A vas mestere

Napjaink fogyasztói társadalmában az értékek egyre inkább elértéktelenednek. Amit régen megjavítottak, azt ma kidobják és vesznek helyette újat. Talán ezért is meglepő, hogy Zentagunarason Bencsik László kovácsmester még mindig ezt a szakmát űzi. Keze alatt a vasból bármi lehet, hiszen saját elmondása szerint a kovácstűzben a vas olyanná lesz, mint a tészta. A mesterrel pályafutásának kezdeteiről, hivatásának szépségeiről és nehézségeiről beszélgettünk.

Mikor és hol találkozott először a kovács szakmával?
– A kovács szakmával való első találkozásomhoz vissza kell mennünk egészen a gyermekkoromig, ugyanis az apám amolyan ezermester volt. Nem lehettem több 8–10 évesnél, amikor azt láttam, hogy az apám saját maga kalapálta az ekevasainkat. Volt egy kis kézzel hajtós tábori fújtatónk, és azt én hajtottam. Úgyhogy ott kezdtem belelátni ennek a szakmának a rejtelmeibe. Huszon-egynéhány évesen Topolyán a szövetkezetben dolgoztam a műhelyben, beleértve a kovácsműhelyt is. Azután viszont egy jó darabig kamionsofőr voltam, egészen addig, amíg nem jött egy véletlen: egy falubeli ember megkérdezte tőlem, hogy tudnék-e valamit csinálni az ekevasával. Korábban három kovácsmester volt a faluban, azok azonban kiöregedtek, nem dolgoztak már, és az ugrott be, hogy én gond nélkül meg tudnám csinálni. Ez olyan huszonöt-huszonhat évvel ezelőtt volt, és ezzel indult az egész. Szépen lassan elkezdtem összeszedni a szerszámokat, először a kalapácsokat, fogókat, stb. Most már van villanykalapácsom és komolyabb dolgaim is, az ekevas kalapálása azonban kezd kimenni a divatból, mert egyre több az önélező. Ettől függetlenül sok olyan munka van, amit el kell végezni. Ha például valami elgörbül, akkor azt tűzbe kell tenni, hogy kivasaljuk. Míg élt az egyik idős kovácsmester, addig eljártam hozzá tanulni. Nagyon örült, hogy belekezdek a kovácsmesterségbe, ám sajnos nagyon hamar meghalt. Az az igazság, hogy most már nagyon sok mindent tudnék tőle kérdezni, mert már én is látom, hogy mit hogyan kell csinálni. Induláskor igen sokat segített, tőle tanultam meg az alapokat. Pl. a szín alapján megmondani, hogy milyen meleg az anyag, mikor kell belemártani a vízbe, vagy az olajba, stb. Mástól sajnos nem tudtam tanulni, általában magamtól kellett rájönnöm a dolgokra. Egyébként apósom apja is kovács volt, így ő is jártas volt a szakmában. Sokáig hallgatta, ahogyan kalapálok, majd egy idő után azt mondta, hogy most már másképpen peng az üllő, vagyis rájöttem, hogy hogyan kell verni a vasat. Az elejében voltak egyszerűnek tűnő dolgok, amikről kiderült, hogy valójában mégsem olyan egyszerűek. Kifáradt a kezem, újra kellett melegítenem a vasat és hasonlók. Például amit egy mester egy melegítéssel megcsinált, ahhoz nekem háromszor újra kellett melegítenem a vasat. Most már viszont én is meg tudom csinálni egyetlen melegítéssel. Sokáig kellett tanulnom, ám úgy érzem, megérte.

Hol tudott megfelelő szerszámokat beszerezni?
– Szerencsére egy nagy rakás tűzi-fogót és más szerszámokat kaptam. Mikor a faluban megtudták, hogy ilyesmivel foglalkozom, akkor az egyik ház padlásán ráakadtak egy csomó fogóra, és azokat mind megkaptam. Ilyeneket egyébként nem lehet venni, valamikor ezeket minden kovács magának csinálta. Az én fogóimat is egy kovácsmester készítette magának, valamikor a múltban. Minden munkához van egy külön fogó: kerek vasra, kocka vasra, kisebb-nagyobb anyagra úgy van kialakítva a fogó, hogy az ember egy kezébe beleférjen.

Mutatott elektromos szerszámokat, amiket egyedül gyártott. Honnan jött az ötlet mindehhez?
– Az az igazság, hogy a mai világban az internet nagy segítség. Felmentem, keresgettem, a YouTube-on megnéztem vagy száz videót arról, hogy hogyan néz ki a szalagcsiszoló vagy a csőhajlító. Amerikai és orosz videókat kell keresni, mert azok megosztják a tudást, és az ilyenekből is sokat lehet tanulni a mai világban. Ha nem magamnak készítettem volna el, akkor például a csőhajlítót igen drágán tudtam volna megvenni.

