Hungarikum-programok Bácsfeketehegyen

A Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Értéktárbizottsága az idén belefogott a Szállási szemmel 2 programba. Mint a neve is mondja, ez a második fázis, amelynek komoly előzményei vannak. Hajvert Lódi Andrea, az értéktárbizottság elnöke arról számolt be lapunknak, hogy az értéktármozgalom Magyarországon a 2012. évi, hungarikumokról szóló törvény meghozatala után bontakozott ki, majd kiterjedt a Kárpát-medence magyarlakta vidékeire. Az említett törvény meghatározása szerint a „hungarikum” a magyarság csúcsteljesítményét jelölő gyűjtőfogalom, amely olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelez, amely a magyarságra jellemző tulajdonság, egyediség, különlegesség és minőség. Az értéktárak feladata feltárni, nyilvántartásba venni és gondozni mindazokat az értékeket, amelyekre egy település magyarsága büszke lehet. Ami a sajátja, ami fontos számára, amit mindenképp szeretne megóvni a feledéstől – fogalmazott az elnök.

– Amikor 2016-ban ez a mozgalom Vajdaságban is életre kelt, a bácsfeketehegyiek (feketicsiek) Sárközi István kezdeményezésére kérték a feketicsi meggy, illetve 2019-ben a „Múltidéző téli kun disznóvágás és ősmagyar állatokból álló gazdasági udvar Bácsfeketehegyen” elnevezésű értékek hivatalos nyilvántartásba vételét, 2021-ben pedig a művelődési egyesület vezetésemmel kidolgozott egy értékőrző programot, melyet A feketehegyi háziasszony könyve címmel adtunk be az akkori Hungarikum-pályázatra, majd meg is kapták a támogatást Magyarország Agrárminisztériumának Hungarikum Bizottságától. Ez a két éven át zajló programsorozat a helyi étkezési szokások felkutatását, rögzítését és továbbadását tűzte ki célul. Végtermékeként egy kiadvány is született, Konyhakincs címmel. A program nagy népszerűségre tett szert a településen, mintegy 80 aktív résztvevővel, 3-tól 83 éves korig – voltak adatközlők, kérdezőbiztosok, visszatanítók, visszatanulók, kóstolók. Az értéktáras feladat egy teljes irányváltást igényelt a művelődési feladatokhoz képest: belülről, a közösségből, a közösség örökségéből kellett kiindulni, onnan kikeresni azt, ami érték, és találni hozzá olyan formát, amellyel felnagyíthatjuk és visszaforgathatjuk a közösség kollektív tudatába, hogy minél szélesebb körben rögzüljön, hogy ez az övé, ez szép, ez jó, ezt őrizni érdemes. Ebben a programban a hagyományos helyi táplálkozás volt a középpontban. Aztán 2023-ban ismét pályáztunk, de akkor már egy nagyobb fába vágtuk a fejszénket, és a pályázati anyag kidolgozásakor mindjárt a legmagasabb kategóriából, a hungarikumok listájáról választottunk értéket, a magyar tanyát. Ettől az évtől kezdve a művelődési egyesület vezetője Szakács Tamás, én pedig a Bácsfeketehegyi Értéktárbizottság elnöke. Ennek a bizottságnak a további tagjai pedig Sárközi Ottília helytörténész, Lódi Csilla történész, Kormos Irén csigatésztakészítő-mester és Pál Anikó nyomdász, kommunikációs szakember. Szállási szemmel címen kidolgoztuk a programunk első felét, amelynek az volt a célja, hogy feltérképezzük és megismertessük a településünk egykori tanyai életmódját. Ebből is egy kétéves folyamat kerekedett ki, az előző értékőrző programhoz hasonlóan helyi kutatással, visszatanulási eseményekkel. Azzal bővült a korábbi metodikánk, hogy bővítettük a célközönséget, férfiakat is megmozgattunk, és mindenféle korosztályt, illetve kiköltöztünk a világhálóra is: létrehoztunk egy közösségi felületet, amely teret biztosít az itthon és távol élő falubelieknek egyaránt az emlékek megosztására, valamint létrehoztunk egy weboldalt ertektar-bacsfeketehegy.rs címmel, amely digitális adatbázisként hozzáférhetővé teszi a település értékeit.

 Az idén újabb programmal álltak elő.

