Egyre bonyolultabbnak, rendezetlenebbnek, rendetlenebbnek és veszélyesebbnek tűnik a világ. És főként áttekinthetetlenebbnek és bizonytalanabbnak, amióta megkezdődött az – akár erővel is végrehajtani készülő és titkos alkudozások alapján történő – újrafelosztása az olyan (nagy)hatalmak között, mint az Egyesült Államok, Kína és Oroszország. Korszakos jelentőségű változások zajlanak, sok-sok háborúval tarkítva.
LEHET TALÁLGATNI
Hogy ez a folyamat meddig tart, azt legfeljebb találgatni lehet. Addig pedig alighanem a háborúk, időnként fellángoló vagy már évek, évtizedek óta húzódó helyi fegyveres (néhol törzsi) konfliktusok zöme sem fejeződik be. Már így is túl sok van belőlük, mintegy ötvenre becsülik a számukat, és félő, hogy továbbiak következnek. Talán több kontinensen is.
Lehet, hogy épp azokon, amelyeken már jelenleg is pusztítják egymást a szemben állók. Mit sem törődve civilekkel, természeti környezettel, épületekkel, utakkal, hidakkal…
Szinte naponta érkeznek a hírek Afrikából, Ázsiából és Európából a véres ütközetekről, hadseregek összecsapásairól s az ezekkel járó pusztításokról, rombolásokról, menekülőkről, humanitárius katasztrófákról, olykor népirtásokról. Néhányat ezekből a nemzetközi média elhallgat, mert már akkora a baj. De az is lehet, hogy egyéb okokból.
MEG SEM PRÓBÁLTÁK
Szudán egy ilyen hely. Az országban 2023 óta háború dúl, ami népirtással is párosul, és oly mértékű humanitárius válsággal, amilyenre (jelenleg) másutt szerencsére nem találni példát a bolygón. Legalább 150 ezren vesztették már életüket csak ebben a belháborúban, 12 millióan kényszerültek elmenekülni otthonaikból a példátlan vérengzések elől, s az országban több mint 26 millió embert éhínség fenyeget. Az utóbbi időben az ENSZ már többször figyelmeztetett arra, hogy Szudánban – ahol egy lázadószervezet próbálja legyőzni a kormányhadsereget – a világ legnagyobb humanitárius katasztrófája alakult ki.
A nemzetközi közösség meg sem próbált érdemben fellépni a tragédia megakadályozása érdekében. Donald Trump amerikai elnök nemrég kilátásba helyezte, hogy – külföldi vezetők kérésével összhangban – beavatkozik, s megpróbálja megszüntetni a háborút. Ha erre nem kerül sor, a szenvedés fokozódik.
Donald Trump (Fotó: Beta/AP)
ELJÁTSZANÁ A BÉKEANGYALT
Trump a béke angyalának szerepét próbálja eljátszani. Többször beszélt már arról, hogy amióta 2025 januárjában megkezdte második elnöki mandátumát, hét-nyolc háborúnak vetett véget különböző régiókban. Állítását többen megkérdőjelezték, de az tagadhatatlan, hogy a Közel-Keleten és (Délkelet-)Ázsiában néhol sikerült leállítania a fegyveres konfliktust. Lehet, hogy csak ideiglenesen, de az öldöklés megszűnése – akár határozott időre is – összehasonlíthatatlanul jobb, mint a fegyverropogástól hangos időszak.
Az Ukrajna elleni orosz agressziót, amelyet ugyan nem hajlandó a nevén nevezni, már hivatalba lépése óta próbálja leállítani. A béke, de legalábbis a tűzszünet kezdete azonban még bizonytalan. Az ukrán–orosz megbékélésről nem is beszélve.
ELŐADTA A NYITÁNYT
Ám az egészen biztos, hogy az 1945 után kialakult, szabályozott és megszokott világrendszer – a maga kiterjedt intézményi hálózatával – bomlásnak indult, és mostanra már-már teljesen működésképtelenné vált. Az is nyilvánvaló, hogy új tömbök, érdekszövetségek kialakulása zajlik, ami akár újabb háborúkhoz vezethet.
