A Szegedi Szabadtéri Játékok idei előadásaira már meg lehet a jegyeket vásárolni. Az évad a Zorba, a görög című balettelőadással indul, július 4-én és 5-én láthatják a nézők a darabot. Mikis Theodorakis zenéjére, melyet az 1964-es, három Oscar-díjjal jutalmazott film tett világhírűvé, a Kossuth-díjas koreográfus, Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója készít koreográfiát, illetve a librettót is ő maga jegyzi. A Győri Balettel együttműködésben születő előadás egyik érdekessége, hogy lenyűgöző, Szegeden eddig még nem látott látvány fogadja majd a közönséget.
Július 11-én és 12-én Kálmán Imre operettsikere, A csárdáskirálynő szerepel műsoron, melyet utoljára közel egy évtizede láthatott a Dóm téri közönség. Az előadás a Budapesti Operettszínházzal közösen valósul meg.
A tavaly már látott Elfújta a szél közönségkérésre is szerepel újra műsoron, mégpedig július 18-án, 19-én és 20-án.
Tizenöt évvel ezelőtt láthatta utoljára a Szabadtéri Játékok közönsége Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. A nagyot mondó obsitos történetéből született, a magyar népdalra építő opera már 1938-ban szerepelt a Szegedi Szabadtérin. 2014-ben augusztus 1-jén és 2-án is játssza a Játékok a fesztiválon emblematikusnak számító előadást. Az operai szerepekre a műfaj ismert művészeit, míg a prózai szerepekre ismert és népszerű színművészeket kér fel a fesztivál.
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató augusztus 15-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban lesz. Olyan kiemelkedő az érdeklődés az ABBA-musical iránt, hogy a hatodik Mamma Mia! előadást is meg kellett hirdetni a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorkínálatában. A Szirtes Tamás rendezésében színre kerülő produkció korábban meghirdetett öt előadására a jegyértékesítés kezdete óta már az összes jegy elfogyott. Akkora az érdeklődés a darab iránt, hogy a menedzsment arra a döntésre jutott: pluszelőadást iktatnak be a műsorba, augusztus 22-én is lesz Mamma Mia!. Egyúttal azt is jelezték, ennél több előadás biztosan nem lesz a musicalből. Ilyen korán még sosem hirdetett pluszelőadást egy bemutatóból a Szabadtéri.


