A mohácsi csata emlékezete

Ötszáz évvel ezelőtt vívta meg a törökök ellen II. Lajos serege azt a sorsfordító csatát, amelyet napjainkban a magyar történelem egyik legtragikusabb eseményeként tartunk számon. 1526. augusztus 29-én ugyanis a magyar seregek hősiesen kiálltak a királyságukat hosszú ideje támadó I. Szulejmán szultán csapataival szemben, annak ellenére, hogy a túlerőben lévő oszmán csapatok ellen meglehetősen kevés esélyük volt. A csata magyar veszteséggel és a király halálával végződött, innentől kezdve pedig vészterhes idők köszöntöttek az országra.

A magyar nép történelmét számos megpróbáltatás árnyékolta be az évszázadok során, a mohácsi vész fordulatai azonban valamelyest kiemelkednek nemzeti identitásunk építőelemei közül. A következőkben azokat a tényezőket gyűjtjük össze, amelyek hozzájárulhattak ahhoz, hogy a számos esemény közül miért éppen ez a több száz évvel ezelőtt történt csapás az, amelyet a magyar nép azóta is történelmünk legkeservesebb fordulatának tekint, és ami miatt ilyen élénken él az emlékezetünkben.

A mohácsi csata értelmezéseiről

Köztudott, hogy a középkori Magyar Királyság utolsó éveiben már igen nagy problémákkal küzdött, a kiskorúként megválasztott király, II. Lajos pedig nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel. A mohácsi csata sikertelen lezárása lényegében pontot tett egy korábban elkezdett hanyatlás végére, és véget vetett a középkori magyar államnak. A király életét vesztette a csatában, és nem volt egyértelmű trónörökös, a bonyodalmas események sora pedig 1541-ben országszakadáshoz vezetett. Persze nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy mindennek következtében a magyarok elveszítették függetlenségüket több mint másfél évszázadra. Sokan ezért a csatára egy korszakhatárként gondolnak, amely a szebb időknek búcsút intve egy teljesen új, előnytelen helyzetbe vezette a magyarokat.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2020-ban közzétett egy videót, amelyben B. Szabó János történész a Ludovika Szabadegyetem előadójaként párhuzamot von a mohácsi csata és egy évszázadokkal későbbi esemény, a trianoni békediktátum között, amelynek következményeit mi, vajdasági magyarok, igen jól ismerjük. Az előadó elmondta, az ötszáz éves esemény egyféle reményt sugárzó előképként élhetett a múlt századi magyarok fejében, akik abban bíztak, hogy egy szétbomlás után is rendbe lehet hozni a veszteséges helyzetbe került országot. Ezen gondolat kapcsán Őze Sándor 2023-as tanulmánya szintén új fényt vet a mohácsi vész történéseire, hiszen munkájában részletesen elemzi, hogy az évszázadok során hogyan változott a magyar nép percepciója ezzel a történelmi eseménnyel kapcsolatban. A kutató azt írja, amíg a Trianont és az 1956-os forradalmat követő évtizedek ezeknek párhuzamában értelmezik a mohácsi csatát, a ma is érzékelhető mitizálás kezdetei az ütközetet kétszáz évvel követő időszakra vezethetők vissza. A kortársak ugyan súlyos veszteségnek tekintették, de közel sem olyan szemmel néztek rá, mint a mai történelemtudomány. A csata jelentőségét tehát nemcsak maguk a veszteségek, hanem az azt követő körülmények is befolyásolták, legyen szó a tíz vagy a közel négyszáz évvel későbbi eseményekről.