A nyitány már megvolt tavaly – kereskedelmi háború formájában, amelynek nyomán „csak” globális káosz és pánik alakult ki. Az amerikai elnök és csapata vezette Egyesült Államok jóvoltából. Trumpék kereskedelmi háborújának hatására az új érdekövezetek és tömbök kialakulása felgyorsult, miközben tovább gyengültek az eddigi (nemzetközi) kötelékek, kapcsolatrendszerek.
RIOGATNAK VELE
Ez alól Európa sem kivétel. Olyannyira nem, hogy éppen Trumpék erőfeszítéseinek nyomán mély szakadék alakult ki a korábban szoros szövetséget képező Egyesült Államok és az ókontinens között. Arra azonban ne számítson senki, hogy hadseregeik háborúzni kezdenek egymás ellen.
Európa és benne az EU nem akar háborúzni, ám fegyverkezik. Hivatalosan azért, hogy a kontinensünk elrettentő erőt építsen ki, és meg tudja magát védeni külső ellenség fegyveres támadásával szemben.
Az ellenséget sokan Oroszországgal azonosítják. Mások már riogatnak is vele. Mark Rutte NATO-főtitkár tavaly decemberben azt nyilatkozta, hogy a katonai szövetség (európai tagjai) „Oroszország következő célpontja”. Néhány uniós tagállam, köztük Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország, kiterjedt védelmi rendszereket létesít az Oroszországgal közös határai mentén az esetleg támadással szemben.
Mark Rutte (Fotó: MTI/EPA-ANP)
MÁSRA KÖLTÖTTE
A katonai költségvetés növelése szintén napirenden van, hiszen a jelentős emelésről tavaly nyáron NATO-döntés született. A sorkatonaság visszaállítása is egyre többször kerül szóba egyre több európai országban. A propagandisták közben – megbízóik parancsára – mindent megtesznek a lakosság veszélyérzetének növeléséért.
Akadnak azért olyanok is, akik a háborús pszichózis gerjesztésének okát magyarázzák. Szerintük az orosz invázióval való riogatás elsősorban arra való, hogy igazolja a lakosság számára a kilátásba helyezett nagyarányú európai fegyverkezést, vagyis azt, hogy miért kell a következő években annyi pénzt fordítani hadseregre, hadfelszerelésre és védelemre. A szociális vagy egyéb jóléti kiadások, juttatások növelése helyett.
A II. világháború utáni békeidőkben Európa megannyi országa elhanyagolta a katonai kiadásokat és a hadsereget. A pénzt hasznosabb tevékenységekre, békésebb célokra fordította. (Egy olyan korban, amikor is többnyire az USA gondoskodott, hatalmas összegek felhasználásával, az ókontinens biztonságáról és a külső ellenség, akkor épp a Szovjetunió, elrettentéséről.)
KÉSZEN ÁLLNAK
Moszkva tagadja a vádakat, hogy a NATO-t, illetve európai tagjait készülne megtámadni. Andrej Belouszov orosz hadügyminiszter tavaly decemberben azt állította, hogy „nem mi fenyegetünk, hanem minket fenyegetnek”. Vlagyimir Putyin orosz államfő pedig azt üzente december 19-én (2025-öt értékelve), hogy országa 2026-ban már békében és háborúk nélkül akar élni. Ehhez be kellene fejeznie az Ukrajna elleni agresszióját, amelyet hivatalosan nem is annak nevez. Évértékelőjében mindenesetre kifejtette, hogy készen állnak, és szeretnék „békés eszközökkel lezárni” a fegyveres konfliktust. Ám csak akkor, ha maradéktalanul teljesülnek a Kreml követelései, amelyek egy részét Kijev elfogadhatatlannak tartja.
Vlagyimir Putyin (Fotó: Beta/Sputnik/AP)
A SAJÁT IGAZÁBAN HISZ
Pedig a béke alapkövetelményeit épp az – utóbbi időben mind látványosabban – egymással rivalizáló globális nagyhatalmak határozták meg a II. világháború befejezése után. A nemzetközi béke és biztonság fenntartására pedig 1945-ben – több tucat ország támogatásával – létrehozták az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ). Az európai biztonsággal kapcsolatos kérdéseket és teendőket pedig az 1975-ben (az Egyesült Államok és a Szovjetunió által is) aláírt helsinki záróokmány tartalmazza.
