A Kovács Jolánka író, szerkesztő, műfordító, dr. Silling István nyelvész, író, néprajzkutató és L. Móger Tímea költő, szerkesztő alkotta bírálóbizottság április 18-án meghozott, egybehangzó döntése alapján a zombori Bielitzky Károly Városi Könyvtár a 2025. évre szóló Herceg János Irodalmi Díjat eddigi életművének jelentősége elismeréséül dr. Mák Ferenc irodalom- és művelődéstörténésznek, bibliográfusnak, írónak, publicistának ítélte oda.
A díjazott életművéről dr. Silling István az indoklásban így fogalmaz:
– A Herceg János Irodalmi Díj megalapítóit az a szándék vezérelte, hogy évente a vajdasági magyar irodalom olyan alkotóját tüntessék ki, aki a hercegi művészi és emberi hagyományt követi az itteni emberek megszemélyesítésében, a honi táj iránti hűségben, s e táj különféle nemzetiségű, felekezetű embereinek az egymás mellett élés kölcsönös megbecsülésében, elfogadásában. Zombori létére ez természetes is volt számára, még akkor is, ha néha másként hozta a történelem.
Dr. Mák Ferenc irodalomtörténész, művelődéskutató, bibliográfus és publicista a maga óbecsei származásából kiindulva és az Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén szerzett tudásától vezérelve írásaiban, könyveiben, munkáiban követi ezt az attitűdöt. Dolgozataiban hűséges marad szülőföldjéhez, még akkor is, ha emberi, testi mivolta elhagyni kényszerítette Bácskát. Az itteni kulturális örökség és a jelen irodalmi termése így is megmaradt érdeklődése homlokterében, éppúgy, mint a hajdani határok nélküli Kárpát-medencében mellettünk vagy velünk élők kultúrája. A távolabb élő magyarok élete, megmaradásuk körülményei és lehetőségei, oktatási és közművelődési törekvései sem kerülik el figyelmét. Eltökélt vállalása ma is szólni mindazokról, akiknek gyökerei a mienkével azonos talajból táplálták hitünket, eszméinket, hitvallásunkat. A Sinkó-díjas, Berzsenyi-díjas és Magyar Életfa díjas tudós, irodalomtörténész megannyi régi és mai újság, folyóirat, periodika, könyv olvasójaként olyan ismeretekre tett szert, melyekkel felvértezve nyugodtan mozog a mi egykori, délvidéki életünk, történelmünk és művelődési múltunk kusza berkeiben. A Cicelle virágoskertjének díszei (Irodalom és nemzeti újjászületés a Délvidéken 1867‒1920) című doktori értekezésében erről tett bizonyságot, mint ahogy jó néhány általa szerkesztett könyvben, egyebek mellett Herczeg Ferencről, az Egy patrícius a titkok kapujában című, általa szerkesztett tanulmánykötetben. Hatalmas és körültekintő munkájában A délvidéki magyarság válogatott történeti és honismereti bibliográfiája (Mely titulus alatt azt kell érteni, hogy minden, a vidékre vonatkozó értekezés, észre vétel, tzáfolat és igazítás közre bocsáttatik) címűben helytörténeti, művelődéstörténeti kutatásainkhoz támogató hírt kapunk a szűkebb pátriánkkal foglalkozó összes kiadványról. Mák Ferenc különös figyelemmel tanulmányozza a baranyai és szlavóniai magyarok népéletét is. A friss vajdasági könyvtermést is híven követi és méltatja.
Az idén, 2025 elején több fejezetben ismertette díjunk névadójának írói és művelődési tevékenységének értékeit. Ő emlékezett meg elkötelezett kutatóként napilapunk művelődési magazinjában Herceg János halálának 30. évfordulójáról. Így mutatva mindannyiunknak példát és az utat szellemi örökségünk megbecsülésében. A Herceg János Irodalmi Díjat dr. Mák Ferenc méltán kiérdemelte – áll az indoklásban.
A rangos díj ünnepélyes átadására az ősszel megtartásra kerülő Dunatáji Herceg János Nap keretében kerül sor.

Nyitókép: Dr. Mák Ferenc irodalomtörténész, művelődéskutató, bibliográfus és publicista