Különleges húsvétvárás Felsőhegyen

A húsvét a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, amelyhez világszerte számtalan hagyomány és népszokás kötődik. A tojás az élet újjászületésének és a termékenységnek a legősibb jelképe, amely a kereszténységben a feltámadás szimbólumává vált. Az idők során különböző tojásdíszítési technikák alakultak ki, amelyek más és más motívumokra épülnek, ám szinte kivétel nélkül egészséget, hosszú életet és sok szerencsét ígérnek a tojások tulajdonosainak. A tojás írása, más néven a cirkalmas minták elkészítése, leginkább viasszal történik, ugyanis a festékbe mártott tojásokon a viasszal gondosan megrajzolt mintákat a festék nem fogja be.

Az elmúlt hónapokban ennek a technikának a csínját-bínját sajátíthatták el a felsőhegyi Könyvtár Kör tagjai is a Szakkör foglalkozássorozata keretein belül, a Nemzeti Művelődési Intézet tudásmegosztó online felületén keresztül. Mivel a Kárpát-medence tojásdíszítő hagyománya rendkívül gazdag és sokrétű, ezért a különösen jellegzetes motívumokat részletesen, földrajzi tagoltság alapján tehették magukévá a foglalkozássorozat összejövetelein résztvevő hölgyek, akik a téli hónapokban heti két alkalommal találkoztak egymással. Egy ilyen alkalommal látogattuk meg őket mi is, hogy alkotás közben beszélgessünk a tapasztalataikról, illetve a húsvéti ünnepkörről.

– A Szakkör programjaival tavaly találkoztunk először, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek köszönhetően, ugyanis 2022-ben az intézet munkatársai koordinálták ezeket a hagyományőrző programokat. Idén ezt a szerepet átvette a magyarkanizsai Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény, amelynek irányításával Vajdaság-szerte több mint száz szakkör nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt. A résztvevők tizenöt tematika közül választhattak. Mi tavaly a hímzés, a gyöngyfűzés és a mézeskalács-készítés alapjait sajátítottuk el, összesen mintegy harminc foglalkozást tartottuk, ugyanúgy az online módszer segítségével folyt a munka, mint ahogyan az idén – magyarázta Kaszás Ibolya, a Könyvtár Kör elnöke, aki nem tagadta, a korábbi kiváló tapasztalatoknak köszönhetően nagy örömmel fogadták, hogy idén is folytathatják a közös munkát. 

– Mivel mi falun élünk, és sokan konyhakertészettel, illetve egyéb kinti munkálatokkal is foglalkoznak közülünk, ezért inkább a téli hónapokra időzítettük a foglalkozásokat, heti két alkalommal találkoztunk, minden alkalommal kb. háromórás összejöveteleket tartottunk. Úgy tudnám a leginkább jellemezni a szakköri foglalkozásokat, hogy azok visszahozták számunkra azt a régi fonóhangulatot, amelyre hosszú időn át csak a múltba való nosztalgikus visszavágyódással emlékeztünk. Beszélgettünk, viccelődtünk, jól éreztük magunkat együtt, ha volt mit, meg is ünnepeltünk, kinek a születésnapját, kinek az unokája születését, ami éppen aktuális volt, és mindeközben észrevétlenül is valódi közösségé formálódtunk. Ezáltal pedig a Könyvtár Kör csoportja is bővült – tette hozzá a kör elnöke.

Csonti Melinda 2000-ben megkapta a Népművészet Ifjú Mestere díjat, 2002-ben pedig a Népi Iparművész címet, tanítónőként rendkívül fontosnak tartja, hogy továbbadja a rábízott gyermekeknek a népművészet szeretetét, és ezzel a segítő szándékkal kapcsolódott be a Szakkör munkájába is.

