A Sárga Malom Mozi folytatja a háborús filmek vetítését. Ma egy kevésbé ismert, de kritikailag igen jelentős szovjet–belorusz filmet láthatnak a nézők. Az emberek hamar benépesítik a termet, ahogyan az már megszokottá vált az utóbbi hónapokban.
Mordor és Zita, a filmkedvelő szerelmespár, az első sorban beszélget a mai műről.
Mordor bemutatja az alkotást:
– Ma Elem Klimov szovjet rendező legismertebb filmjét, a Jöjj és lásd! című háborús drámát fogjuk megnézni. Az alkotás az egyik legrealisztikusabb, legnyersebben ábrázolt második világháborús filmként vonult be a filmtörténetbe. Olyannyira nehezen emészthető a cselekménybe ágyazott brutalitás és az atmoszféra miatt, hogy ezt újranézni valóságos kínzás számomra. Már az alapszituáció is abszurd, mégis a második világháború frontjain teljesen hétköznapinak számított. Flera, a tizennégy éves fiú, a barátjával talál egy puskát, és csatlakozik a partizánmozgalomhoz. A partizánparancsnok meg akarja óvni a fiút, és hátrahagyja a táborban, csakhogy a tábort a németek felrobbantják. Flera ezután valóságos tortúrán megy keresztül, amelyet nem lehet pusztán elmesélni. Ahogy a filmcím is utal rá, ha tudni akarjuk, mit élt át a gyerek, aki a film végi híres jelenetnél már egyáltalán nem volt gyerek, jöjj és lásd! Közvetlen részvétel nélkül mindaz, amit látunk, csak részben tükrözi a film világának valóságát.
– Ahogy mondod – ért egyet Zita. – A mészárlások, a faluégetések, az emberek megaláztatása, a nők elleni erőszak olyan kínokat ábrázol, amelyek a legkevésbé szentimentális nézőt is képesek megérinteni. De elsősorban nem ezek a képek teszik olyan maradandó élménnyé a filmet. A kulcsszerep az azonosulásé. Ha akár csak néhány jelenet erejéig képesek vagyunk beleképzelni magunkat Flera helyzetébe, aki néhány nap leforgása alatt mindent elveszít, ami addig az életét jelentette, máris átjön a film üzenete. Nem a történelmi vagy a háborús visszatekintés, és nem is a háborúellenes kritika az elsődleges szempont, amit a nézőnek meg kell látnia. Különösen ennyi év távlatából, több mint nyolcvan évvel a második világháború vége után. Tudom, különös, hogy ezt mondom, miközben a film elejétől a végéig a háborús helyzetet ábrázolja elsősorban a civilek, részben a katonák szemszögéből. Az az igazság, hogy Flera bárki lehetne, bármely korból, bármely országból, bármilyen problémával. Ám a mód, ahogy belecsöppen a háborúba, ahogy a gyermekkora hirtelen megszűnik, és ahogy szemben találja magát a könyörtelen élettel – ez az igazi háború. És ezt nem egy külső ingerrel, hanem saját magával kell megvívnia.
Mordor erre már nem tud válaszolni, mert elkezdődik a vetítés. A nézők arcán a film előrehaladtával egyre nagyobb megrökönyödés mutatkozik. Amikor az utolsó jelenetben Flera, aki a történet végére már nem az a tizennégy éves fiú, újra csatlakozik a partizánokhoz, a film véget ér. A nézők percekig csendben ülnek, senki sem tud megszólalni. Amikor lassanként elhagyják a termet, továbbra sem szólal meg senki. Mordor és Zita a helyükön maradnak. Mordor kisvártatva elmondja a véleményét.