A művészek emlékezete

A nép vélekedését az 1526-os történésekről az irodalom a kezdetektől fogva követi. Brodarics István 1527-ből származó, Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott csatájáról című latin nyelvű szövege igyekszik minél hitelesebben megörökíteni az utókor számára mindazt, ami az összeütközés napján történt. Kicsivel később, 1544-ben Hieronymus Vietor krakkói nyomdájában jelent meg a Pannoniae Luctus – Egy humanista antológia és a törökellenes Habsburg-lengyel összefogás kísérlete című alkotás, 1653-ban pedig Listius László írt a csatáról Magyar Márs – Mohács mezején történt veszedelemnek emlékezete címmel megjelent művében. Ha ugrunk egyet az időben, azt figyelhetjük meg, hogy a téma évszázadokkal később sem veszítette el relevanciáját, hiszen olyan nagy költőink, mint Kosztolányi Dezső (Mohács), Ady Endre (Nekünk Mohács kell), Babits Mihály (Kanizsai Dorottya), Kisfaludy Károly (Mohács), Petőfi Sándor (Fekete-piros dal) és Arany János (Népdalok) is felhasználják műveikben a csata témáját. Utóbbiban szerepel egy ismert mondás is: „Ej no! hiszen több is veszett Mohácsnál!”. A jelenkor művészeit a félévszázados évfordulóhoz közeledve pályázatok is buzdították a téma feldolgozására: nemrégiben a Mohács 500 oldala verspályázatot hirdetett, amelyre összesen 415 alkotás készült, az első díjat pedig Veres Tamás verse, a Naiv magyar kisnemes dala érdemelte ki. De persze nemcsak a líra ragadja meg Mohács tanulságát: a harc Jókai Mór A mohácsi vésznapjában és Krúdy Gyula Mohács vagy Két árva gyermek vergődése című regényében is megjelenik, továbbá újabb prózai alkotások is szívesen nyúlnak vissza ehhez a témához. Schmöltz Margit és Cs. Szabó Sándor idei műve, a Nekünk Mohács – A királyi pár regénye 1521–1526 például egy új nézőpontot kínál az olvasóknak a csatáról, hiszen elsősorban nem annak társadalmi következményeit, hanem az uralkodópár személyes érzelmeit igyekszik megragadni. A B. Szabó János és Farkas Gábor Farkas által szerkesztett Örök Mohács: Szövegek és értelmezések című 2020-as szöveggyűjteménye a mohácsi csatával kapcsolatos írásokat és forrásokat gyűjti össze.

Áttérve a zenére, hasonló idővonalat járhatunk be, Csörsz Rumen István 2019-ben publikált tanulmánya ugyanis már a 18. század végéből származó Mohács-emlékdalokat említ. Ugyanebben a kötetben Ozsvárt Viktória azt állapítja meg, hogy a 20. századi zeneművészetben is megtalálhatóak a mohácsi vész köré épülő művek: ezek Kodály Zoltán Mohács című kórusműve, Kósa György 7. szimfóniája és Durkó Zsolt Széchenyi-oratóriuma, más alkotások viszont a csata előzményeit és következményeit mutatják be. A kortárs zeneszerzők és zenészek napjainkban is előszeretettel használják fel a témát alkotásaik inspirációjaként, tisztelegve ezáltal őseink bátorsága előtt. Keresztury-Albert Zsolt nevével nemrég a vajdasági közönség is találkozhatott, júniusban ugyanis a szabadkai zeneiskolában is bemutatták Penta essentia – Zene az öt géniusz földjéről című zeneművét, amely a szerző elmondása szerint a szóban forgó csatának állít mementót. A mű amellett, hogy Hamvas Béla gondolataiból inspirálódott, a magyar identitás azon értékeit sorakoztatja fel, amelyek lehetővé tették egy ilyen mértékű tragédia átvészelését. A kortárs feldolgozások másik példája Historythmia 1526 – Történelmi ritmusok című ütős zenei mű, amelyet augusztus kilencedikén mutattak be a Mohácsi Kossuth Filmszínházban.

