Tanítani a jövőt!

Mennyire van bajban a bolygónk? A klímaváltozás milyen jövőt vetít elénk? Mit gondolnak erről a fiatalok, és mit tehetnek a felnőttek? Szükség mutatkozik-e az életvitelünk, az eddigi szokásaink megváltoztatására? Tanítani a jövőt! – A környezettudatos társadalom víziója címmel tartott előadást nemrég dr. Besenyei Mónika, az MCC Klímapolitikai Intézetének igazgatója a Vajdasági Mathias Corvinus Collegium Alapítvány szabadkai székházában, ahol egyebek között ezekről a kérdésekről is szó esett. A szakember elsősorban a pedagógia, az oktatás és nevelés szerepét hangsúlyozta, hiszen – mint mondta – nem elég csupán figyelmeztetni a problémákra, a félelemkeltés ugyanis nem a várt eredményt hozta meg.

– A fiatalokat nagyon érzékenyen érinti a környezeti válság, érzik a súlyát, tudják, hogy az ő jövőjükről van szó, és hadd jegyezzem meg, hogy szerintem ezt részben mi, „zöldek” okoztuk azzal, hogy átestünk a ló túloldalára. Amikor megkongattuk a vészharangot, hogy beállt a klímaváltozás, és kifogynak a természet tartalékai, akkor azt gondoltuk, jót teszünk azzal, hogy ezt beültetjük az emberek fejébe. Ennek a hozzáállásnak viszont az lett az eredménye, hogy a mai fiatalok túlságosan pesszimisták lettek a jövőképet illetően. Szorongással töltik el őket a környezeti problémák, sőt depressziót is kivált náluk. Mivel ezt mi okoztuk, nekünk kell segítenünk abban is, hogy meglássák a reménysugarat. Ugyanakkor egyre nagyobb kihívással néznek szembe azok, akik megpróbálják megteremteni annak lehetőségét, hogy a technológia uralta világunkban a fiatalok a természetre is tudjanak figyelni. Roger Scruton filozófus szerint az emberek akkor tudnak vigyázni a környezetükre, ha szeretik azt. Ebből következhet, hogy nem feltétlenül a környezet ismeretét kellene elsősorban átadni a gyerekeknek, hanem a szeretetét. Oikhophiliának hívjuk azt, amikor a saját otthonunk iránt érzünk felelős ragaszkodást. Ez lehet a környezetvédelem mozgatórugója, ami a fenntarthatóság felé irányít – hangsúlyozta dr. Besenyei Mónika.

Mi az ökoszorongás?

– A nemzetközi szintű kutatások szerint a fiatalok több mint fele nagyon aggódik a környezeti problémák miatt. A klímaváltozás szomorúságot, félelmet, dühöt, tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot vált ki belőlük. A megkérdezettek háromnegyede úgy véli, hogy a jövő félelmetes. Ennél is többen gondolják azt, hogy a felnőttek nem gondoskodtak megfelelően a bolygónkról, és most rájuk hárítják, hogy helyrehozzák a problémákat. A fiatalok körében egyre nagyobb méreteket ölt az ún. ökoszorongás, emiatt egyre többen orvosi kezelésre szorulnak, olyannyira, hogy szorongásoldókat írnak nekik fel. A közösségi média mellett ez a másik fő ok, ami előidézi a fiataloknál a szorongást. Az ökoszorongás olyan, mint egy új járvány. Amikor megkérdezzük a fiatalokat, hogy konkrétan mitől tartanak, nem tudják megmondani, de valójában ez is a szorongás lényege. Nyilván főleg attól félnek, hogy milyen lesz a jövőjük, és hogyan alakul a sorsuk. Sajnos eljutottunk oda, hogy a fiatalok stresszgörbéje lefelé ível. A stressz lehet pozitív is, löketet adhat a problémák megoldásához, de a túl sok stressz tétlenségi állapothoz vezethet, és szinte lebéníthatja az illetőt. Ez fenyegeti a fiatalokat, és lassacskán úgy vannak vele: ha már nincs mit tenni, inkább hátradőlnek, és élnek jól, amíg lehet. Ezt lenne érdemes megfordítani. Emiatt is fontos a környezeti nevelés, hogy megállítsuk a félelemkeltést. A cél a remény, illetve egy pozitív jövőkép elővetítése, ami cselekvésre ösztönöz. A fiatalokkal beszélgetve arra jutottam, hogy megvan bennük a tudás, és valahogy mégsem változik cselekvéssé. Az egyik fő kérdés, hogy hol lehet az a kapocs, ahol meg tudjuk teremteni a tudás és a tényleges cselekvés közti láncolatot – tette hozzá az MCC Klímapolitikai Intézetének igazgatója.

Több környezeti nevelést az iskolákba!

