Különös dolog a babona. Nem hiszünk benne, de azért ragaszkodunk hozzá, vagy éppen a szemünket forgatva elvetjük az egyiket, csak hogy fölvegyünk helyette egy másikat. A mai ember ritkán vallja magát babonásnak, a mindennapi szokásaink között mégis meglepően sok olyan akad, amiknek semmiféle racionális magyarázatuk nincs. Adatokban, kutatásokban és bizonyítékokban hiszünk, kinevetjük a szerencsét hozó talizmánokat és a péntek tizenharmadikát, de azért egy fontos megbeszélés előtt fölvesszük a szerencsehozó inget, és nem kiabáljuk el előre a jó hírt, nehogy emiatt aztán mégse valósuljon meg. Lehet, hogy kevésbé vagyunk babonásak, mint az elődeink, de korántsem annyival, mint azt hinni szeretnénk.
A legtöbb reggelen én ébredek először, így rám vár a reggeli kávé és tea elkészítése. Ahogy sokan mások, én is képes vagyok erre félálomban: szinte ki sem nyitom a szemem, miközben fölteszem a vizet forrni, és előkészítem a bögréket. A férjem kávéja azonban különleges módon készül. Két kiskanál kávé, forró víz, egy ujjnyi tej, majd pontosan tizenhárom keverés az óramutató járásával megegyező irányban, majd ugyanennyi vissza. Ez minden reggel így történik, hiszen teljesen egyértelmű, hogy enélkül nem alakulna olyan jól a napja. Nem mintha komolyan elhinném, hogy ez így van, valójában én is pontosan tudom, hogy a két dolog között semmiféle összefüggés nincs, mégis furcsán nyugtalanít a gondolat, hogy mondjuk nyolc kavarás után letegyem a kiskanalat. Éppen ez a babonák egyik legérdekesebb tulajdonsága: akkor is velünk maradhatnak, amikor már magunk sem hiszünk bennük.
A babona olyan hiedelem vagy szokás, ami valamilyen esemény és annak vélt következménye között teremt kapcsolatot anélkül, hogy erre létezne bizonyítható vagy akár józan ésszel belátható magyarázat. Olyasmi, mint a vallásos vagy spirituális hit, de nem egy átfogó világnézet része. Visszafordulni az úton, ha fekete macska szaladt át előttünk, törött ablaküveget keresni és a gombunkat markolni, ha kéményseprőt látunk, négylevelű lóhere után kutatni a réten mind babonás szokás.
Sokan sokféleképpen viszonyulunk a babonákhoz. Ma is vannak, bár kevesen, akik komolyan hisznek bennük, mások mosolyognak rajtuk, és akadnak olyanok is, akik ugyan tagadják a jelentőségüket, mégis ösztönösen követnek bizonyos szokásokat. Ebben szerepet játszhat a családi háttér, a neveltetés, a kulturális környezet és az is, hogy ki milyen közösségben nőtt föl. Mivel a babonák generációról generációra öröklődnek, ezért akkor is tovább élnek, amikor az eredetüket már senki sem ismeri. Sokan azért ragaszkodnak hozzájuk, mert biztonságot nyújtanak, mások számára pedig egyszerűen a hagyomány részét jelentik.
A babonák kialakulása szorosan összefügg az emberi természet egyik alapvető tulajdonságával: azzal az igénnyel, hogy magyarázatot találjunk a körülöttünk zajló eseményekre. Az elődeink évszázadokon át olyan világban éltek, ahol számos természeti jelenség oka ismeretlen volt. Egy váratlan betegség, egy természeti csapás vagy éppen egy különösen szerencsés fordulat könnyen természetfeletti magyarázatot kapott. Ezek a hiedelmek segítettek értelmezni a világot, és valamennyire kiszámíthatóvá tették azt. A bizonytalanság szorongást kelt, ezzel szemben a babonák azt az érzést adták, hogy az embernek mégis van valamiféle befolyása az események alakulására.