Ami a képzőművészetet illeti, Papp Júlia 2025-ös kutatásából egyebek között kiderül, hogyan jelentek meg az első Mohács-ábrázolások a hírlevelek illusztrációiban és a képi propagandában, és hogyan folytatódott a téma vizuális ábrázolása a 19. századig. Emellett a www.mohacsi-csata.hu honlap egy külön oldalt szentel azoknak a festményeknek, amelyek ezt a témát dolgozzák fel: a képzőművészet iránt érdeklődők itt többek között Than Mór és Székely Bertalan ecsetvonásaival találkozhatnak, de például dr. Kincses Ferenc jelenkori alkotásai is képviseltetik magukat a listán.

Az, hogy a művészetek újabb és újabb nézőpontokat hozva folyamatosan aktuálissá teszik a mohácsi csata témáját, hozzájárul ahhoz, hogy az ütközet emlékezetünkben is erősen megmaradjon. Továbbá, a korábban említett Őze Sándor-tanulmány alapján a művészetek, kiváltképp az irodalom, leképezik egy-egy korszak Mohács-értelmezését is.

Tájékozódás, emlékhely, fejlesztések

Mohács emlékét nemcsak a történelemkönyvek, hanem intézmények is őrzik, amelyek számos lehetőséget kínálnak az érdeklődőknek arra, hogy élményszerűen tájékozódjanak a témáról. Nagy szerepet játszik ebben a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum, amelynek állandó kiállítása, a Népek találkozója a mohácsi Dunánál más helyi kulturális kérdések mellett a csatáról is megemlékezik. Persze a kiállítások szintén érintik a művészeteket: az évforduló alkalmából a múzeum egy alkotói pályázatot hirdetett 1526 – Az én történetem címmel, amelyre gyermekek jelentkezését várták. Szintén a közelmúltban történt a Junior Art Alapítvánnyal való együttműködésük is, amelynek során a környékről származó hivatásos és amatőr művészek munkáiból mohácsi csata-kiállítás készült. Persze, az érdeklődőknek nem feltétlenül kell Mohácsra utazniuk ahhoz, hogy tájékozódjanak, hiszen nemrégiben útnak indult a Mohács 500 – Új utakon a múlt feltárása című vándorkiállítás, amelyet Magyarország határain belül és túl más-más városok közönsége tekinthet meg a megadott időintervallumokban. A kültéri tárlat volt már Egerben és Székesfehérváron is, jelenleg Mohácson és Szegeden is megtekinthető, de a későbbiekben magyarországi települések mellett elutazik majd Zágrábba, Eszékre és Komáromba is.

Fontos részét képezi az emlékezet megőrzésének a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága által működtetett Mohácsi Nemzeti Emlékhely, amely 1976-ban, a csata 450. évfordulójára készült el. A számos történelmi személyről készített szobrot tartalmazó emlékhelyen tavaly októberben nagyszabású felújítási és bővítési munkálatok kezdődtek. Az ötszázadik évforduló alkalmából Mohács területén számos egyéb kulturális, gazdasági és térségi fejlesztésen is zajlott, amelyek a saját honlappal rendelkező Mohács 500 projekt keretében valósultak meg. Az ütközet szempontjából kiemelt szereppel bíró csatatéri emlékkápolna és kálvária-együttes megújulására irányuló törekvéseket szintén ez a program ölelte fel.

Noha a mohácsi csatáról különleges alkalom nélkül is gyakran megemlékezünk, az ötszázadik évforduló számos vállalásnak adott apropót, amelyek tudásunk gazdagítását és az érintett térség fejlesztését segítik elő.

Tudományos kutatások

Akármilyen mély nyomot is hagyott bennünk a mohácsi vész, az ütközet számos részletét a közelmúltig homály fedte. Noha ez a visszaemlékezés időpontján nem változtat, 2020-ban Pap Norbert, Gyenizse Péter, Kitanics Máté és Szalai Gábor felvetették, hogy a csata évfordulója a ma használt Gergely-naptár szerint szeptember 8., a jól ismert augusztus 29-ei dátum pedig az abban az időben is használt Julianus-naptár viszonylatában nyújt pontos információt.

