Lagzi afrikai módra

Kevés magyar ember mondhatja el magáról, hogy részt vett egy igazi ghánai lakodalomban. Bár a világ sokszínűségéről és izgalmairól sokat hallunk, egészen más élmény azt személyesen megtapasztalni, különösen egy olyan eseményen, amely egy egész közösség ünnepe. Most egy olyan élménybe pillanthatunk be, ahol a történetek és a tradíciók nemcsak látványt, hanem hangulatot és érzelmi töltetet is adnak. Egy vajdasági magyar vendég mesél arról, milyen érzés kívülről belépni egy másik kultúrába, milyen volt az első pillanat, mi lepte meg leginkább, milyen érzés átélni a nyugat-afrikai ünneplés erejét, színeit, zenéjét, és hogy mire számítson az, aki egyszer hasonló meghívást kap. A zentai Ágoston Ádám hosszú éveket töltött Londonban, ahol számos kultúrával és emberrel ismerkedett meg, ami odáig vezetett, hogy meghívták egy ghánai lakodalomba.

 Miért döntöttél úgy, hogy elmész egy ilyen távoli lakodalomba és hogyan kerültél kapcsolatba a párral?

– A vendéglátásban töltött hosszú évek alatt nagyon sok emberrel megismerkedtem a világ minden tájáról. Több ghánai munkatárssal is volt szerencsém együtt dolgozni, akikkel mindig jó kapcsolatot ápoltunk, és ez vezetett oda, hogy az egyik ghánai szakács kollégám meghívott a lagzijába. Nyugodtan állíthatom, hogy tényleg jóban voltunk, ám még így is meglepett a meghívása. Természetesen nagyon megörültem, hogy gondoltak rám, és úgy éreztem, hogy ha nem megyek el, akkor lemaradok egy igazán jó élményről. Úgy voltam vele, hogy miért ne? Jobban megismerhetem a kultúrájukat, megélhetem a vendégszeretetüket és megláthatom, hogyan is zajlik egy igazi ghánai lakodalom.

 Amikor megérkeztél Afrikába, milyen volt az első benyomásod? Mit éreztél?

– Leszállás után a repülőtéren semmi különöset nem éreztem, minden hasonló volt, mint Európában. Miután átmentünk a biztonsági kapukon, akkor jött szembe a valóság. Odajött egy férfi, aki gyanúsan kedves volt. Rögtön hozott egy kis kocsit a csomagoknak, és már szerette is volna vinni a poggyászokat, de szerencsére volt velem valaki a reptéren, aki már ismerte ezeket a trükköket, és elküldte. Ő mesélte, hogy ezek a segítségek nem szívjóságból jönnek, hanem a szolgáltatás után rögtön pénzt kérnek a turistáktól. Londonból repültem Ghánába, és ahogy kiléptünk a reptér ajtaján, egyből megcsapott az az igazi afrikai meleg. Ott egészen más a meleg, sokkal szárazabb a levegő. A következő észrevételem az volt, hogy szinte mindenki engem néz, vagy legalábbis én úgy éreztem. Akkor ott, abban a pillanatban ugyanis rajtam kívül nem volt másik fehér ember. Londonban is számos afrikai ember megfordul, de egészen más érzés az, amikor te vagy az egyetlen, aki különbözik a többiektől. Eleinte kissé különcnek is éreztem magam emiatt, ám ez szerencsére gyorsan elmúlt, elsősorban az emberek vendégszeretetének köszönhetően. Némi túlzással azt kell mondanom, hogy én voltam a fő attrakció, ezért mindenki velem akart társalogni.

 Hogyan nézett ki a lakodalom?

– Rengeteg mindenben eltér egy ghánai lakodalom egy magyarországitól, vagy egy vajdaságitól, mégis akadtak hasonlóságok. Ghánában az emberek nagyon vallásosak. A filmekben mindig azt látni, hogy a templomokban folyamatosan énekelnek, és úgy gondoljuk, hogy az már egy kicsit túlzás, ám egyáltalán nem így van. Valóban nagyon sokat énekelnek, és a filmek teljes mértékben fedik a valóságot. A mise egy félórás énekléssel kezdődött, majd jött a ceremónia, azt követően pedig ismét ének következett. A zenei és az egyházi részek folyamatosan váltogatták egymást. A mise így három órán keresztül tartott, ami az itthonihoz képest nagyon hosszúnak számít.

 A ghánai lakodalmas szokások miben különböznek az itthoniaktól?

– Nálunk, Vajdaságban és Magyarországon a lakodalmakban a vendégek nagyjából az első pillanattól kezdve fogyasztanak alkoholt. Ghánában viszont egyetlen csepp alkohollal sem lehetett találkozni az esküvőn, a hangulat mégis mindvégig a tetőfokon mozgott. A vendégek táncoltak, mulattak, énekeltek és jól érezték magukat, egészen más életérzés uralkodik ott. Ez először nagyon furcsának tűnt, ugyanakkor igen szimpatikus is volt egyben, hiszen azt bizonyította, hogy tényleg nem szükséges az alkohol ahhoz, hogy az ember jól érezze magát.

 Milyen táncok voltak az esküvőn? Ott is van az ifjú párnak páros tánc?

– Ahogy említettem, az egész lakodalomnak az egyik legfontosabb része, mondhatni alapja a tánc, a páros- és a menyecsketánc azonban nem divat náluk. Ami a zenét illeti, a reggeli összejövetelen telefonról szólt a muzsika, a templomban pedig az egyház saját zenekara húzta a talpalávalót. A hívek is kivették a részüket az éneklésből, és azt kell mondanom, nagyon szépen énekelnek. Nem úgy van, mint itthon, hogy felfogadunk egy öttagú zenekart, vagy egy lemezlovast, akik biztosítják a zenét egész nap, hanem egész más szokások uralkodnak arrafelé. Nagyon örülök annak, hogy lehetőségem nyílt megismerni ezeket.

