Végre itt a nyári szünidő, nincs iskolába járás, nincs lecke, van egy csomó szabadidő, amit ki kell tölteni. Mit is csináljunk? Eljött hát a gondolkodás ideje.
Nem mintha az iskolába járás időszaka a problémamegoldó gondolkodást nem tenné lehetővé, de eléggé nyilvánvaló, hogy a suliban a reproduktív jellegű tudást értékeljük elsősorban. A „nagybetűs életben” azonban nagyon fontos a hatékony problémakezelés.
A problémamegoldás szorosan összefügg a gondolkodással. A gyakorlati életben számtalan különböző probléma merülhet fel, jöhet velünk szembe, amelyeket meg kell oldanunk, vagy legalábbis meg kell birkóznunk velük. Olyan sokfajta kérdés merül fel egy emberi élet alatt, olyan sokszínűek és sokrétűek a problémák, hogy nem suvaszthatjuk be őket egy-egy sablonmegoldásba. Marad hát a gondolkodás, aminek a segítségével sikeresek lehetünk, sikerrel kezelhetjük a problémahelyzeteket. Igen ám, de gondolkodni is tudni kell. Vagy az velünk születik? Míg a tudósok a pontos választ megtalálják, mi elősegíthetjük, hogy gyerekeink gondolkodási készsége fejlődjön.
Van egy (részben) tévhit, ami azt mondja ki, hogy a gyerekek gondolkodási képessége spontán kifejlődik, párhuzamosan az elméleti tantárgyak tanulásával, illetve annak következményeként. Ez a kijelentés azonban így nem állja meg a helyét. A gyerekek érnek, fejlődnek fizikailag, mentálisan és pszichésen, tehát a gondolkodásuk is érik, fejlődik. Nem mindegy azonban, hogy milyen feltételeket teremtünk a fejlődéshez. A gondolkodás spontán módon is változik az évek során, ha megfelelőek a körülmények. De ha stimuláljuk és motiváljuk a gyerekeket, akkor hatékonyabbá válik.
Miért fontos megtanítani a gyerekeket gondolkodni?
Ez az igény fokozottan megjelent, amióta nyilvánvalóvá vált, hogy az iskolában tanult információk nem elegek ahhoz, hogy a gyerek boldoguljon velük a későbbiekben. Nehéz ma felmérni, milyen ténybeli tudásra lesz szükségünk holnap. Tudnunk kell hát, hol és hogyan juthatunk hozzá a szükséges információkhoz, illetve, hogy a meglévő információinkat hogyan alakítsuk az aktuális helyzet igényeihez. Szorosan kapcsolódik ez a már számtalanszor körüljárt tanulás megszerettetésének témaköréhez.
Nagyon egyszerű gondolatmenet ez. Amit szeretek csinálni, az elől nem menekülök, hanem belevetem magam, megfelelő önbizalommal tevékenykedek, elégedettséggel tölt el, hatékony vagyok benne. Ez csak úgy valósulhat meg, ha felfedezem, megismerem magamat mint aktív és gondolkodó embert, aki tevékenységével kihat saját és környezetének fejlődésére.
Első lépés a bizalom-önbizalom megvalósulása, amikor a gyerekben megteremtődik a feltétele a gondolkodásnak, hogy elérhet valamit, hathat valamire, juthat valamire, képes valamire. Képes arra, hogy használja az eszét. Pici korban elültetjük ennek a magját, amikor engedjük, hogy mezítláb induljon el, és szúrja a talpát a kavics. Vagy amikor engedjük, hogy szétpocskolja az étolajat a kövön (ha már megszerezte). Tapasztalat útján megszerzi a gondolkodáshoz szükséges alapvető elemeket: valamit csinálok, amiből valami más következik. Persze hogy nem buzdítunk senkit sem arra, hogy veszélybe sodorja a saját gyerekét! Józan ésszel végiggondoljuk, mennyire veszélyes az adott cselekedet, és ennek fényében reagálunk. Nem muszáj csak veszélyes helyzeteket sorolnunk, mert a túl sok tiltás az, ami negatív következménnyel járhat. Arra tanítja a gyereket, hogy mindentől féljen, ne a józan eszére hallgasson. A „nem arra való”-dolgok is rontják a gondolkodásfejlődés lehetőségét. A konyhai evőeszközkészlet kiválóan alkalmas tud lenni autópálya építésére, ha hagyjuk. (Később segíthet elmosni őket.) Máris elgondolkodhatunk, vajon megfelelő példát nyújtunk-e a gyerekeinknek? Mi hogyan reagálunk, amikor valami előtt megtorpanunk? Sopánkodunk, vagy átgondoljuk a lehetőségeket?
Mint a nevelés minden területén, itt is nagyon sokat jelent a személyes példa.
A lényeg, hogy a gondolkodás fejlődésének elősegítése mindannyiunk érdeke, és ezt nem elég az iskolára bízni. Az iskola központosított tervek alapján működik, egyelőre nem a problémamegoldó gondolkodást helyezve az első helyre. Nekünk viszont gondolkodó gyerekekre van szükségünk, akik gondolkodó felnőttekké válnak.
