Vár helyén park

A természet szeretete, a természet iránt való rajongás, kötődés nem új keletű dolog. Ha végiggondoljuk a művészeti irányzatokat, igen sokban fellelhető a természet közelsége, a természetbe való kivonulás, vagy akár a természeti motívumok megjelenése, alakváltozata. Lehet ez zene, irodalom, vagy akár a képzőművészet. Gondoljunk csak Szinyei Merse Pál, Claude Monet vagy akár Georges Seurat festményeire, amelyeken a zöld pázsit, park jelenik meg. Sorozatunkban képeslapszerű parkbemutatókat közlünk, hogy a kedves olvasóval a Magyar Szó hasábjain együtt barangoljuk be Vajdaság zöld oázisait, felidézzük a letűnt korok emlékeit, a parkokhoz fűződő történeteket, kialakításukhoz kötődő érdekességeket.

A Béga menti város kilenc parkjának felsorolásakor mindig a városháza udvarában levőt, illetve az egykori Megyeháza parkját helyezik az élre. Nagybecskerek legkisebb parkja ugyanis a bánáti település, de az egész vidék történelmének a lenyomata. Egyrészt, az egykori Torontál vármegye székhelyének, a jelenlegi városházának az udvaráról van szó, másrészt, számos titkot rejt, hisz a máig feltáratlan becskereki vízvár helyén alakították ki. Az erődítmény sáncával van behatárolva a városháza, az egykori becskereki állami posta és a régi piactér közötti részen. Hatezer négyzetméternyi zöldterületet ölel fel. A becskereki városháza valószínűleg az ország összes hasonló közigazgatási épülete közül ma is az egyik legszebb udvarral büszkélkedhet. A legtöbb becskereki gyerekkori emlékében a szökőkút, a gólya szájából ringatózó vízsugár, az aranyhalak és a kőoroszlán maradtak meg.
A patinás múltú zöldövezet úgy jött létre, hogy Torontál vármegye székházának 1887-es rekonstrukciója és bővítése után egy fizikailag elszigetelt teret alakítottak ki és rendeztek be az udvaron. Budapesti kertészeknek köszönhetően, akik az új megyeháza építőinek, Partos Gyulának és Lehner Ödönnek a tanácsait követve hozták létre. 
– A kert kezdetben a tisztviselők és vendégeik pihenőhelye volt. A nyilvánosság számára nem volt megközelíthető. Talán szerényebben nézett ki, mint ma. Elsősorban azért, mert a kertben levő létesítmények inkább az épület működtetésének voltak alárendelve. A becskereki Megyeháza ugyanis a korabeli Dél-Magyarország legkorszerűbb épülete volt. Az épületnek saját vízvezeték-hálózata, fűtési rendszere volt. Itt jött létre a város első villanytelepe, amely biztosította a villanyáram-ellátást. Az épületnek kivilágítása és elektromos irodai csengőrendszere volt – miközben a város csak 15 évvel később kapott villanyáramot, meséli Miodrag Grubački helytörténész.
A városháza udvarán található zöld oázist egyesek a Megyeháza parkjának, mások Városi kertnek nevezik. Ma védett természeti övezet, 40 növényfaj (köztük 138 fa) által képviselt dendroflórával. Tiszafákból, feketefenyőből és nyírfából van most a legtöbb. A park területének több mint felét fű borítja, amelyet a két világháború közötti években a Temes menti Tamáslaka és Orlód környéki rétekről hozott fűgyeppel pótoltak. A geometriai, bukszussal behatárolt virágágyások több mint 200 négyzetméteren húzódnak. Számos növényfaj is található itt, amelyek kora meghaladja a száz évet. A legnagyobb vadgesztenyefa kerülete eléri a három métert. Legutóbb a múlt század hetvenes éveinek az elején volt komolyabb beavatkozás a parkban. Akkor tíz-egynéhány kiöregedett fát távolítottak el, és a helyükre nyírfák kerültek.
A Városi kertről sokáig az önkormányzat gondoskodott, majd a múlt század nyolcvanas éveiben a Nagybecskereki Természetvédelmi Rezervátumok közvállalat irányítása alá került. Attól kezdve minden beavatkozáshoz újvidéki jóváhagyás kell. Ha az megvan, akkor bízhatják csak a munkát a zöldterületek karbantartásával megbízott városi közvállalatra. Köztudott, hogy a gyereknek se jó, ha sok bábaasszony segíti a világra jöttét. A Megyeháza kertjének az áldatlan helyzetére figyelmeztetett annak idején Vojin Mraković, ismert becskereki kertészmérnök. A megboldogult szakember azt is felrótta az illetékeseknek, hogy nem beszélhetünk a „gyönyörű parkunkról”, ha a környező épületekről hullik a vakolat. Vagy ha a városháza egyik-másik dolgozója autóval behajt a Városi kertbe.
A politikai változások közepette a város sorsában osztozott a park is. Annyi biztos, hogy a megteremtői nem olyannak látták a sorsát, mint ahogy az beteljesedett. Az akkori kertészeti iskola elképzeléseiből mára eredetiben nem maradt csak a középső részén levő zenepavilon –szökőkút – kerti kapu vonal. Különösen a két világháború között és a második világégés után történtek látható változások.
A várhoz tartozó börtön lebontása után annak területét az orosz emigrációnak adták. A felújított melléképületekből lett az Orosz Otthon, a börtön egy részén pedig 1929-ben orosz ortodox templom épült. Egy ideig teniszpálya is volt a park területen, mely helyére 1935-ben gyerekotthon épült. Az északi bejáratnál létrehozott parkolóhely is elvett egy darabot a park zöldövezetéből.
Voltak a park sorsát befolyásoló egyéb változások is. Például az, amikor a park kilapozott járdáját leaszfaltozták, vagy a fogatos bejáratot kibetonozták. Az is fontos momentum volt, amikor a múlt század nyolcvanas éveinek elején nyugdíjba vonult Stájer Mariska, a park utolsó régi vágású kertésze. Mert azután tönkrement az üvegház, enyészetté lett a park karbantartását szolgáló felszerelés, épületek maradtak gazdátlanul. 
Ha a park újabb kori, szebb éveiről akarunk beszélni, akkor jó fél évszázadot kell visszalépni. A második világháború után, 1957-ben nyílt meg a lakosság előtt a Városi kert, és május elseje és október elseje közt volt nyitva. Kivilágítást kapott, volt zene, gondozott pázsit. Csakhamar a becskereki fiatalok kedvenc szórakozóhelyévé vált. A padok mindig foglaltak voltak. Volt időszak, amikor esténként többen sétáltak a parkban, mint a város főutcáján levő korzón. Rendezvények is voltak. Aztán ahogy változtak a fiatalok szórakozási szokásai, úgy kezdtek elpártolni. De már az idősebbek is egyre kevesebben látogatják. 