Milyen munkákat kap, mint kovács, és miket nem csinál, amik egykoron a kovács munkájához tartoztak?
– Régen a kovács- és a bognárműhely egymás mellett volt. A bognár megcsinálta a kocsit fából, onnan áthúzták a másik műhelybe, ahol a kovács megvasalta. Egy öreg kovácsmester mesélt róla, hogy a kocsi tengelyét kézzel kalapálták ki kockavasból, század-milliméternyi pontossággal. Most már rengeteg a gép, flexszel vágunk, van gérvágóm és sok egyéb gépem is, amelyek nagy segítséget jelentenek. Emellett tudunk venni mindenfajta anyagot, valamikor viszont csak vékonyabb és vastagabb kockavas volt, mindent abból kellett megcsinálni. Nekünk ezzel már nem kell foglalkoznunk, elég csak a megmunkálás. Ami a munkákat illeti, még mindig van ekevas kalapálásom, mert sokkal szebben megy az eke a földben, ha kalapálva van mint az önélező. Sok olyan munkám van, hogy valamilyen gépnek egy alkatrésze elgörbül, és azt csak kovácstűzben lehet kivasalni. Villannyal vagy gázzal nem lehet úgy felmelegíteni az anyagot, mint a kovácstűzben. Emellett van még egy előnye annak, hogy koksszal tüzelek: a vas úgy keményedik, hogy adunk hozzá szenet. Az acél is így lesz. Ha gázzal vagy villannyal melegítünk, akkor inkább kiégetjük belőle a szenet, viszont a széntűzben hozzáadunk, a kalapálással pedig tömörítjük az anyagot. Évekkel ezelőtt volt felkérésem kerítéskészítésére és csináltam is kézzel kalapált kerítést. Ma azonban már nem szívesen vállalok ilyesmit, mert meg lehet venni a kész elemeket, és aki tud hegeszteni, az otthon maga is összeállíthatja. Ha én csinálom, akkor túl drága, mert készen olcsóbban meg lehet venni.

Lópatkolással próbálkozott-e valaha?
– Azzal nem, mert én már későn kezdtem ezzel foglalkozni, akkor már ló sem sok volt. Emellett a lópatkolás egy külön tudomány. Egy ismerősöm foglalkozott ezzel, és ott grammnyi pontossággal kell megcsinálni a patkót, hogy az megfelelő legyen. Kést próbáltam készíteni, damaszkolással, kisebb-nagyobb sikerrel. Ahhoz sok idő kell, nekem pedig nem igazán van.

Meg tud élni a kovácsmesterségből?
– Amikor belevágtam, akkor nekem ez lett a főállásom. Előtte kamiont hajtottam, és a gerincemmel gondok voltak. Az orvos azt mondta, hogy esetleg gondolkozzak el más szakmán. Akkor váltottam, ám lassan indult be, idő kellett, amíg az emberek megtudták, hogy ezzel foglalkozom. Egy idő után viszont nagyon sok munkám lett, a környező településekről is egyre többen jöttek hozzám. Azt hiszem, hogy egy kovács meg tud élni a mesterségében, mert még mindig szükség van erre a munkára. A modern világ elmegy a tömeggyártás irányába, az emberek nagyon sok anyagot eldobnak, vesznek helyette újat. Régen megjavítottuk, amit meg lehetett. Újra kalapáltuk, kitoldottuk, ha kellett, és olyan lett, mint újkorában. Sajnos, odáig jutottunk, hogy a kézimunka drága, de még mindig szükség van rá. Mostanában a legtöbb felkérés ácskapcsokra és nagy csavarokra vonatkozik, amiket házépítésnél használnak. Üzletben is lehet venni ilyesmit, de azok vagy kicsik, vagy nem elég erősek. Amikor van egy kis időm, akkor szoktam például virágtartókat is készíteni vasból. Az az igazság, hogy ezekhez is az internetről lopom az ötleteket.

Tud-e másik kovácsmesterről a környéken?
– Úgy tudom, hogy Tornyoson van még egy mester, igaz, ő inkább lakatos, de úgy tudom, hogy van kovácstüze is. Mást nem tudtok, a környéken kihaltak a kovácsmesterek, és sajnos nem volt fiatal, aki átvehette volna tőlük a szakmát. Mindenki igyekszik átállni a sorozatgyártásra. A topolyai vásár tele van ekevassal, mert mindenki gyárt mindent. Nekem is megfordult a fejemben a gyártás, de olyat nem csinálnék, amiket kivisznek a vásárba, a jobb minőségű viszont sokkal drágább lenne, ezért nem biztos, hogy megvennék, így inkább maradtam a javításánál.

Meddig szándékozik még űzni a kovácsmesterséget?
– Az egészségemből kifolyólag a nehéz fizikai munkát, ahol emelni kell, már nem vállalom. A műhelyben van elektromos emelőm, ott meg tudom oldani, a terepen viszont nem. Évekkel ezelőtt csináltam komplett kerítéseket, nagykapukat, stb. Ám mivel a beépítésük igen nehéz, ezért az ilyeneket sem vállalom már. Amit a műhelybe elhoznak, azt megcsinálom, de a terepi munkát mellőzöm. A kovács szakmát viszont addig akarom csinálni, ameddig bírom. Jövőre leszek nyugdíjas, de ha az egészségem engedi, hogy a műhelyben tovább dolgozzak, akkor nem szándékozom abbahagyni a munkát.

Van-e jövője a kovács szakmának?
– Szerintem a tömeggyártás előbb-utóbb ki fogja szorítani, hiszen már most is egyre kevesebb az igény az ilyen munkákra. A földművesek modern traktorokkal, gépekkel dolgoznak, az alkatrészeket készen veszik. Kevés javítani valót hoznak, persze, azért még mindig van, aki él ezzel a lehetőséggel, viszont hosszútávon ki fog veszni. A fiatalok sem érdeklődnek ez iránt a szakma iránt, mert nem könnyű. Az ember keze mindig piszkos, nyáron negyven fokban a tűz mellett kell dolgozni, ami igencsak embert próbáló feladat. Nem tudok olyasvalakiről, aki hajlandó lenne ezzel foglalkozni.

Szereti a kovács munkát?
– Nagyon szeretem, amikor elkezdek dolgozni egy kemény, hideg vassal, és látom, mit tudok belőle készíteni, amikor felhevítem pirosra. Akkor képlékeny lesz, mint a tészta. Ügyes ember azt csinál belőle, amit akar.