– A 2025-ös programunk valójában folytatása az előzőnek, ez a Szállási szemmel II. címet kapta. Most kerül sor az idősekkel folytatott interjúk bővítésére, a kutatási anyag feldolgozására, további közösségi eseményekre, visszatanulási alkalmakra, a különböző korosztályok további összekapcsolására, lesz egy ifjúsági pályázatunk, folytatjuk a világhálón folytatott kommunikációt is, a honlapunk tartalmát folyamatosan bővítjük, és a program végén itt lesz elérhető a kutatási anyagból elkészült elektronikus kiadvány is.

 Mi mindent csináltak eddig a program keretében?

– Mivel ez a téma iszonyúan tág, hiszen egy életmódot próbálunk megérteni így 70 év távlatából, a visszatanulási események inkább csak gondolatébresztőek, kedvcsinálók lehetnek, mintsem tanfolyamok. A program eddigi részében az állati eredetű termékek előállításából kaptunk ízelítőt: gyapjút mostunk, fontunk, szappant főztünk, túrót csináltunk, vajat köpültünk. A most kezdődő szakaszban pedig a zöldség- és gyümölcsellátás egy-egy momentumába pillantunk be – ennek jegyében például közös káposztasavanyítás lesz novemberben. Nagyon örülünk annak, hogy ez alatt az idő alatt kialakult egy olyan önkéntes értékőr csapat, amelynek tagjai teljes vállszélességgel beleálltak a cselekvésbe, mindig jönnek, intézkednek, szívesen tanulnak a helyi idősektől, és ha kell, belet mosnak, gyapjút taposnak, répát ásnak, annak érdekében, hogy mindezeket a mozzanatokat dokumentáljuk fotókkal és videókkal, hogy meg tudjuk őrizni az utókornak. Azért különösen hálásak vagyunk, hogy a helyi idősek köréből is vannak sokan, akik szívesen átadják a tudásukat, és mindenben a segítségünkre vannak. Ezek a programok valójában „újradrótozzák” a településen belüli generációk közötti kapcsolatokat, és úgy érzem, erre most nagy szükség volt. Újra egymás felé fordulni, közös élményeket szerezni, amelyek során a különböző generációk képviselői mind aktív szerepet vállalhatnak.

 Miért pont a tanyasi életet választották témának?

– Nem egyszerű megszervezni egy ilyen hosszadalmas és ennyi lábon álló programsorozatot, de fontosnak tartottuk, hogy foglalkozzunk ezzel a témával. Nálunk a helytörténeti kutatásoknak komoly hagyománya van: a legtöbb adatot Sárközi Ferenc, Sárközi Ottília és Kórizs József gyűjtő munkájának köszönhetjük, és mások is foglalkoztak egy-egy szegmenssel: Virág Gábor, Orosz Attila, Sárándi István, Hallgató Imre. A tanyasi élet eddig nem került feldolgozásra, és most már valóban nem sok időnk maradt – nagyon kevesen vannak életben azok közül, akik erre az életformára emlékezhetnek. 1944-ben Feketics határában 208 tanya állt, aztán 1953-ban nagyon sokat leromboltak, de valójában az 50-es években szinte teljesen megszűnt a szálláson tartózkodás. Az egykori független, teljesen önellátó felmenőink utódainak döntő többsége nem tart állatot, nem gondozza a kertet. Az elmúlt 70 év társadalmi propagandája szépen bebugyolált minket a függésbe és a szófogadó fogyasztó szerepébe. Fontos lenne tudni, hogy az elődeink micsoda fantasztikus tudás, kitartás és erő birtokában voltak. Ha nem ismerjük a gyökereinket, ha nem tudjuk, hogy honnan meríthetünk erőt, nem tudunk egyenesen állni. Elhajlunk, szétfolyunk. Ez az egyik oka annak, hogy fontosnak tartjuk kibogozni ezt a témát. Egy másik oka pedig az, hogy szeretnénk jobban átlátni azt a fajta szemléletmódot, ami a szállásiak sajátja volt. Hol helyezkedett el az ő gondolkodásukban a természet, a föld, a másik ember, a Jóisten – és hol helyezték el önmagukat ebben a viszonyrendszerben. Hiszen ez az értékrend borult mára a feje tetejére. És talán lenne mit tanulni a régi öregektől ezen a téren is. Nem minden rossz, ami régi, mint ahogy nem minden jó, ami új. Úgy gondolom, hogy ha a mi kis közösségünkben sikerül felhozni a felszínre valamit a hihetetlen gazdagságból, és rávilágítani, akkor megtettük, amit tudtunk így kicsiben: lehetőséget adtunk arra, hogy több szempontot lásson a mai fiatalság és a fiatal felnőtt korosztály, hogy az örökségének egy-egy elsüllyedt darabkáját is lássa, és úgy döntsön, mit visz, mit ad tovább.