MINDENKIT MEGILLETNE
Különös önellentmondás ebben a zavarodott világban, hogy miközben sokan a békét szorgalmazzák, vagy legalábbis a béke után matatnak, nem a fehér galambok szaporításával foglalatoskodnak, sem a konfliktuskezelők tömeges képzésével, hanem a fegyverbeszerzést vagy -gyártást sürgetik. A békét és a szabadságot biztosító világrend felfordulni látszik. Egy ideje már nem az ENSZ vagy a megannyi egyezmény a mérvadó és az iránymutató, hanem az erő(szak) és az ököl(jog). A „beszélgetéshez” a kardcsörtetés adja meg az alaphangot.
Pedig a tartós és igazságos béke mindenkit megilletne. Ezt nemcsak a pacifisták és civil szervezetek, mozgalmak állítják, hanem politikai vezetők is, akik ennek ellenére gyakran másként cselekszenek.
Hivatalosan persze a békére törekszik a többségük. Ám közben újabb szupermodern hadi eszközöket készíttetnek (ha lehet, titokban), fejlesztik a hadseregeiket.
A TÖREDÉKE MARADT
A nagy igyekezet és a nagy globális osztozkodás közepette immár egyértelmű, hogy az eddigi világrendnek csak a töredékeit találhatjuk meg. A régi szerkezet folyamatosan hullik szét, az értékvilágával együtt. Talán egy békésebb világ erodálódik, s talán egy olyan követi, amely békétlenebb és erőszakosabb lesz.
A virtuális világban élők már több mint tíz éve részesei az ottani világháborúnak is. A valóságban egy ilyen konfliktus valószínűleg nem következik be. Merthogy mindenkinek, különösen a nagy(obb) hatalmaknak, van féltenivalója.
A TESTVÉRÉVEL EGYÜTT
Ebben az egyre bizonytalanabb és kiélezettebb helyzetben nincs olyan valamirevaló intézmény, mérvadó globális szakmai szervezet, amely ne figyelmeztetne a lehetséges drámai következményekre. Például arra, hogy a békével együtt nagy bajba kerülhet a demokrácia, a szabadság, a joguralom vagy a (magán)tulajdon biztonsága. Béke híján számtalan veszély fenyegeti az állampolgárokat és a gazdaságokat. De a fenyegetésnél néhol már „előrébb” jutottak: ütik-vágják egymást.
De vajon csak akkor van béke, ha hallgatnak a fegyverek? Akkor nagyrészt igen, de ezen létfontosságú követelmény mellett másra is szükség van. Például minden ember saját belső, lelki békéjére és természetesen a (toleranciából is táplálkozó) szabadságra, amely elvben a béke testvére.
ISTENEKRE BÍZTÁK
A békének persze ára is van, és többen is kellenek hozzá. Mindenekelőtt olyanok, akik fenntartják, szükség esetén megkötik, olykor olyanok is, akik felelősséget, garanciát vállalnak érte. Ha másért nem, valamilyen ellenszolgáltatásért cserébe.
A népek évezredekig gyakran istenekre, istennőkre bízták a védnöki teendőket. Csakhogy sokszor ezek is tehetetlennek bizonyultak a háború isteneivel, de leginkább a harci eszközeikkel felvonuló – ellenséges és idegen területeket, vagyonokat megszerezni akaró – emberekkel szemben.
RÓLA SZÓL A NAP
Énekek, versek, imák s varázsszavak is vannak a békéért. Sőt 1981 óta világnapja is szerepel egyik-másik naptárban, ráadásul január 1-jére bejegyezve. Ez tehát elvben azt jelenti, hogy azóta már minden esztendőnek általános békével kellene kezdődnie mindenütt. Kár, hogy ez továbbra is vágyálom. Pedig talán meg lehetne valósítani, ha mindenütt rászánnák magukat az érintettek. „Csak” annyit kellene tenniük az embereknek, hogy a béke hiányának és fontosságának emlegetése helyett abbahagynák az ellenségeskedést s legfőképpen a háborúskodást. Nem muszáj január 1-jén, megtehetnék bármikor, s utána a többi napon is követhetnék ezt az útvonalat.
Nyitókép: Munkában az ENSZ Közgyűlése (Fotó: MTI)
