeti öntudatot. Erre pedig Jókai, „a legnépszerűbb magyar író”, valamint „a magyar kultúra egységének egyik legerősebb tényezője” igen alkalmas volt.
A fenti tanulmányból részletek hangzottak el október 31-én Pancsován, a Jókai-mellszobor felavatásán.
Nyitókép: Ótos András felvétele
