2026. április 10., péntek

Torlódások várhatók a határátkelőkön

Mától teljeskörűen érvénybe lép az unió új regisztrációs rendszere

A hétvégén torlódások keletkezhetnek azokon a határátkelőkön, amelyek a schengeni övezet mentén vannak – figyelmeztette a nyilvánosságot Aleksandar Seničić, az Utazási Irodák Szerbiai Szövetségének (YUTA) igazgatója annak a következményére, hogy az Európai Unió április 10-től teljeskörűen életbe lépteti a korábban már részlegesen alkalmazott, új határregisztrációs Entry Exit System (EES) rendszerét. A szövetség igazgatója kiemelte, hogy bár az Európai Bizottság szerint a rendszer jól működik, az elmúlt hat hónap tapasztalata azt mutatja, hogy egyáltalán nem gyorsítja meg a belépést az unió területére, sőt jelentősen lassítja az átkeléseket. Az érvényesítés ideje egybeesik a pravoszláv húsvét ünnepkörével is, így a hétvégén torlódások várhatók a horvát, a magyar és a román határ menti övezetekben – írja a várható helyzetről a szerb sajtó.

Aleksandar Seničić a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy az új határregisztrációs rendszer bevezetésének elsődleges oka az, hogy szigorúbban ellenőrizzék azoknak a tartózkodását az unió területén, akik nem a tagállamok állampolgárai.

Az új határregisztrációs rendszert egyébként október 12-én kezdték bevezetni az Európai Unió 29 tagállamában. A bejelentések szerint az EES-t azzal a céllal hozták létre, hogy korszerűsítsék a biztonságos határátlépést, és csökkentsék az ezzel kapcsolatos visszaéléseket és bűncselekményeket.

Az Euronews információi szerint az elmúlt fél évben több mint 24 ezer utastól tagadták meg a belépést lejárt vagy hamis okmányok miatt, valamint azért, mert nem tudták pontosan megindokolni az utazásuk célját. Az Európai Bizottság adatai szerint több mint 600 személyt azonosítottak biztonsági szempontból „kockázatosnak”. 

KIKRE VONATKOZIK AZ ÚJ ELJÁRÁS?

Az új rendszer érvényesítésével a schengeni övezeti átkelőkön minden alkalommal külön bejegyzik azokat, akik nem állampolgárai egyetlen uniós tagállamnak se, és 180 napon belül kevesebb mint 90 napot töltenének az unió területén. 

Az EES-rendszert vonatkoztatják az Egyesült Királyság polgáraira is, ahogyan a nem vízumkötelesekre is attól függetlenül, hogy turisztikai vagy üzleti céllal utaznak. Ugyanakkor érvényes azok esetében is, akiknek ingatlanjuk van az unió területén, de nem rendelkeznek tartózkodási engedéllyel. Az ír és a ciprusi polgárok esetében még nem vonatkoztatják a szigorúbb ellenőrzést, ezáltal esetükben továbbra is pecséttel jegyzik az útlevelekben a be- és kilépést. 

Az új határregisztrációs rendszer alól az uniós országok állampolgárai mellett mentesítették azokat is, akik hosszú távú vízummal vagy rövid tartózkodási engedéllyel rendelkeznek az említett tagállamokban. A tagállamok állampolgárainak azon családtagjaira sem vonatkoztatják az érvényesítést, akik ez alapján tartózkodási kártyát birtokolnak. A határ menti övezetek azon lakosai esetében is eltekintenek az állandó regisztrációtól, akik érvényes engedélyekkel rendelkeznek a határ menti forgalomra vonatkozóan. 

Az új eljárástól mentesítették a vasúti és légi forgalomban alkalmazottakat is, ahogyan a NATO-békeegységek fegyveres erőit és családtagjaikat is. Andorra, San Marino, Vatikán és Monaco állampolgárait sem kötelezik a szigorúbb határellenőrzésre – részletezték az Euronews szerbiai portálján. 

MIT JELENT AZ EES BEVEZETÉSE AZ UTASNAK?

