2024. május 9., csütörtök

Mindig valamilyen hármasságban gondolkodom

Bemutatták Antalovics Péter Magánbeszélgetés című, legújabb kötetét

A Vajdasági Magyar Képző, Kutató- és Kulturális Központ Csütörtök esték elnevezésű programsorozat keretében bemutatták Antalovics Péter Kilátó és Makói Medáliák díjas költő Magánbeszélgetés című, legújabb kötetét. A szakmai elismerésekben is részesült fiatal költő jelentős alakja a kortárs vajdasági magyar irodalomnak. A VM4K műhelyében kreatívírás-foglalkozásokat tartott, tagja a Híd Kör Egyesületnek, tanít, mindemellett a kerékpározás szerelmese. A harmadik kötetéről, annak különlegességeiről és a versek születésének körülményeiről Lennert Móger Tímea költő, újságíró beszélgetett a szerzővel.

– Antalovics Péter megteremtette a maga bolygóját, és onnan nézve próbálja átértelmezni a mindennapokat, a földi létet, amire valamilyen szinten kritikusan is tekint. Továbbá igyekszik a mai ember olyan alternatíváját megtalálni a szellemi szférában, amely segíti a túlélését – fejtette ki meglátását a kötetről Lennert Móger Tímea a beszélgetés kezdetén.

– Meg kellene idézni valamilyen energiát vagy összetartó erőt, mert szétpotyog ez az egész szövet, amiben próbálunk közösen létezni. Akár kulturális, civilizációs, vagy egy egyszerű hétköznapi értelemben, akár kisebb közösségek terén is észrevesszük, hogy fogyatkozunk, vagy az energiáink fogynak, merülnek ki. Ez az a kontextus, amiben én ma látom a személyt. Társadalmi értelemben a kötetnek leginkább az első ciklusa boncolgatja ezeket a kérdéseket. A második és harmadik ciklus inkább csak ezt a kontextust használja fel kicsit más, vagy nagyon más, vagy egész véletlenül pont ezeknek a problémáknak a másik prizmán át való megvilágítására – magyarázta a szerző.

A kötet első ciklusának címe Nehéz fény, ami társadalmi vonatkozású kérdésekkel foglalkozik, a második ciklus a Függőség elnevezést kapta, ahol a költő elképzelt dialógust folytat egy elképzelt lénnyel, ugyanakkor ez szerelmi költészet is. A Magánbeszélgetés című harmadik ciklus szembenézés önmagunkkal, a negyedik, Kétség című ciklusban pedig haiku formában írott versekkel találkozhat az olvasó.

– A legújabb kötet szerkezetét úgy építettem fel, mint ahogy az előző két kötetemnek a szerkezetét is, ugyanis mindig valamilyen hármasságban gondolkodom. A test-lélek-szellem az a hármas tagolás, amiben én látom a személyt. Minden egyes szövegem beillik e hármas egység valamelyikébe – hangsúlyozta a kupuszinai Antalovics Péter, aki a hovatartozását illetően hozzáfűzte, hogy Nyugat-Bácska számára mindig is egy olyan ihlető vidék volt, ami alapvetően határozta meg a sorsát.

A költő harmadik verseskötete a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg, és Utcai Dávid Orion-köd című festményének részleteivel van illusztrálva.

Nyitókép: Antalovics Péter költővel Lennert Móger Tímea költő beszélgetett, fotó: Dér Dianna