– Most, hogy újranéztem a filmet, könnyebbnek érzem a befogadását. Ennek oka az lehet, hogy túljutottam a cselekmény szintjén, amelynek meghökkentő erejét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Észrevettem, hogy a Jöjj és lásd! csúcspontja a legtöbb alkotással ellentétben nem az aranymetszés szabálya szerinti kétharmadnál, hanem az utolsó jelenetnél van. Flera és a Hitler-fotó „találkozása” a film leghíresebb és egyben legjobb jelenete. Ebben a jelenetben nemcsak egy egész világ sértettsége és traumája sűrűsödik össze, hanem az örök kérdés is megjelenik. Mi történne, ha vissza lehetne menni az időben, és el lehetne pusztítani Hitlert? Flera mintha megválaszolná a kérdést: bárhol és bármikor kiiktatható lenne a Führer, kivéve gyerekkorában, mert Hitler anyja, Klara Pölzl akkor még egy ártatlan gyereket tart a kezében. Az erkölcsi határt tehát itt meg kell húzni, bárki bármit tesz is felnőttként, gyermekkorában még nem vonható érte felelősségre. Ezzel pedig egy filozófiai kérdést is pedzeget a film, az öröklés-környezet vitát. Vajon rossznak születünk, vagy azzá válunk? Úgy gondolom, hogy Elem Klimov a filmjében egyértelműen állást foglal e kérdésben, szerinte minden tisztán születik, s csak idővel válik piszkossá.
– Egyetértek a gyermekkor ártatlanságával – bólint Zita –, de szerintem Flera nem csupán azért hagy fel a Hitler-kép lelövésével, aminek hatására az idő elkezd visszafelé pörögni, mert ez eszébe jut. Inkább arról lehet szó, hogy Flera felismeri: a nagybetűs Gonosz nem csupán egyetlen emberben vagy egy eszmében keresendő. Mindenkiben jelen van, és a megfelelő inger hatására képes felszínre törni. Felesleges tehát azon rágódni, hogy mi ment félre a múltban, mert a Gonosz időtlen. Ha nem a nácizmus, akkor majd valami teljesen más teszi tönkre emberek millióinak életét. Úgy értelmezem Klimov filmjét, mint egy tanmesét: eszerint az életünk akárhogyan is alakul, felesleges pusztán a múltat okolni a jelen tragédiáiért. Igaz, a válasz valóban ott található, a megoldás már a jövőben keresendő. Vajon mit tesz ezután Flera? Vajon képes lesz-e még valamikor mosolyogni? És mi lesz Glashával, a lánnyal, aki szintén megismerkedett a terrorral? Ez az, amin még alakíthatnak, mert a jövő még rajtuk áll.
Mordor egyetértően bólint.
A szerelmespár elhagyja a mozit.
A Sárga Malom Mozi folytatja a háborús filmek vetítését. Ma egy kevésbé ismert, de kritikailag igen jelentős szovjet–belorusz filmet láthatnak a nézők. Az emberek hamar benépesítik a termet, ahogyan az már megszokottá vált az utóbbi hónapokban.
Mordor és Zita, a filmkedvelő szerelmespár, az első sorban beszélget a mai műről.
Mordor bemutatja az alkotást:
– Ma Elem Klimov szovjet rendező legismertebb filmjét, a Jöjj és lásd! című háborús drámát fogjuk megnézni. Az alkotás az egyik legrealisztikusabb, legnyersebben ábrázolt második világháborús filmként vonult be a filmtörténetbe. Olyannyira nehezen emészthető a cselekménybe ágyazott brutalitás és az atmoszféra miatt, hogy ezt újranézni valóságos kínzás számomra. Már az alapszituáció is abszurd, mégis a második világháború frontjain teljesen hétköznapinak számított. Flera, a tizennégy éves fiú, a barátjával talál egy puskát, és csatlakozik a partizánmozgalomhoz. A partizánparancsnok meg akarja óvni a fiút, és hátrahagyja a táborban, csakhogy a tábort a németek felrobbantják. Flera ezután valóságos tortúrán megy keresztül, amelyet nem lehet pusztán elmesélni. Ahogy a filmcím is utal rá, ha tudni akarjuk, mit élt át a gyerek, aki a film végi híres jelenetnél már egyáltalán nem volt gyerek, jöjj és lásd! Közvetlen részvétel nélkül mindaz, amit látunk, csak részben tükrözi a film világának valóságát.
