Asan-aga méláz a városban,
Hű kedvesét az ölében tartja,
Kedvesének csendesen ezt mondja:
„Hű szerelmem, a hited megtarta!
De hogy kérdjem, igazat megvalljad,
Hányszor adtad oda tenmagadat?
Melyikének volt a legtöbb kincse?
És tégedet legjobban ki őrze?
Asan-aga kedvese így szóla:
„Asan-aga, én drága nagyuram!
Háromszor hogy magam odaadtam,
Legelőször a pasa fiának,
Másodszor a dervisnek magának,
Harmadszor meg hát Asan-agának;
A pasafi kincset sokat tartott,
De énreám sehogy nem vigyázott;
A dervisnek kincse ugyan nem volt,
Ámde a hős nagyon jól lovagolt,
Ébredéskor engem arcon csókolt.
Ha mondanák, hogy itt van a dervis,
(Csorba Béla fordítása)
Forrás: Српске народне пјесме из Босне и Херцеговине; сакупио Богољуб Петрановић – Сарајево, Свјетлост, 1989
