2026. április 10., péntek

Három évtizednyi kitartás és összefogás

Harmincadik alkalommal gyűltek össze a vajdasági magyar amatőr társulatok

Cikkünkhöz képgaléria tartozik!

Muzslyán péntek este megnyílt a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXX. Találkozója, amely idén is az öntevékeny színjátszás legjelentősebb szakmai és közösségi eseményének számít. A jubileumi rendezvénynek a Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület megújult székháza ad otthont, ahol a következő napokban 21 társulat mutatkozik be Vajdaság 18 településéről, valamint a Muravidékről is érkezik egy csoport.

Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy a találkozó több mint egy rendezvény: közösségi ünnep, amely mögött három évtized kitartása és összefogása áll. Felidézte, hogy a seregszemle 1996-ban indult Berta Ferenc kezdeményezésére, azzal a céllal, hogy a vajdasági magyar öntevékeny színjátszó közösségek évente találkozhassanak, együtt alkothassanak és egymást erősíthessék. Hangsúlyozta, hogy ez a találkozó az egybesereglődés, a megmaradás és a megújulás ünnepe, amely minden évben újra bizonyítja a közösség erejét. Mint fogalmazott, a vajdasági magyar amatőr színjátszás különlegessége abban rejlik, hogy generációkon át segíti az anyanyelv, a kultúra és a közösségi szellem megőrzését, és minden alkalommal közösségépítő folyamatot indít el ott, ahol megrendezik. Beszédében külön is megemlékezett az amatőr színjátszómozgalom meghatározó alakjairól – többek között Berta Ferencről, Balázs Jánosról, Tóth Jánosról és Lepák Ferencről –, hangsúlyozva, hogy örökségük ma is irányt mutat.

A találkozót Ótott Róbert,a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkár nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: a harmincéves jubileum azt bizonyítja, hogy a vajdasági magyar amatőr színjátszásnak van múltja, jelene és jövője.

Dávid Csilla felvétele

Dávid Csilla felvétele

Halász János, a házigazda Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnöke köszöntőjében hangsúlyozta: különleges megtiszteltetés számukra, hogy éppen a 30., jubileumi találkozón lehetnek házigazdák. Mint mondta, ez a három évtized nem csupán előadások sorát jelenti, hanem egy élő, lélegző hagyományt, amely generációkat köt össze, és amelyben tudás és tapasztalat adódik tovább. Kiemelte, hogy az amatőr színjátszás ereje a szenvedélyben és az önkéntes közösségi munkában rejlik, amely képes közösséget teremteni és megerősíteni. Hozzátette: a muzslyai közönség nyitott a színház iránt, az előadások rendszerint telt ház előtt zajlanak, és a találkozóra való felkészülés több éven át tartott. Külön örömnek nevezte, hogy a székház belső felújítása időben elkészült, így méltó környezetben fogadhatják a rendezvényt.

Ótott Róbert tartományi titkár beszédében úgy fogalmazott, amatőr színjátszásunk e három évtizede a közösség, a kultúra és az anyanyelv szolgálatáról szólt, és olyan tartást adott a rendezvénynek, amely az egész vajdasági magyarságot jellemzi. Hangsúlyozta, hogy az amatőr színjátszás jóval több egyszerű hobbinál: küldetés a nyelv megőrzéséért, a kultúra továbbadásáért és a közösség építéséért. Rámutatott arra is, hogy a különböző településekről érkező társulatokat ugyanaz a cél vezérli: megmutatni a vajdasági magyar színjátszás gazdagságát és sokszínűségét. Hozzátette, hogy a mozgalom az elmúlt három évtizedben jelentősen hozzájárult a közösségi identitás megőrzéséhez, és fontos, hogy a jövőben is megmaradjon az a támogatási és együttműködési háttér, amely ezt lehetővé teszi. Ünnepi beszédének végén hivatalosan is megnyitotta a jubileumi szemlét.

