Úgy tűnik, holnap az ötödik évébe lép Oroszország fegyveres harca Ukrajna ellen. A hadüzenet nélküli háborúja, amely 2022. február 24-én kezdődött. Röviddel azután, hogy az invázió megindítását aznap a tévében jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök. Napokkal később 141 ENSZ-tagállam – öt ellenében és 35 tartózkodás mellett – elítélte Oroszországot az agresszióért, egyszersmind sok kormány a támogatásáról biztosította Ukrajnát.
Moszkva előzőleg tagadta a katonai támadás lehetőségét. Az erre vonatkozó külföldi feltételezéseket, figyelmeztetéseket pedig rémhírterjesztésnek, hisztériakeltésnek, információs terrorizmusnak és szándékosan szított militarista pszichózisnak minősítette.
Végül Putyin elismerte: seregei „különleges katonai művelet”-be kezdtek, amelynek célpontja Ukrajna. A jóval kisebb és gyengébb haderővel rendelkező szuverén állam olyan méretű invázióval találta magát szembe, amilyenre 1945 óta nem volt példa Európában.
Putyin több indokra hivatkozott. Így arra is, hogy a – „kijevi rezsim” által veszélyeztetett és népirtásnak kitett – kelet-ukrajnai orosz ajkú lakosság, illetve a Donyec-medencei Luhanszki Népköztársaság és a Donyecki Népköztársaság (értsd: szakadár területek) segítséget kértek tőle „az ukrán fegyveres erők agressziójának visszaveréséhez, a polgári áldozatok elkerülése és a humanitárius katasztrófa megelőzése érdekében”.
Katonái hadba küldésekor elmondta, hogy Oroszország tervei között „nem szerepel ukrán területek megszállása”, és „senkire sem akarnak erővel rákényszeríteni semmit”. Ám fontos célkitűzésként jelölte meg Ukrajna lefegyverzését és nácimentesítését, amivel a Nyugat-barát, de Moszkva szerint fasiszta ukrán vezetés megbuktatására, valamint az ottani szélsőségesek megsemmisítésére utalhatott. Oroszországban azóta más érvek is elhangzottak a fegyveres támadás mellett, amely már hosszabb ideje tart, mint ameddig a II. világháborúban a Vörös Hadsereg Hitler csapatai ellen küzdött, majd végül győztesen eljutott Berlinbe.
Kezdetben Putyin és az orosz hadvezetés abban bízott, hogy néhány nap, esetleg hét alatt győzelmet hirdethetnek; Ukrajna orosz ellenőrzés alá kerül, s Moszkvát szolgáló bábkormány lesz. Ám a gyors siker elmaradt. Az invázió elhúzódó, felőrlő háborúvá fajult.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hamar az ellenállás és országa önvédelmi harcának szimbólumává vált sokak számára, akik Putyinra az agresszor diktátor bélyegét sütötték. Igaz, világszerte akadnak mentegetői, támogatói is.
Kijev tagadja az invázió moszkvai indokait. Az ukrán vezetés és lakosság visszautasítja azt is, hogy Putyin hadai felszabadítsák őket, illetve településeiket, ahogyan a Kreml a hódítást nevezi. A többség abban is egyetért, hogy Oroszország (többnyire hazugságokra hivatkozva) területszerző rablóháborút folytat. Fő célja pedig a világhatalmi státus helyreállítása és a Putyin által vizionált új orosz birodalmi nagyság megvalósítása. Úgy, hogy a kiszemelt államok Moszkva alattvalóivá, csatlósaivá válnak. Esetleg olyan „szövetségeseivé”, amelyek elfogadják, hogy kiszolgáltatottként a birodalom kizárólagos érdekszférájához tartoznak.
A háborúzó orosz sereg eddig csak arra volt képes, hogy az Ukrajnából 2014-ben kiszakított 7 százaléknyi területhez (a Krím-félszigethez, valamint Donyeck és Luhanszk megyék egy-egy részéhez) további 13 százalékot szerezzen. Döbbenetes áldozatok árán.
A Kreml hadereje azt ismételgeti, hogy katonai célpontokra sújt le. Az ukránok és a náluk járt külföldiek ellenben bizonyítékokkal igazolták, hogy négy év alatt a támadók a civileket és a lakott területeket sem kímélték, sőt rommá bombázták Ukrajna nagy részét.
Az ukrán erők is átlőnek orosz(országi) területekre. Többnyire katonai és (hadi)gazdasági komplexumokra, de gyakran polgári személyek és létesítmények is a célpontjaikká válnak.
Mindkét oldalon százezrek haltak meg és tömegek menekültek el, vagy kerestek új, nyugodtabb helyet az országukban. Jelenleg hatmillió ukrán állampolgár élhet külföldön. Oroszországból is több mint egymillióan költöztek el; főként jól képzett fiatalok, akik nem akartak részt venni a vérontásban.
A valós adatokat Oroszország és Ukrajna is elhallgatja. Ezért csak megbecsülni lehet az áldozatok számát és az anyagi kár mértékét.
A washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának (CSIS) 2026. januári jelentésében az áll, hogy Oroszország nagyobb emberveszteséget szenvedett el Ukrajnában, mint „bármely nagyhatalom a II. világháború óta bármely háborúban”. A dokumentum megjegyzi: az invázió kezdetétől 2025. december végéig csaknem 1,2 millió orosz és 500-600 ezer ukrán katona vesztette életét, sebesült meg, vagy tűnt el a harcokban.
A civilek között kevesebb az áldozat. Az ENSZ szerint a háború első napja és 2025. július 31-e között Ukrajnában 13 883 polgári személy életét oltották ki a támadók és legalább 35 548-at sebesítettek meg, de a tényleges szám „valószínűleg jóval magasabb”.
Moszkva saját adatokat közölt. Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság elnöke tavaly májusban arról számolt be, hogy az ukrán csapások legkevesebb 621 oroszországi civil életét követelték és 3217 sebesülését okozták.
A harcok miatt Ukrajnában keletkezett anyagi kár óriási. Néhol egész falvak, városok semmisültek meg, néptelenedtek el. Minden megsínylette a háborút. Becslések szerint az Ukrajnának okozott pusztítás összértéke elérheti a 800 milliárd dollárt.
Oroszország jobb helyzetben van. Bár Putyin többször is azzal dicsekedett, hogy hazája gazdasága jól teljesít, és az országát (a szomszédja elleni invázió miatt) 2022 februárja óta sújtó nemzetközi szankciók nem rengették meg, több szakértő is visszaesésről beszél.
A mély válságot külső segítséggel sikerült elkerülni. Moszkva ugyanis Kínának (és másoknak) nagy mennyiségben ad el energiahordozókat. Az ebből származó bevételekből finanszírozza az államapparátust és a katonai gépezetét. Ám ezáltal (valamint a hadiiparban is felhasználható kínai informatikai és elektronikai alkatrészek importjával) nagymértékben kiszolgáltatta magát Pekingnek, függőségbe került tőle, s már-már a vazallusává vált.
A négy év alatt Ukrajna sem roppant össze a jelentős túlerővel szembeni küzdelmében. Ez a szövetségeseinek köszönhető, amelyek pénzzel, fegyverekkel és egyéb módon támogatják. Az utóbbi időben azonban felbomlott közöttük az egység. A tavaly hivatalba került Donald Trump amerikai elnök és kormányzata már alig segíti Kijevet.
Trump ugyan megígérte a gyors béketeremtést, ám ebből – Putyinnal és Zelenszkijjel folytatott tárgyalásai ellenére – nem lett semmi. Talán azért, mert a formálódó új világrendet a személyes (területi-üzleti haszonszerző) alkukra és a saját befolyási övezetekre építő, egymással marakodva seftelő, zsákmányra éhes, gátlástalan globális hatalmasságok még nem tudtak mindenben megegyezni arról, hogy kinek, mi jusson Ukrajnából.
Nyitókép: Beta/AP