És ugyanígy van ez ma is. Bár a tudományos gondolkodás térnyerésével sok babona mai szemmel nézve már-már nevetséges, de a pszichológiai szerepüket ma sem hanyagolhatjuk el. Egy szerencsenyaklánc, amit minden vizsgához fölveszünk, nem változtatja meg a valóságot, de ha a segítségével könnyebben leküzdjük a szorongást és magabiztosabban nézünk szembe a ránk váró kihívással, akkor máris valódi hatással van a dolgok alakulására. Más babonák a régmúlt idők emlékeit őrzik, és a közösségünk múltjáról, gondolkodásmódjáról, értékrendjéről mesélnek. Számos ünnepi szokásunk mögött is régi babonák húzódnak meg. Újévkor lencsét eszünk, hogy anyagilag jól alakuljon az előttünk álló év, kerüljük a szárnyasok fogyasztását, nehogy azok elkaparják a szerencsénket.
Azt hihetnénk, hogy mára már túlléptünk a középkori babonákon, és kizárólag a tudomány alakítja a gondolkodásunkat és ezen keresztül az életvitelünket is. Mégis be kell látnunk, hogy a ma embere éppen olyan babonás, mint egykor az elődei. Ez talán annak köszönhető, hogy a társadalmunknak fontos jellemzője a bizonytalanság: úgy érezzük, nem mi alakítjuk a sorsunkat, hanem ki vagyunk szolgáltatva nálunk hatalmasabb erőknek, mint a politika, a gazdasági helyzet, a klímaváltozás. A babonák új formát vettek ugyan, de ugyanazokat a szükségleteket elégítik ki, mint régen, hiszen a mögöttük húzódó emberi igény nem változott: a 21. században is szeretnénk hinni abban, hogy van valamennyi ráhatásunk a bizonytalan jövőre. Így érkeztünk el azokhoz a babonákhoz, amiket nem is tartunk babonának. Vizsgák vagy állásinterjúk előtt gyakoriak az ilyen apró szokások. Van, aki abban a ruhában megy el, amiben korábban már sikeres volt, más egy különleges írószert visz magával. Sokan vannak, akik nem szívesen beszélnek arról, hogy valami rossz történhet, mondván, nem akarják „bevonzani” a balesetet, a betegséget, a kárt.
Máskor a babona se nem hit, se nem lelki megnyugvás, hanem egyszerű játék, aminek semmi más funkciója nincs, mint hogy vidámabbá, bolondosabbá tegyük egy kicsit az életünket. „Igaz!” – mondjuk, ha valaki akkor tüsszenti el magát, amikor épp kifejtettük az álláspontunkat, pedig tudjuk, hogy nem ez dönti el a vitát. A társasjátékesten a dobás előtt megfújjuk a kockát, hogy jól sikerüljön a körünk, pedig tudjuk, hogy ez nem több egy gyerekkorunkból megmaradt szokásnál.
A babonák fennmaradása arra emlékeztet bennünket, hogy az ember nem kizárólag racionális lény. Szeretjük úgy elképzelni magunkat, mint akik tények és logikus érvek alapján hozzák meg a döntéseiket, a valóságban azonban a szokásaink, az érzelmeink, a megérzéseink és a vágyaink legalább ekkora szerepet játszanak egy-egy választásunkban. Nem véletlen, hogy még a legképzettebb, leginkább tudományos szemléletű embereknek is vannak babonás szokásaik. A babona nem a tudatlanság jele, hanem annak, hogy a világot nemcsak megérteni szeretnénk, hanem biztonságban is szeretnénk érezni magunkat benne.
A 21. században már kevesen gondolják, hogy egy fekete macska valóban befolyásolja a sorsukat, de a babonák továbbra is jelen vannak a kultúránkban és a mindennapi szokásainkban. Még akkor is, ha nem tartjuk magunkat babonásnak. Mert lehet, hogy én is megmosolygom azt, aki sót hint a háta mögé, hogy egy veszekedést elkerüljön, de a kávét márpedig akkor is tizenháromszor kell megkeverni!
Nyitókép: Dávid Csilla illusztrációja
