2025. november 15., szombat

Engem nem úgy hívnak

Gion-darabot mutattak be Királyhalmán

Noha Királyhalmán a negyvenes évekre nyúlik vissza a színjátszás hagyománya, a helyi művelődési ház már több mint egy évtizede nem adott helyt amatőr színészeknek. Legalábbis mostanáig, vasárnap este ugyanis telt ház előtt tartották meg az Ezerjó drámacsoport első bemutatóját.

Az Ezerjó drámacsoport tavaly márciusban alakult meg. Jelenleg tizenketten tartoznak az állandó gárdánkhoz. A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület júniusi évzáró műsorán már volt egy fellépésünk: ott a Kádár Kata című székely népballada színpadi változatát adtuk elő, mozgásszínházi elemekkel – mondta el Berényi Emőke csoportvezető. – A mostani előadásunk komoly próbafolyamat eredménye. Augusztusban volt egy háromnapos táborunk, ahol Gion Nándor Engem nem úgy hívnak című ifjúsági regényét dolgoztuk fel, a szereplők közötti viszonyokat és a jellemfejlődésüket elemezve. Azért választottam kiindulásként ezt a szöveget, mert közel áll a 12–16 éves társulattagok lelkivilágához, hiszen szó van benne a felnőtté válás nehézségeiről, az első szerelmi próbálkozásokról és a kamaszokra jellemző menekülési kényszerről. A darabot magam dramatizáltam, és mivel egy 1970-ben megjelent regényről van szó, némileg aktualizálnom kellett. A színpadra állításban sokat segített a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség munkatársa, Raffai Ágnes, rengeteget jelentettek a Deszkára fel! elnevezésű színjátszócsoport-vezetői képzés során tanultak, és természetesen a szülői támogatás is.

Az előadást legközelebb pénteken a hajdújárási Suliszínház Fesztiválon lehet megnézni, azután pedig valószínűleg Szenttamáson is vendégszerepel majd.

Magyar ember Magyar Szót érdemel