Elismerés a szórványban végzett kitartó munkáért

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett elismerésében részesült a verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület a magyar kultúra napja alkalmából. A díj a több évtizedes közösségi és kulturális munka elismerése, ugyanakkor ösztönzés is a folytatásra. A dél-bánáti szórványban működő egyesület a magyar nyelv és hagyományok megőrzését tekinti legfontosabb feladatának. Az elismerés kapcsán Lantos Lajossal, az egyesület elnökével és Krizbai Hajnalkával, az egyesület egykori titkárával és művészeti vezetőjével beszélgettünk.

Mit jelent az egyesület számára a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett díja, milyen visszajelzést ad ez az elismerés a közösség munkájáról?
Lantos Lajos: – Amikor átvettem a díjat, azt mondtam, nagy megtiszteltetés számunkra ez az elismerés. Azt jelenti, hogy ránk figyeltek és észrevették, hogy itt, a dél-bánáti szórványban is él és zajlik a magyar művelődési élet. Ez a Plakett számunkra elismerés, ám kötelezettség is egyben. Bár őszintén szólva, mi akkor is végezzük a munkánkat, ha van díj, és akkor is, ha nincs. Hetente kétszer ott vagyunk a Magyar Házban, próbálunk, szervezünk, készülünk a rendezvényekre. Nem hagyjuk magunkat. Ez azt jelenti, hogy itt, a szórványban igenis van egy aktív magyar közösség, amely folyamatosan dolgozik, illetve amelynek fontos a kultúra.

Krizbai Hajnalka: – Számunkra ez a tevékenység egyfajta harc a megmaradásért: a nyelvünkért, a kultúránkért, a gyökereinkért. Ezt a kötelességet nem kényszerből vállaltuk, hanem szüleinktől, nagyszüleinktől örököltük, és önszántunkból visszük tovább. Az elődeink is ilyen érzéssel alapították meg több mint nyolcvan éve a Petőfi Sándor Kultúregyesületet. Nem véletlenül választották ezt a nevet: Petőfi, aki Petrovicsként született, mégis a legnagyobb magyar költők egyike lett, és ezzel bizonyította, hogy a hovatartozás elsősorban vállalás kérdése. Ez a Plakett számunkra elismerés, de egyben remény is: remény arra, hogy a munkánknak van értelme, és hogy a vegyes házasságban született gyerekek közül is egyre többen találnak vissza a magyar nyelvhez és a gyökerekhez.

Melyek jelenleg az egyesület legfontosabb feladatai és célkitűzései Versecen?
Lantos Lajos: – Ha a múltat nézzük, láthatjuk, hogy a célok valójában nem változtak. Már a 19. század végén működött magyar nyelvterjesztő egyesület a városban, majd az egyház keretében indult meg a szervezett magyar kultúrmunka. 1945-ben alakult meg a Petőfi Sándor Kultúregyesület, amely azóta is működik. A cél ma is ugyanaz: megőrizni a magyar nyelvet, a hagyományokat és az identitásunkat. Minden évben megünnepeljük nemzeti ünnepeinket, egyházi ünnepeinket, megszervezzük a közösségi rendezvényeket. Részt veszünk a Durindón, a Gyöngyösbokrétán, a dél-bánáti szemléken, ahol csak meghívást kapunk. Fontos, hogy lássák: a magyar közösség itt van, létezik, és őrzi hagyományait.

Miben látják az egyesület szerepét a helyi közösség életében?
Krizbai Hajnalka: – A munkánk lényege a nemzettudat megőrzése. Versecen ma már alig hallani magyar szót az utcán, ezért a legnagyobb hangsúlyt az anyanyelvápolásra helyezzük. A gyerekekkel az iskolában és a hétvégi foglalkozásokon is dolgozunk. A kultúrát nem ápolni, hanem megélni szeretnénk: népdalkörrel, hagyományőrző csoporttal, irodalmi programokkal, nemzeti ünnepek és jeles napok megemlékezéseivel. Fontos, hogy a városi rendezvényeken is jelen legyünk, mert ha nem látszunk, könnyen megfeledkeznek rólunk. Ezért minden meghívásnak igyekszünk eleget tenni, hogy lássák: a magyar közösség itt van, létezik és őrzi identitását.

