2026. február 24., kedd

Partner lehet a Roszatom?

Dubravka Đedović Handanović: 2040-től már atomreaktorok termelhetik a villanyáramot

A Roszatom orosz állami atomenergetikai vállalat képviselőivel tárgyalt tegnap Dubravka Đedović Handanović bányászati és energiaügyi miniszter a nukleáris energia területén lehetséges orosz–szerb együttműködésről. Szerbia ugyanis a villamosenergia-termelésben újabb kapacitások kiépítését tervezi, mivel a gazdasági növekedés, az új technológiai fejlesztések és a mesterséges intelligencia jelentősen növelik az elektromos energia iránti igényt. Emellett az energiaszektor kibocsátásának csökkentése érdekében új, stabil energiaforrásokra van szükség.

A bányászati és energiaügyi miniszter Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával egyeztetett, amely során Đedović Handanović kiemelte, hogy országunk olyan stratégiai dokumentumokat fogadott el, amelyek az atomenergiát 2040 utáni lehetséges energiaforrásként ismerik fel. Kiemelte, hogy Szerbia kormánya már a hónap végéig jóváhagyja a Nukleáris Program Végrehajtásáért Felelős Nemzeti Szervezet (NEPIO) megalakulását.

Elmondta, a nukleáris program első és második fázisának befejezését 2032-re tervezték. Az előkészítő szakaszban a minisztérium a francia EDF vállalattal működne együtt, de készek másokkal is a technológiai ismeretek megszerzéséről tárgyalni. Đedović Handanović szavai szerint 6 év alatt a kis moduláris reaktorok technológiája is fejlettebb lesz, az ország felkészülten szeretne akkor már az atomreaktorokra is lehetőségként tekinteni, hogy 2040-ben már működő atomerőműveket kapcsolhasson az ország a villanyáram-hálózatra – áll az energiaügyi minisztérium által kiadott közleményben, amelyben a miniszter rámutatott arra, hogy Szerbia az energetika jövőjének tervezésében válaszúthoz érkezett. Büszkén emelte ki, hogy 35 év után hatályon kívül helyezte Szerbia az atomerőművek építését tiltó törvényt, és ezzel megkezdte az atomenergia jövőbeli fejlesztése alapjainak elhelyezését.

– Az atomprogram fejlesztésének előzetes és előkészítő szakaszában különböző partnerektől tanulunk. A Roszatom, a világ egyik vezető vállalata, amely immár 80 éve épít atomerőműveket és fejleszt nukleáris programokat különböző országokban – köztük olyanokban is, amelyek már jelentős tapasztalattal rendelkeznek, illetve olyanokban, amelyek most kezdték meg nukleáris programjuk kialakítását –, értékes partner lehet a tudáscsere és a szakmai együttműködés terén – mondta a miniszter.

Kiemelte ugyanakkor, hogy Szerbia és Oroszország között az energetikai együttműködés, legyen szó a földgázról, a kőolajról vagy éppen a villamos energiáról, több évtizedes múltra tekint vissza, de ezenkívül is mély kötődés és sikeres együttműködés köti össze a két országot az élet minden területén.

Alekszej Lihacsov beszámolt a Roszatom jelenleg fejlesztés alatt levő projektjeiről, valamint azokról a tervekről, amelyek előtt állnak. Beszélt az eddigi tapasztaltaikról, illetve az együttműködés lehetséges modelljeiről.

– A Roszatom a világ vezető atomenergetikai cége, körülbelül 30 nagy és kis blokk reaktorépületet üzemeltet 9 országban, köztük Kínában, Indiában, Egyiptomban, Törökországban és Magyarországon is. A munkacsoporton keresztül Szerbiával tapasztalatokat és tudást cserélhetnénk. Szakértőink olyan területeken működhetnek együtt, mint a lakosság tájékoztatása és oktatása, a személyzet kapacitásának építése és a szabályozási keretrendszer elemzése – mutatott rá a vezérigazgató.

Az egyeztetésen jelen volt Bocan Harcsenko, Oroszország szerbiai nagykövete is.

Lihacsov február elején már jelezte: Oroszország készen áll bármilyen nukleáris projekt megvalósítására Szerbiában. Mint akkor kiemelte, a Roszatom rugalmasan alkalmazkodik Szerbia igényeihez, így kis, közepes vagy akár nagy teljesítményű blokkok építését is fel tudják ajánlani. Jelezte még, hogy a projektek nemzetközi szövetségben, más partnerek bevonásával is megvalósíthatók, legyen szó az építési szakaszról vagy a későbbi üzemeltetésről. A döntést azonban kizárólag Belgrádra bízta. Megállapította, hogy Magyarország és Szerbia közötti nukleáris energetikai klaszter létrehozása a jövőben rendkívül jövedelmező lehetne.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Alekszej Lihacsov és Dubravka Đedović Handanović (Fotó: Beta)