Sólyom esett Szolun városára,
Sárga lábú egész a térdéig,
A szárnya meg aranyozott tollú,
Szeme fölött gyöngyös koronájú.
Kérdik tőle a szoluni lányok:
„Istenedre, te szürkészöld sólyom!
Ki festi a lábadat sárgára?
Ki szárnyadat vállig aranyozza?
Ki szemedet dísszel koronázza?”
Feleli a szürkészöld színű sólyom:
„Halljátok hát, ti szoluni lányok!
Udvarában jó gazdára leltem,
Az uram a Velencei Dózse,
És van annak leánya is három,
A legnagyobb festette lábamat,
Középső a szárnyam aranyozta,
A legkisebb koronám díszíté.
Ügyelt rám a Velencei Dózse,
Égig dobott, a felhők aljáig,
Fogni neki fecskemadarakat,
Levadásztam én minden madarat,
De nem bírtam a fecskemadarat,
Földühíti ez kedves uramat,
Égig dobott, a felhők aljára,
Így estem én Szolun városára.
(Csorba Béla fordítása)
*Csorba Béla költő, néprajzkutató ma, július 26-án ünnepli 75. születésnapját. Tisztelettel köszöntjük.
Forrás: Српске народне пјесме из Босне и Херцеговине; сакупио Богољуб Петрановић – Сарајево, Свјетлост, 1989.
