A parlament mezőgazdasági bizottságának ülése, amelynek napirendjén a tejágazat aktuális helyzete és a szarvasmarha-tenyésztés állapota szerepelt, csaknem hatórás vita után ért véget. A hírt Tóbiás József, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője, a szerbiai parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke is megerősítette a péterrévei lakossági fórumon.
A bizottság munkájában részt vevő mezőgazdasági miniszter, Dragan Glamočić bejelentette, hogy a hektáronként 18 ezer dináros támogatásra vonatkozó nyilvános felhívást már hétfőn, március 2-án közzéteszik. Hangsúlyozta: nem kell megvárni a pályázati határidő lejártát, a kifizetések a kérelmek beérkezését és feldolgozását követően azonnal megkezdődnek. Ez különösen fontos annak fényében, hogy a bizottság egyik javaslata szerint a gazdák még a vetés előtt hozzájuthassanak a támogatáshoz.
– A terv az, hogy március végéig megtörténjenek a kifizetések. A számlákkal igazolni kell, mire fordították az összeget, és aki nem tudja bizonyítani a rendeltetésszerű felhasználást, annak késedelmi kamattal együtt vissza kell fizetnie a támogatást – mondta a miniszter. Hozzátette: a második részlet az őszi vetés előtt esedékes, és nem lesz alacsonyabb a tavalyinál.
A miniszter arról is beszámolt, hogy hamarosan megkezdődik a negyedik negyedévre vonatkozó tejprémium kifizetése, és a jövő héttől a gazdák 0 és 3 százalék közötti kamatlábú, támogatott hitelekhez is hozzáférhetnek.
Glamočić a tejágazat helyzetével kapcsolatban megerősítette: a teljes mennyiségű tej rendszeres felvásárlása folytatódik, a felvásárlásokat sem csökkenteni, sem felfüggeszteni nem tervezik.
Nyitókép: minpolj.gov.rs