A később létrejött Mohácsi Nemzeti Emlékhely környékén először az 1950-es években bukkantak emberi maradványokra, és összesen öt tömegsírt fedeztek fel, amelyből az első kettőt már az 1960-as években feltárták. A harmadik sír vizsgálatai évtizedekkel később kezdődtek a Mohács 500 projektnek köszönhetően, amelyről 2020-ban, a negyedikkel kapcsolatos munkálatokról pedig 2024-ben adott interjút Pálfi György, a Szegedi Tudományegyetem antropológusa intézménye sajtócsapatának. A szakember az interjúban és 2022-es tanulmányában is megosztotta, hogy a keresztény hadifoglyok maradványai hatalmas vérengzésről és kegyetlenségről számolnak be: sokukat például lefejezték, testüket pedig rendszer nélkül dobták bele a gödörbe.

Az ásatások a csata pontos helyszínének meghatározásában is segítettek, azt ugyanis sokáig szintén nem tudták meghatározni a szakértők. Noha voltak más elméletek is, a keresett helyszín a tudomány mai állása szerint a Mohácstól néhány kilométerre fekvő Majs területén lehetett. A Majs-elméletet a Mohács 500 oldal is közzétette 2025-ben Bertók Gábor, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója, továbbá a harmadik tömegsír feltárását vezető régész Mandinernek adott nyilatkozata alapján. Pálfi György az említett SZTE-interjúkban, valamint Bertók Gábor és csapata 2022-ben készített tanulmányukban is beszámolt arról, hogy a tömegsírok feltárása során olyan golyókra bukkantak, amelyek megegyeznek azokkal a leletekkel, amelyeket korábban Majs csatamezején fedeztek fel, ez pedig egy igen fontos érv a feltételezett helyszín mellett.

A tudományos vizsgálódások új szemszögből világítják meg a mohácsi csatát, a nemrég felfedett információk pedig folyamatos aktualitást kölcsönöznek neki. A friss eredmények alapján úgy tűnik, hogy dicső hőseink halála még tragikusabb körülmények között történt, mint ahogyan azt a korábbiakban feltételeztük.

Felhasznált irodalom:

Bertók Gábor – Neményi Réka – Pálfi György – Simon Béla 2022: A mohácsi III. számú tömegsír új kutatása. Magyar régészet 11/1. 44–53.

Csörsz Rumen István 2019: A „mohácsi nóta” és közköltészeti rokonai a 18. században. In: Fodor Pál – Varga Szabolcs (szerk.): Több mint egy csata: Mohács. Az 1526. évi ütközet a magyar tudományos és kulturális emlékezetben. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest. 233–258.

Ozsvárt Viktória 2019: Mohács és más történelmi szimbólumok megjelenési formái a 20. századi magyar zenében. In: Fodor Pál – Varga Szabolcs (szerk.): Több mint egy csata: Mohács. Az 1526. évi ütközet a magyar tudományos és kulturális emlékezetben. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Budapest. 507–538.

Őze Sándor 2023: „Nekünk Mohács kell!” Közép-európai nemzettudatok és az apokaliptikus vég várása az újkorban. Axis IV/1, 87–104.

Pálfi György 2022: Küzdelem a hősök végtisztességéért: A terepantropológia mohácsi kihívásai. In: Neparáczki Endre (szerk.): Magyar őstörténeti műhelybeszélgetés II. Magyarságkutató Intézet, Budapest. 109–134.

Pap Norbert – Gyenizse Péter – Kitanics Máté – Szalai Gábor 2020: A Gergely-féle naptárreform és a csillagászati jelenségek szerepe a 15–16. századi történelmi forrásaink és eseményeink értelmezésében. Balkáni füzetek 11. 1–66.

Papp Júlia 2025: „Honját, népét s ősi hitünket védte a királyunk”. A mohácsi csata és II. Lajos a 16–19. századi képzőművészetben. ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja Művészeti Kutatóintézet, Budapest.