– A tojásírásnak a szépsége mellett buktatói is vannak, és ahhoz, hogy valódi sikerélményként élhesse meg az ember, ismernie kell ezeket a buktatókat is, ezáltal ugyanis jóval könnyebben veheti az akadályokat. Jómagam már legalább harminc éve foglalkozom tojásírással. Volt, hogy öt évem is ráment arra, hogy megtaláljam a megfelelő színt, vagy rájöjjek arra, hogy melyik mintánál mi az igazán fontos momentum. Tulajdonképpen azért is jöttem el most ide, hogy a résztvevőket ellássam jó tanácsokkal, és ezáltal nagyobb sikerélményük legyen. Amikor ’89–90-ben elkezdtünk tojásírással foglalkozni, mi voltunk az első fecskék, azóta viszont már akármerre megyek, azt tapasztalom, hogy a tanítványok tanítványainak sikerült visszatanulniuk a tojásírás technikáját és mesterségét, és ez óriási örömmel, megelégedéssel tölt el. Az elmúlt évek során több száz pedagógust tanítottam meg a tojásírás alapjaira és különböző trükkjeire. Úgy voltam ugyanis vele, hogy ha egy pedagógus akár csak egy-két gyermeket is megtanít az osztályában minderre, akkor talán majd az az egy-két gyermek hazaviszi, megtanítja a saját gyermekeit, és ezáltal talán szépen lassan visszajön ez a csodálatos hagyomány. Maga a tojás ugyanis a világmindenséget jelképezi, éppen ezért ha ezt megosztom másokkal, akkor megosztom a rajta levő világot is – fogalmazott Csonti Melinda, aki hozzátette azt is, hogy régen nem volt szabad nagypéntek előtt tojást írni. Akkoriban a nagyhéten takarítottak, először kívül, aztán belül tisztították meg a házakat, amivel nagypéntekig végeztek, délután három órakor pedig, amikor Krisztus feltámadt, leültek az asszonyok, és elkezdték festeni a tojásokat.

A Szakkör munkájába nagy örömmel és lelkesedéssel kapcsolódott be Kovács Káli Gizella, azaz Gizi néni is, aki az adahatári tanyavilágban nőtt fel, éppen ezért gyermekkori emlékeiről és az akkori húsvéti szokásokról is szívesen mesélt nekünk.

– Most hetvenéves vagyok. Amikor gyerek voltam, akkor még úgy volt, hogy mindenki ment locsolkodni, habár a tanyák nagyon messze voltak egymástól, ha kellett, akkor akár több kilométert is sétáltak az emberek. Akkoriban még bicikli sem volt, a fiúk összefogtak és együtt elsétáltak a lányokhoz. A mai húsvéthoz képest sokkal szegényesebb volt az ünnep akkoriban. A locsolódókat csupán egyszínű festett, főtt tojásokkal vártuk, amiket többnyire a hagymahéjjal színezünk be. Kalácsot is kaptak, amiket kemencében sütöttek. Ezek leginkább amolyan parasztos kalácsok voltak, bukta, fonott kis galambok, esetleg gurábli egy kis dióval meghintve. Ezek voltak a legjellemzőbbek. Az éjféli misére kötelező volt elmenni, ami jó is volt, mert külön bandáztak a fiatalok és külön az idősek. A mise után a legtöbb helyen volt kocsonya vagy kakaspaprikás üres kaláccsal, és akkor már a sonkából meg a főtt tojásból is lehetett enni. Régen nagyon babonásak voltak az emberek, amikor jött a húsvét, akkor meg kellett tojózni a tyúkokat, hogy tojjanak, illetve úgy is mondták, hogy megkotorni. Mezítláb körül kellett szaladni a tyúkólon és a kis ablakot, ami hátul volt rajta, be kellett kotorni, hogy minél többet tojjanak – emlékezett vissza Gizi néni, aki elmondta, feléjük a levélrátételes, azaz az úgynevezett berzselt tojás volt a legnépszerűbb.

– A nép errefelé nem ért rá arra, hogy írott tojásokat készítsen. Ez leginkább olyan területeken volt jellemző, ahol az embereknek sokkal több idejük és türelmük volt. Napjainkban ezek a hagyományok, mondhatni, eltűnőben vannak. Azok a szokások, amelyeket a nagyszüleink meg a szüleink tartottak, mára már nagyon sok helyen elhalványultak. Pedig régen sem dolgoztak kevesebbet az emberek, csak valahogy több időt tudtak szakítani egymásra, a családra és az ünnepeket övező hagyományokra. Ezért is fontos átadni fiataljainknak ezeket az értékeket, mint amilyen például a tojásírás is, mert manapság sokan már csak hagyományőrző rendezvényeken és kézműves vásárokon látnak ilyesmit – tette hozzá Gizi néni.

A felsőhegyi Könyvtár Kör tojásfestő szakköre április elsején nagyszabású húsvétváró kiállítással zárult, ahol a több héten át zajló munka gyümölcsét is megtekinthették az érdeklődők. A kiállításra a környék hagyományápoló csoportjai húsvéti ételekkel és termékekkel készültek, amelyeket a látogatók meg is kóstolhattak. A húsvétváró kiállítást látványos művelődési műsor tette még színesebbé és emlékezetesebbé az egybegyűltek számára.