2025. november 15., szombat
Az év végi ünnepekre készül a Tisza-parti város teátruma

Pass-port a szegedi Kisszínházban

Operettbemutatóval, hangversennyel, meghívott produkciókkal és gálaműsorokkal készül az év végi ünnepekre a Szegedi Nemzeti Színház. A decemberi programok a klasszikustól a könnyűzenéig, a komolyabb hangvételű darabtól a humorra épülő előadásig széles skálán kínálnak majd szórakozást. Lesznek Verdi-hetek, Huszka Jenő Bob hercege kerül színre, az ünnepi kínálatban fellép a Thália Színház Marc Camoletti Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban című vígjátékával. Láthatja a közönség a Robert James Waller regényéből készült A szív hídjai című darabot, az év egyik utolsó sztárprodukciója pedig a Hitted volna? című színmű lesz Kern András és Hernádi Judit főszereplésével, december 29-én két alkalommal, 16 órától és 19 órától is bemutatják majd. Az év végéig Schell Juditot, Pindroch Csabát és Gubás Gabit, Udvaros Dorottyát, László Zsoltot és a már említett Hernádi Juditot és Kern Andrást láthatjuk majd a szegedi deszkákon. A saját repertoáron kívül meghívott produkciók színesítik decemberben a Szegedi Nemzeti Színház ünnepi kínálatát. December 12-én 18 órától a Kisszínházban láthatja a közönség a Pass-port Szeged/Segedin – Maga az ördög és a Pass-port Europe című előadásokat. A 2012-ben bemutatott trilógia két részét, a Szabadkára és Szegedre fókuszáló darabot láthatja a közönség. A mű a multietnikus világgal, a határ két oldalán élő emberek viszonyaival, a vajdasági magyarok és a magyarországiak kapcsolatával foglalkozik kendőzetlen, leleplező szókimondással. Természetesen az idén is lesznek zenés programok: a Storyville Jazz Band tolmácsolásában december 29-én 19 órától a Kisszínházban karácsonyi dixie-gálát tartanak, és szilveszteri gálaműsort is szerveznek. December 31-én 17 órakor és 20 órakor kezdődik majd a buli, így a nézők akár a színházban is megvárhatják az újévet.

Magyar ember Magyar Szót érdemel