Az ünnepélyes megnyitót követően színházi előadással folytatódott az est: a házigazda egyesület és a nagybecskereki Madách Amatőr Színház közös produkciójaként Bencsik Imre Kölcsönlakás című vígjátékát láthatta a közönség Kósa Zoltán rendezésében. A rendező elmondta, hogy az előadás során arra törekedtek, hogy a vígjáték ritmusa, tempója és karakterei minél erőteljesebben érvényesüljenek, és a nézők számára könnyen követhető, élvezetes színházi élményt nyújtsanak. Hangsúlyozta, hogy a két társulat együttműködése már korábban is működött, és a közös munka lehetővé teszi, hogy gazdagabb, összetettebb produkciók szülessenek.

A találkozó szakmai zsűrije háromtagú: dr. Oláh Tamás dramaturg, színháztörténész, László Sándor színész-rendező, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, valamint Körmöci Petronella, a Szabadkai Népszínház színművésze. Oláh Tamás kiemelte, hogy a zsűri az előadások minden elemét figyelemmel kíséri – a színészi játéktól a rendezésen át a látványig –, és céljuk nemcsak az értékelés, hanem az is, hogy hasznos szakmai visszajelzésekkel segítsék a társulatok munkáját. Az előadásokat követő kerekasztal-beszélgetések nyitottak az érdeklődők számára is.

A szervezők ismertették a programot is: a tíznapos rendezvénysorozat április 19-én díjkiosztó ünnepséggel zárul, majd a Zentai Magyar Kamaraszínház vendégjátéka következik. A találkozó idén is számos elismerést ad át – többek között a legjobb előadás, a legjobb alternatív produkció, a legjobb színészi alakítások és a közönségdíj kategóriáiban –, emellett közel harminc különdíj is gazdára talál. A fődíjasok Csorba Emil tordai képzőművész alkotásait kapják jutalmul. A program a fiatalokra is figyel: április 18-án gyermeknapot tartanak drámapedagógiai foglalkozásokkal és vendégelőadásokkal.


A jubileumi találkozó így nemcsak színházi seregszemle, hanem közösségi ünnep is: egyszerre szól a múltról, a közös alkotás öröméről és a jövőről, amelyet a vajdasági magyar amatőr színjátszás közössége továbbra is együtt formál.

Dávid Csilla Felvétele

Dávid Csilla Felvétele

A megnyitón számos közéleti szereplő és intézmény képviselője is jelen volt. A szervezők külön köszöntötték többek között Vicsek Annamáriát,az európai parlament képviselőjét és a VMSZ alelnökét, Kerekes Józsefet, a pénzügy minisztérium államtitkárát és a VMSZ alelnökét, Ótott Róbertet, a tartományi kormány alelnökét, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi-nemzeti közösségi titkárát, a Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Tóth Ramónát, a tanács végrahajtó bizottságának hivatalos írás és nyelvhasználattal megbízott tagját, köszöntötték a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség képviselőit, vezetőségi tagjait és munkatársait, élükön Kormányos Gyöngyivel és Sutus Áronnal, valamint a tartományi és helyi intézmények, kulturális szervezetek és médiaházak képviselőit. Elhangzott, hogy a rendezvény a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű programjai közé tartozik, és a magyar kormány, valamint a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága is támogatja. A szervezők megköszönték a tartományi és állami intézmények, Nagybecskerek város, valamint a helyi közösség és a támogató vállalkozók hozzájárulását is.

 

A megnyitó A muzslyai amatőr színjátszás képekben című kiállítással kezdődött, amely a helyi közösségi színjátszás gazdag múltját idézte fel. A tárlat betekintést nyújtott az elmúlt évtizedek meghatározó előadásaiba és szereplőibe, hangsúlyozva a mozgalom közösségformáló erejét, és a rendezvény teljes időtartama alatt megtekinthető marad.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A muzslyai házigazdák és a nagybecskereki Madách együttes produkciója volt a nyitóelőadás (Dávid Csilla felvétele)