Az EES-rendszer érvényesítésétől számított első regisztrációkor az útlevél mellett szükség van arra is, hogy a helyszínen ujjlenyomatot vegyenek és lefényképezzék az utast. Az útlevelekbe beütött pecsétet ugyanis digitális bejegyzéssel helyettesítik, valamint ilyen módon evidentálják azt is, ha a rövid távú tartózkodást elutasították a határátkelőhelyeken. A 12 évnél fiatalabb gyerekek esetében nem kell rögzíteni az ujjlenyomatot, de fotó róluk is készül – írja a rendszer érvényesítéséről az Euronews.

Ugyanitt kiemelik, hogy a biometrikus útlevél nem kötelező: erre csak akkor van okvetlenül szükség, ha az utas olyan önműködő regisztrációs pontot használna, amely meggyorsítja a bejegyzést és a határátlépést. A bejegyzett adatokat három évig őrzik, ami a következő átlépéseket meggyorsíthatja – állítják a hozzáértők. 

Az eljárás kapcsán hozzáteszik: a határátlépéshez továbbra sem szükséges, hogy az utas előzőleg regisztráljon, azaz bejelentse az utazási szándékát. Amennyiben meg szeretné gyorsítani az EES-rendszer szerinti eljárást, akkor használhatja a Travel to Europe elnevezésű alkalmazást. Ez ugyanis az EES-rendszer hivatalos felülete, amely a harmadik országbeli utasoknak lehetővé teszi, hogy az utazás előtti 72 órában önmaguk feltöltsék a biometrikus adataikat, és így meggyorsítsák az átkelést a schengeni övezetbe. Ez azonban nem váltja fel azt a kötelező beszélgetést, amelyet a határőrök vezetnek le – mutatnak rá a nemzetközi sajtóban a lehetőségre, amely jelenleg csak a portugál és a svéd polgárok számára elérhető. Bevezetését a közeljövőben egész Európára kiterjesztik: az alkalmazás a Google Play és az Apple App Store áruházakon keresztül lesz letölthető.

EGYRE HOSSZABBAK LESZNEK A SOROK...

Az EES mától 24 órán át érvényben lesz minden olyan határátkelőn, amelyen keresztül a schengeni övezetbe utazhatnak a polgárok. Az ünnepek idején a korábbi években is torlódások alakultak ki ezeken az átkelőkön, az új rendszer érvényesítése pedig tovább lassíthatja a be- és kilépést – szögezte le a YUTA igazgatója, aki szerint mindez jelenleg kevésbé érinti a görög és az észak-macedóniai határszakaszokat, az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis azokon csak a nyaralások idején alakulnak ki valamennyivel hosszabb sorok. 

Seničić szerint a repterek felkészülten várják az EES teljes körű érvényesítését. A regisztrációt ugyanis maga az utas végezheti el az erre a célra kihelyezett táblagépeken: a beépített kamerával önmagukat le is fényképezhetik, az adatokat pedig számítógépes rendszerrel rögzítik az utasok. Így a reptereken valamivel gyorsabban működik az eljárás, bár több nemzetközi járat egyidejű érkezésekor vagy indulásakor itt is kialakulhatnak hosszabb sorok – hívta fel a figyelmet az igazgató arra, hogy az EES-rendszert április 10-én 59 országban érvényesítik. 

A YUTA igazgatója kitért arra is, hogy az idegenforgalomban leginkább érdekelt nagyobb országok rámutattak arra, hogy az EES érvényesítése a turisztikai idényben problémát okozhat. Az ezzel kapcsolatos javaslataikat elfogadta az Európai Bizottság, és a tagállamoknak engedélyezte, hogy a legnagyobb torlódások idején a határátkelőkön elhalasszák a regisztrációt addig, amíg a tömegek el nem oszlanak az átkelőhelyeken – mondta az igazgató a közeledő idénnyel kapcsolatban.

A hétvége tekintetében viszont a saját járművel közlekedő utasoknak azt javasolta, hogy a kisebb és kevésbé forgalmas hátárátkelőhelyeket célozzák. Az autóbusszal utazóknak viszont ajánlotta, hogy vértezzék fel magukat türelemmel abban a reményben, hogy a hétvégén több sávot is megnyitnak számukra – fogalmazott Seničić.

Magyar ember Magyar Szót érdemel