– A fiatalok arra a kérdésre is válaszoltak, hogy leggyakrabban honnan informálódnak az éghajlatváltozásról. Nem furcsa módon legtöbben a közösségi médiát jelölték meg, ezután jön a hagyományos média, az online, nyomtatott, rádiós vagy televíziós tartalmak, ezt követik a tudományos források, például szakfolyóiratok, majd pedig a barátok, a családtagok és az ismerősök. Legkevesebben jelölték be az iskolai tananyagot, a tanárokat, valamint a különféle szervezetek felületeit. Ebből következik az, hogy nagyon fontos lenne a környezeti nevelést jobban beépíteni a tananyagba, de olyan módon, hogy alkalmazkodjon a mai kor kihívásaihoz. A holisztikus megközelítés, a cselekvés-központúság lehet a leginkább célravezető. A környezeti nevelés szinte minden tantárgyhoz kapcsolható, és a fenntarthatóság felé irányítható. A pedagógusoknak is változniuk kell, és már ők is pontosan tudják, hogy a mai generációkat nem lehet úgy tanítani, mint a régebbieket. Mi úgy jártunk iskolába, hogy beültünk a tanterembe, egymás után jöttek az órák, egy iskolai óra negyvenöt percig tartott, mi pedig közben szorgalmasan jegyzeteltünk. Egyre inkább arra jutunk, hogy a Z generáció erre már nem igazán alkalmas. Egyes országokban a fordított tantermi módszert tartják célravezetőnek, kiindulva abból a meglátásból, miszerint a gyerekek már saját családi szokásokkal, értékekkel érkeznek az iskolába, az iskola pedig voltaképpen csupán gyakorlóterem a számukra. Újdonságnak számít a Z-szak is, a természettudomány–környezettan, ami lényegében összevonja a tantárgyakat, de az ökológiai fenntarthatóság megértésére törekszik – magyarázta a szakember, hozzátéve, a környezeti nevelés alapjaira ezen a területen régen is volt példa, amikor az emberek még közelebb álltak a természethez, majd kitért arra is, hogy a Szerb Királyság idején, 1914-ben a diákok ilyen fogadalmat tettek: „Esküszöm, hogy nem pusztítom a fákat és virágokat… soha nem dobálom el a papírt, sem más szemetet az utcán; mindig udvarias leszek; védeni fogom a madarakat, megvédem más tulajdonát…”

Beépített elavulás és erkölcsi elavulás

– Gondolkodjunk el azon is, honnan erednek a problémák! Régebben a mértékletesség és a takarékosság nem volt szokatlan. A nagymamáink korában még semmit sem dobtak ki csak úgy. A mi generációnk is úgy nőtt fel, hogy például egy-egy cipőnk volt, amit addig hordtunk, amíg el nem kopott. Ez nyilván az anyagi helyzetből is adódott, de nem is volt szokás. A pazarlás nem számított normának. Úgy gondolkodtunk, miért dobjunk ki valamit, ami működik, és miért vennénk többet, mint amennyire szükségünk van. Fejtegetésre ad okot, hogy ez hogyan és minek a hatására fordult át. Manapság ebben nagy szerepe van a médiának is, külön stratégiákat alakítanak ki, aminek a célja, hogy minél többet vásároljunk, illetve olyan dolgokat is megvegyünk, amelyekre nincs szükségünk, és szabaduljunk meg attól, ami még használható – fejtette ki dr. Besenyei Mónika, aki szerint az új termékek iránti igény még az ökoszorongásnál is nagyobb méreteket ölt napjainkban.

– Régebben is próbáltak hatni az emberekre, hogy új tárgyakat, gépezeteket, berendezéseket vásároljanak. Azután kiderült, hogy ezek túl tartósak. Később úgy kezdték el gyártani az eszközöket, hogy a garancia lejárta után nagyjából tönkre is menjenek. Ez a beépített elavulás. Most már viszont ezt is túl sok időnek tartják, így jött az erkölcsi elavulás, a divat kérdése. Megvesszük az új eszközt, és megszabadulunk a régitől, holott még használható, de már ciki használni, mert nem divatos. Ezzel is tudnak rávenni bennünket arra, hogy mind többet fogyasszunk, és mindig vegyünk valami újat – hallottuk a szakembertől.

Milyen lépéseket kell tenni?

– Ismert szlogen a Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!, ami arra irányul, hogy a helyi tevékenységekkel hogyan tudunk globális tettekhez hozzájárulni. Ha például mindenki felsöpör a saját háza előbb, akkor tiszta lesz az egész járda. Nagyjából ez a környezeti nevelés lényege is. A fenntarthatóságnak sok bonyolult definíciója van, a legérthetőbben talán úgy tudnánk megfogalmazni, hogy jóllétben élni, a természet adta kereteken belül. A lényeg az, hogy ne használjuk túl a bolygónkat, ne zsákmányoljuk ki a természetet, ne szennyezzünk feleslegesen, de közben ne éljünk nélkülözésben. Ami a természethez való viszonyulásunkat illeti, a kutatások sajnos azt igazolják, hogy a határainkat átléptük. Ezért lenne jó, a természet adta kereteken belül maradni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy egy ország, ahogyan fejlődik, szükségszerűen egyre inkább kilép a keretekből. Vissza kellene fordítani a természetet károsító folyamatokat. Jelen kutatások szerint ezzel nem jól állunk, egyetlen jó példa van. Amikor az ózonréteg elvékonyodott, félő volt, hogy maradandó következményei lesznek, de szerencsére sikerült visszafordítani ezt a káros folyamatot. Hosszú távon azonban a kisebb tettek is jó eredményt mutathatnak. Főleg a skandináv országokra jellemző, hogy egyre kevésbé divat a pazarlás, holott megtehetnék. A nyugati országokban a fogyasztók is egyre tudatosabbak, sőt hajlandóak többet is fizetni a fenntarthatóbb termékekért. Nagyon oda kell figyelnünk a gazdaságra. El kell fogadnunk, hogy a gazdaságok meghatározóak, és nagyon fontos, hogy mit mondanak a vállalatvezetők. Kutatások során megkérdezték őket, hogy pénzügyileg mi jelenti számukra a legnagyobb kockázatot, mitől tartanak leginkább, mi lesz gazdaságilag hátrányos rövidebb és hosszabb távon. A válaszlista csaknem felét környezeti tényezők teszik ki. Ebből látszik: a gazdasági szereplők is felismerték, hogy a környezeti változások súlyosan érinthetik a gazdaságot. Közben a kutatók kiszámolták, hogy mennyibe fog kerülni a klímaváltozás. Mennyibe kerülne most azonnal globálisan megállítani, és mennyibe később. Minél tovább halogatjuk, annál drágább lesz, mert nehezebb visszaállítani az állapotokat. A vállalatok erre megpróbálnak felkészülni, szem előtt tartani a kockázatokat és a fenntarthatóságot. A bankok, a befektetők, a biztosítók pedig azt nézik, hogy melyik vállalat integrálta ezt a működésébe. Nyilván szívesebben fektetnek be egy rugalmasabb vállalatba, ami felkészül a következményekre. Ráadásul egyre több új munkavállaló, Z generációs fiatal, olyan állást keres, illetve olyan vállalatoknál kíván dolgozni, amelyek felelősek. Ez az új jelenség nagyon izgalmas, mert a munkaadók tehetetlenek. Sokan panaszkodnak, hogy nem tudnak mit kezdeni a Z generációs fiatalokkal. Gyakran pénzzel sem tudják őket megfogni és marasztalni, pillanatok alatt továbbállnak. Ha az elvárásaiknak nem felel meg a vállalat szellemisége, akkor onnan elmennek. Ez azt jelenti, hogy a vállalatoknak is mint munkaadóknak egyrészt saját érdekből kell átalakulniuk, másrészt azért, mert drága az új munkaerő. Befektetéssel jár betanítani egy fiatalt, az idősek pedig lassan nyugdíjba mennek, és egyébként sem nagyon értenek az új technológiához – taglalta az MCC Klímapolitikai Intézetének igazgatója.

Műfű helyett igazi!

– Minden abból adódik, hogy egyre inkább elszakadunk a természettől. Minél nagyobb városban nő fel egy gyermek, annál valószínűbb, hogy természetes közeget alig fog látni. A természet kiszorítása is egyre nagyobb méreteket ölt. Számomra megdöbbentő volt, amikor azt láttam, hogy a helyi óvodánál műfüvet helyeztek le. Annyira szíven ütött, hogy a helyi önkormányzathoz fordultam. Kertvárosban élünk, ahol van fű, fa, virág, és nem értettem, hogy miért döntöttek a műfű mellett. Ennél már csak a válaszuk döbbentett meg jobban, azt mondták, azért, mert a gyerekek így kevésbé sározzák össze magukat. Elszomorított, hogy az óvodások így nem fognak igazi füvet látni, nem foghatnak sem katicát, sem más bogarat. Csak azért, hogy az óvodai dolgozók ne bajlódjanak a sáros gyerekkel – fogalmazott dr. Besenyei Mónika, leszögezve, a környezeti nevelést minden téren be kellene építeni az életünkbe, ökoiskolákat kell létrehozni, közösségi kerteket kell gondozni, zöld irodákat kell kialakítani, vagyis számos módszert kitalálhatunk a cél elérése érdekében, ugyanakkor követhetjük más országok példáit is, a lényeg, hogy lépésről lépésre mi magunk is egyre környezettudatosabbakká váljunk.