A park a nyári hónapokban hűvöst kínál a becskerekieknek. Ma is egy kedves kikapcsolódási hely lehet – zöld oázis a város márvánnyal kirakott központjában, ahol van látnivaló is.  
– A parkban több szobor található: Jovan Soldatović alkotása: A fiú és az őzgida, az Ágaskodó ló Toma Roksandić műve (mindkettőt 1958-ban állították fel). Itt van Jovan Kratohvil: Kompozíció című alkotása. A parkban egy FR jelzésű, négyzet alakú kőtábla is található. Alatta 25 méter mélységben fekszik az FR-3119 alapkő – Nagybecskerek városának tengerszint feletti magassága, amely az állami geodéziai koordináta-rendszer hálózatában szerepel, amit 1961-ben telepítettek a parkba és egy nagy pontosságú szintező hálózat részévé vált. Ezek hozzájárulnak a földkéreg függőleges mozgásainak egy bizonyos időintervallumban bekövetkező változásai meghatározásához. A Zrenjanin FR-3119 mély alapozással függőlegesen stabilizált, ellenáll az erős tektonikus zavaroknak, és 80,98 méteres tengerszint feletti magasságban található, ami egyben a város hivatalos tengerszint feletti magassága is. Nagybecskerek földrajzi középpontját jelöli, és a bolygó bármely pontjáig minden távolságot onnan mérnek, magyarázza Miodrag Grubački.
A park a Slavko Županski utcából nyíló bejárati kapuja is egyedülálló a helyi építészetben. Értékes kézműves alkotás, rengeteg díszítéssel, míg a központi helyen a nap megszemélyesítése, a megye hatalmának szimbóluma található. A téglából készült, rusztikus kerítésváz barokk díszítőelemekkel és egy vázával van díszítve. 
A park kerítésének és az épület déli szárnyának találkozásánál egy barokk edikula (falfülke) található csavart oszlopokkal, üvegből és vasból készült kúpos baldachinnal. A második világháború előtt a fülkében állt Nepomuki Szent Jánosnak, a Nagybecskereki Egyházmegye védőszentjének szobra, amelyet 1947-ben eltávolítottak. Hatvan évvel később, 2008. május 16-án, Nepomuki Szent János napján a szobor másolata visszakerült a helyére. Az eredeti fából volt, a másolat bronzból készült, amit később valami okból a fal színére meszeltek. Az arra járónak szinte alig tűnik fel, hogy mi van a fülkében.
A park egyik legrégebbi emléke a sétánykoncertekre szolgáló – jobb időket is megélt – pavilon, amelynek a kupoláján levő fém zászló látható az építési évvel – 1889. A stilizált tető, a nyolcszögletű, elegáns oszlopokra támaszkodó kovácsoltvas kerítés és a fehér márványkőből készült alap a régi idők igényességéről tanúskodik. Sejteni lehet, hogy egykor fúvószene hallatszott a parkban és környékén, miközben a város legszebb hölgyei sétáltak a színes virágok között.
A becskereki várat bevehetetlennek mondták, Szokolovics Mehmed pasa katonasága 1551-ben mégis könnyen elfoglalta. A Karlócai Békeszerződés után, a XVIII. század elején a várat lebontották. Köveiből építették az első becskereki megyeházat. A vár nyomai szinte minden földmunkánál előbukkannak. Nagybecskerek150 évig volt török uradalom alatt, amiről dzsámik, kutak, fürdők és egyéb keleti stílusú építmények nyomai tanúskodhatnának. Az utolsó mecsetet, amely a megyeház udvarán állt, az 1820-as években rombolták le. 
– Tekintettel arra, hogy a várat kanyargó medrével minden oldalról a Béga fogta körül, megalapozott az a feltételezés, hogy a folyó, illetve a vár alatt is csatornák voltak, melyek támadás esetén a várvédőknek menekülési lehetőséget adtak. Az időnként előbukkant, földalatti csatornák maradványai azt sejtetik velünk, hogy számos titkot rejteget az egykori megyeháza udvara és környéke – mondja Miodrag Grubački helytörténész.
A Megyeháza parkjában 2004-ben Flora Viorel képzeletből megfestett alkotása és néhány előkerült kő tanúsítja a becskereki vár létezését.
Amikor tavaly Nagybecskereknek ítélték a Szerbia Kulturális Fővárosa címet, sokan azt remélték, hogy majd egy kicsit felújítják a Megyeháza parkját is. Erre egyre kevesebb idő van, mert március 21-étől már másik város viseli majd ezt a titulust. De, ahogy szokták mondani: sohasem késő.