 Az esküvő előtt volt hagyományos családi összejövetel?

– A lakodalom napján a programok már kilenc órakor elkezdődtek. Először a két család tagjai találkoztak egy helyen, ahová engem is magukkal vittek, és ott is zenével és tánccal indult a nap. Mivel nem szerettem volna kimaradni a buliból, én is beálltam a családtagok közé táncolni, több-kevesebb sikerrel. A táncnak nincs különösebb koreográfiája, mindenki a maga módján mozog a ritmusra, úgy, ahogy jónak érzi. A legtöbben csak a másikat utánozzák, és ami kisül belőle. A tánc után a családtagok helyet foglaltak, és mindkét család bemutatta a saját gyermekét. Történeteket meséltek a gyerekkorukból, a fiatalabb éveikről, a folytatásban pedig a vőlegény rokonai igyekeztek elhalmozni különféle tárgyi ajándékokkal a menyasszony rokonait, hogy odaadják a lányt a fiúnak. Ez hasonló, mint itthon, amikor úgymond, kivásárolják a menyasszonyt. Általában a menyasszony családja előre elkészít egy listát azokról a tárgyakról, amelyekre a legnagyobb szükség lesz a házasélet során, és azokat ajándékozza nekik a vőlegény családja.

 Milyen ruhában volt a menyasszony és a vőlegény?

– A fehér menyasszonyi ruha ott is alapvető jellegzetesség, a vőlegény viszont fehér zakót, fehér inget és sötét nadrágot viselt. A vendégek számára nem volt meghatározva semmiféle öltözködési útmutató, mindenki azt viselt, amit csak akar. A férfiak közül a legtöbben a klasszikus nadrágban és zakóban voltak, de akadt olyan is, aki könnyed vászonnadrágban és felsőben érkezett. Nagyjából úgy néztek ki, mintha pizsamában lettek volna. Úgy gondolom, a nagy meleg miatt választották azt az öltözéket. Az idősebb generáció tagjai leginkább a tradicionális népviseleteben mutatkoztak. Ez igazán érdekesnek tűnt, úgy néztek ki, mintha egy nagy lepedőt tekertek volna maguk köré.

 Milyen esküvői fogásokkal várták a vendégeket?

– Érdekes módon a lakodalomban nem volt külön vacsora. Reggelire adtak egy kis palacsintát és más harapni valót, majd az esküvő után szolgálták fel a pogácsákat és a sós süteményeket, valamint a hibiszkuszos vizet. Külön vacsorázni csak a szűk család ment el egy étterembe, tehát nem úgy volt, mint nálunk, hogy az egész násznépet megvendégeli az ifjú pár.

 Az utazásod alatt kóstoltál-e tradicionális ghánai ételt?

– Igen, kipróbáltam pár fogást. A híres Jollof rizst is megkóstoltam. Tudni kell róla, hogy a ghánaiak és nigériaiak mindig azon veszekednek, hogy ki készíti jobban. Ez egy fűszeres rizs paradicsommal elkészítve, amit általában húsok mellé tálalnak. Kipróbáltam még az úgynevezett Fufu-t is, aminek az állaga tésztaszerű. Főtt tápiókából, esetleg zöldbanánból és jamgyökérből készül. Egytálételekkel fogyasztják, a saját fűszereikkel. Érdekesség még, hogy ezt kézzel eszik. Meg kell fogni, a szószba mártani, és mellé a húst is kézzel fogyasztják. Sokkal fűszeresebben készítik az ételeket, mint mi, de nekem ez szerencsére nem jelentett gondot, mert én amúgy is hasonlóképpen étkezem.

 A rövid ghánai tartózkodásod alatt történt-e olyan, amit soha nem felejtesz el?

– Az egész lakodalom egy örök emlék marad, de ami nagyon megragadt bennem, az egyrészt az ottaniak vendégszeretete, másrészt az, ahogyan az emberek minden pillanatot megélnek. Nem az a céljuk, hogy gyorsan tudják le a dolgokat, mielőbb essenek túl rajtuk, hanem szívvel-lélekkel vesznek részt mindenben. Például a lakodalom másnapján is elmentünk az egyházi misére, ahol ismét végigénekelték az egészet. Egy mise alatt több pap is celebrált, és számos témát érintettek. Még a légszennyezésről is beszéltek, és azt is megpróbálták Istennel összekapcsolni. A hívek a háromórás mise után is ott maradtak és beszélgettek egymással. Ez az összetartás nagyon megmaradt bennem, illetve az is, hogy kívülállóként mindenbe igyekeztek belevonni. Mindent elintéztek nekem, ugyanakkor semmit sem akartak elfogadni tőlem. Nagy hatással volt rám az egész afrikai utazás, és az említett pozitív élmények indították el bennem azt a folyamatot, amelynek hatására úgy döntöttem, hogy végleg hazaköltözöm Londonból Zentára.

 Mit tanultál ebből az élményből, és a szokások közül áthoznál-e valamit a mi mindennapjainkba?

– Szívesen áthoznám azt a szokást, hogy nem kell annyi étel a lakodalmakban. Szinte már túl sok a kaja egy-egy lakodalomban, nagyon sok megmarad és valamennyi biztosan kárba is vész. Őszintén szólva, az alkoholos italokat se lenne muszáj itthon olyan mértékben szervírozni, a ghánai lagzin például egyáltalán nem hiányozott. Természetesen erre mások a szokások és másként élünk, de alkohol nélkül is jól érezheti magát az ember. Igaz, ehhez olyan emberek is kellenek, akik minden pillanatot élveznek, és valóban megélik az életet.