Mely tevékenységeiket vagy eredményeiket tartják a legfontosabbnak az elmúlt időszakból?
Krizbai Hajnalka: – A legnagyobb eredményünk az, hogy több mint nyolcvan éven át mindig talpon maradt az egyesület. Voltak hullámvölgyeink, de mindig akadt valaki, aki úgy érezte, most kell tenni valamit. Az elmúlt évtizedekben huszonkét dél-bánáti gyermektábort szerveztünk, valamint négy nemzetközi tábort testvértelepüléseinkkel: Helvéciával Magyarországról, Zétényből Szlovákiából és Csíkorcfalvával Romániából. Fontos eredmény az is, hogy sikerült elérni az anyanyelvápolás megszervezését a Vuk Karadžić Általános Iskolában. Jelenleg is több mint húsz gyermek tanul magyarul heti két órában, Zsámbóki Tímea tanárnő vezetésével. Idén már a 29. Herczeg Ferenc-emléknapot szervezzük meg, amely irodalmi életünk egyik legjelentősebb eseménye. Emellett a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség támogatásával Erdélyi Lenke óvodapedagógus havonta kétszer érkezik hozzánk, és hétvégi foglalkozásokat tart a gyerekeknek, amelyeken jelenleg tizenkét gyermek vesz részt rendszeresen.

Hogyan látják a verseci magyar közösség helyzetét, illetve önök szerint milyen lépésekre lenne szükség a megmaradás érdekében?
Lantos Lajos: – A legnagyobb gond az utánpótlás hiánya. 1992-ben megszűnt a magyar iskola és az óvoda, ami nagyon megnehezítette a helyzetünket. A fiatalok nagy része elköltözött, a 20 és 50 év közötti korosztály szinte hiányzik a közösségből. Hiányzik a magyar értelmiség is, akik be tudnának kapcsolódni a közösségi életbe. Versec nagyváros, sok a vegyes házasság, ezért nehéz pontosan megmondani, hány magyar él itt. De amennyi van, azok igyekeznek összetartani. A célunk az, hogy megőrizzük identitásunkat, és továbbadjuk a nyelvet és a hagyományokat.

Krizbai Hajnalka: – A legnagyobb gond az emberek kényelme: a televízió, az internet miatt sokan inkább otthon maradnak, és nem járnak közösségbe. Mi ezért igyekszünk új programokat szervezni. Hetente kétszer találkozunk, teadélutánokat tartunk, kártyázunk, sakkozunk, társasjátékozunk, megünnepeljük a tagok születésnapját, szeniortáncot szervezünk – ahogy mondani szoktuk, öregesen, de peckesen. Az utazások is sokat jelentenek: részt veszünk a Durindón, a Gyöngyösbokrétán, a dél-bánáti szemlén, és tavaly egy hetet töltöttünk testvértelepülésünkön, Helvécián is. Ezek az alkalmak nagy erőt adnak a közösségnek.

Hogyan sikerül megszólítani a fiatalabb generációkat?
Krizbai Hajnalka: – Ez a legfájdalmasabb kérdés. A fiatalok nagy része elhagyta a várost, külföldre költözött. A 20 és 50 év közötti korosztály szinte hiányzik a közösségből. Itt maradtak a kisgyermekes családok és az idősebbek. Mi, idősek, igyekszünk melegen tartani a fészket, és abban reménykedünk, hogy egyszer hazatérnek a fiatalok.

Milyen programokkal és tervekkel készül az egyesület a következő időszakban?
Krizbai Hajnalka: – Inkább remélünk, mint tervezünk. Azt szeretnénk folytatni, amit eddig is tettünk. Amíg él a magyar szó ezen a déli vidéken, addig mi itt leszünk, és igyekszünk megvalósítani mindazt, amit az elődeink megálmodtak. Reméljük, hogy a tömbben élő nemzettársaink gyakrabban ellátogatnak hozzánk, mert ezek a találkozások erőt adnak a megmaradáshoz, és ahhoz is, hogy visszavárjuk a fiatalokat. Amíg él a magyar szó ezen a vidéken, mi itt leszünk. A reménynek nem szabad meghalnia.

Lantos Lajos: – A munkánkat folytatjuk, ahogyan eddig is. Készülünk a dél-bánáti szemlékre, a Durindóra, a Gyöngyösbokrétára, a hagyományos rendezvényeinkre. Nagyon fontos számunkra a Helvéciával való kapcsolat is, amely több mint húsz éve tart. Rendszeresen látogatjuk egymást, közös programokat szervezünk. A célunk változatlan: megőrizni identitásunkat és hagyományainkat. Amíg lesz, aki összegyűljön a Magyar Házban, addig élni fog a verseci magyar kultúra.