– Ahogy mondod – ért egyet Zita. – A mészárlások, a faluégetések, az emberek megaláztatása, a nők elleni erőszak olyan kínokat ábrázol, amelyek a legkevésbé szentimentális nézőt is képesek megérinteni. De elsősorban nem ezek a képek teszik olyan maradandó élménnyé a filmet. A kulcsszerep az azonosulásé. Ha akár csak néhány jelenet erejéig képesek vagyunk beleképzelni magunkat Flera helyzetébe, aki néhány nap leforgása alatt mindent elveszít, ami addig az életét jelentette, máris átjön a film üzenete. Nem a történelmi vagy a háborús visszatekintés, és nem is a háborúellenes kritika az elsődleges szempont, amit a nézőnek meg kell látnia. Különösen ennyi év távlatából, több mint nyolcvan évvel a második világháború vége után. Tudom, különös, hogy ezt mondom, miközben a film elejétől a végéig a háborús helyzetet ábrázolja elsősorban a civilek, részben a katonák szemszögéből. Az az igazság, hogy Flera bárki lehetne, bármely korból, bármely országból, bármilyen problémával. Ám a mód, ahogy belecsöppen a háborúba, ahogy a gyermekkora hirtelen megszűnik, és ahogy szemben találja magát a könyörtelen élettel – ez az igazi háború. És ezt nem egy külső ingerrel, hanem saját magával kell megvívnia.
Mordor erre már nem tud válaszolni, mert elkezdődik a vetítés. A nézők arcán a film előrehaladtával egyre nagyobb megrökönyödés mutatkozik. Amikor az utolsó jelenetben Flera, aki a történet végére már nem az a tizennégy éves fiú, újra csatlakozik a partizánokhoz, a film véget ér. A nézők percekig csendben ülnek, senki sem tud megszólalni. Amikor lassanként elhagyják a termet, továbbra sem szólal meg senki. Mordor és Zita a helyükön maradnak. Mordor kisvártatva elmondja a véleményét.
– Most, hogy újranéztem a filmet, könnyebbnek érzem a befogadását. Ennek oka az lehet, hogy túljutottam a cselekmény szintjén, amelynek meghökkentő erejét nem lehet elégszer hangsúlyozni. Észrevettem, hogy a Jöjj és lásd! csúcspontja a legtöbb alkotással ellentétben nem az aranymetszés szabálya szerinti kétharmadnál, hanem az utolsó jelenetnél van. Flera és a Hitler-fotó „találkozása” a film leghíresebb és egyben legjobb jelenete. Ebben a jelenetben nemcsak egy egész világ sértettsége és traumája sűrűsödik össze, hanem az örök kérdés is megjelenik. Mi történne, ha vissza lehetne menni az időben, és el lehetne pusztítani Hitlert? Flera mintha megválaszolná a kérdést: bárhol és bármikor kiiktatható lenne a Führer, kivéve gyerekkorában, mert Hitler anyja, Klara Pölzl akkor még egy ártatlan gyereket tart a kezében. Az erkölcsi határt tehát itt meg kell húzni, bárki bármit tesz is felnőttként, gyermekkorában még nem vonható érte felelősségre. Ezzel pedig egy filozófiai kérdést is pedzeget a film, az öröklés-környezet vitát. Vajon rossznak születünk, vagy azzá válunk? Úgy gondolom, hogy Elem Klimov a filmjében egyértelműen állást foglal e kérdésben, szerinte minden tisztán születik, s csak idővel válik piszkossá.
– Egyetértek a gyermekkor ártatlanságával – bólint Zita –, de szerintem Flera nem csupán azért hagy fel a Hitler-kép lelövésével, aminek hatására az idő elkezd visszafelé pörögni, mert ez eszébe jut. Inkább arról lehet szó, hogy Flera felismeri: a nagybetűs Gonosz nem csupán egyetlen emberben vagy egy eszmében keresendő. Mindenkiben jelen van, és a megfelelő inger hatására képes felszínre törni. Felesleges tehát azon rágódni, hogy mi ment félre a múltban, mert a Gonosz időtlen. Ha nem a nácizmus, akkor majd valami teljesen más teszi tönkre emberek millióinak életét. Úgy értelmezem Klimov filmjét, mint egy tanmesét: eszerint az életünk akárhogyan is alakul, felesleges pusztán a múltat okolni a jelen tragédiáiért. Igaz, a válasz valóban ott található, a megoldás már a jövőben keresendő. Vajon mit tesz ezután Flera? Vajon képes lesz-e még valamikor mosolyogni? És mi lesz Glashával, a lánnyal, aki szintén megismerkedett a terrorral? Ez az, amin még alakíthatnak, mert a jövő még rajtuk áll.
Mordor egyetértően bólint.
A szerelmespár elhagyja a mozit.
Nyitókép: Fotó: Smoking Barrels
