Hétköznaponként hattól tízig hallható a Pannon Rádió 91,5 Mhz-es hullámhosszán a Pannon Reggeli. A dinamikus, vidám és zajos műsor öt műsorvezetője, fordított ábécérendben: Zvekán Péter (Zeci), Kovács Nemes Andor (Kovi), Csernik Árpád, Brasnyó Zoltán és Bajtai Kornél karácsonyra egy saját dalt ajándékoztak a hallgatóknak. A dal zenéjét, amelynek a címe Ez itt az!, Kucsera Géza írta. A dalnokok és a zeneszerző, az igazoltan távol maradó Csernik Árpád kivételével a rádió Napközi című műsorában Vágó Krisztának meséltek a dal készítéséről. Ennek szerkesztett változata következik most.
Kriszta: Hogyan készült ez a zeneszám?
Brasnyó: Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.
Zeci: Ennél sokkal nehezebb volt, ugyanis kitaláltuk, hogy kell egy karácsonyi dal. Odamentem az igazgatóhoz, mondtam, hogy kell egy karácsonyi dal, azt mondta jó. Itt kezdődött a baj, mert rájöttünk, hogy akkor zene is kellene.
Kovi: Az igazgató mondta, hogy jó, innen jött a rap-ötlet, hogy Yo!
Zeci: Akkor kérdeztük, hogy Gééza, csinálsz zenét?
Kriszta: És Géza erre mit válaszolt?
Géza: Aha.
Zeci: Akkor leültünk Gézával egy kávéra és rájöttünk, hogy nem tudunk szöveget írni.
Brasnyó: Ekkor lépett a képbe Bajtai, aki megírt egy zseniális szöveget.
Zeci: Felhívtam Kornélt, kérdeztem, dolgozol? Ja. De attól el tudsz jönni egy kávéra? Gyere, mert nem tudunk írni szöveget. Mondta, jóhogy. És Kornél kb. huszonöt perc alatt írt egy szöveget.
Brasnyó: A dal valamivel több, mint háromperces, úgyhogy az Eurovízióra is szeretnénk vele benevezni.
Kriszta: Hogy bírjátok a népszerűséget? Gondolom, most végigmentek az utcán, megismernek a hangotokról.
Brasnyó: Én úgy szoktam, hogy napszemüveget meg baseball sapkát szoktam viselni. A paparazzikkal még nem tudok mit kezdeni.
Kornél: Ezzel az a gond, hogy Brasnyó mindig nekimegy valaminek a sötét napszemüvegben. Én úgy oldom meg, hogy visszadobom a téglát, amit hozzám vágnak.
Zeci: Én ezt meg szoktam előzni, úgy szoktam bemenni a bulikba, hogy jól van emberek, tényleg én vagyok az.
Kornél: És erre ők mondják, hogy szeretünk Kovi.
Zeci: Mondom ilyenkor, hogy nem kell elszállni, igen, én vagyok a Csernik.
Kornél: Múltkor a városközpontban mentem, amikor egy turistacsoport kérdezi tőlem, hogy ez itt a Népszínház? Mondom, Ez itt az.
Kriszta: Volt egy fotózás is, ez hogy történt?
Kovi: Levettük a ruháinkat…
Kornél: Aztán visszavettük, mert hideg volt. Egyébként a dolog úgy nézett ki, hogy egy játszótéren zajlott a fotózás, és három kislány a közeli dombról figyelte, hogy ezek az őrültek mit csinálnak az ő játszóterükön.
Zeci: Kovi erre megszólalt, hogy gyerekek, nemsoká elmegyünk, erre Bajtai: nem megyünk el.
Brasnyó: De ez igazából úgy történt, hogy beültünk egy fehér kombiba…
Zeci: El kell mondani, hogy a fotókat Diósi Árpád, alias Dió készítette és nagyon jó képeket csinált. Azt külön kértük, hogy amikor felmászunk egy ilyen csúszdára, akkor legyen rajta, ahogy a hat mamlasz áll fenn, és látszódjon a tábla, hogy erre csak 3–9 éves korig lehet felmászni.
Kornél: De ez azért nem volt probléma, mert írta, hogy 3–9, mi pedig fél 10-kor voltunk ott.
Kriszta: Vannak a dalban olyan részletek, amelyek nagyon életszerűek. Ezeket ti írtátok bele?
Zeci: Ez úgy történt, hogy a Bajtai írt egy nagyon rossz szöveget, mi ezt feltettük az internetre, és mondtuk, hogy a hallgatók javítsák ki. Ők ezt megtették és ez szól most.
Kornél: A legtöbb javítás egy bizonyos Z. Pétertől érkezett.
A szóban forgó dal interneten is megtalálható, mégpedig a https://soundcloud.com/pannonrtv/ez-itt-az-karacsonyi-dal címen.
Mobilosok itt érhetik el a nótát:


