Néma Nő. Néma, furcsa szépség. És nagyon furcsán néma. Annyira néma, mint amennyire furcsa ez a szépség, mely pillanatról pillanatra változik: a nő különös beszédessége, értsd: némaságának szépsége – titkos kisugárzásának fényében – újfent más és más színezetet nyer. Úgy hallgat, ahogyan távoli, felhőbe vesző hegycsúcsok hallgatnak, és időnként olyan megfellebbezhetetlen egyértelműséggel épül bele saját magányába, hogy úgy tűnik, teljesen hidegen hagyja, észreveszik-e, avagy észrevétlen marad. Így az őt meghódítani akarók már régóta sorra kénytelenek feladni a vele való küzdelmet.
E nő sosem ideges. Szépsége mellett ez a legfeltűnőbb rajta, annál is inkább, merthogy ő egy bolt tulajdonosa, s egy bolttulajdonos általában ideges az üzletmenet miatt. Ő azonban fennkölt nyugalmával különös viszonyrendszert alakít ki mindenkivel s mindazok között, akik ide, e boltba betévednek. Mint jelenlét és hiány furcsa keveréke, úgy formálja a kuncsaftokat, hogy közben ő maga egy cseppet sem változik. Akár valami katalizátor egy vegyi folyamatban: elősegíti azt, de nem vesz részt benne.
Ebben a boltban különös dolgokat: jégszobrocskákat, vagyis különböző jégből készült dísztárgyakat árulnak. Kicsiket, nagyokat, attól függ, ki milyen célra szeretné használni őket. Van itt jégoroszlán kertiparti-szervezőknek, rövid életű asztali csecsebecsék családi uzsonnához, s akad tréfás kedvű, aki hűtött ajándékként becsomagolva jég ékszerekkel lepi meg ismerőseit. De létezik olyan vásárló is, aki mélyhűtője sötétjét díszíti apró jégállatkákkal, ne unatkozzanak odabenn a kiporciózott karfiolok, zöldbabok vagy a tegnap lefagyasztott zúzapörkölt.
A jégüzletben zajlik az élet. A kirakat, mivel oly mértékben nem hűthető, hogy nyáron is folyamatosan fagypont alatti hőmérsékletet biztosítson az itt kiállított szobrocskáknak, állandó nedvesség és felújítások áldozata. Ilyenkor sálas, sapkás kirakatrendezők tüsténkednek benne, mindig újabb és újabb olvadó világot teremtve maguk köré, míg odakint lenge ruhás, napernyős, hőségtől lihegő emberek közlekednek, irigyen kandikálva befelé e szférák hűvösét kínáló fellegvárba.
Eközben a Néma Nő díszes katalógusokból ajánlgatja portékáját a sok, csillogó szépségtől hüledező kuncsaftnak, hol mosolyogva, hol pedig látszólag ok nélkül elkomolyodva. Sok tárgy ugyanis már rég elolvadt, csak a fotón él tovább. De ez senkinek sem tűnik fel, hisz hozzátartozik e furcsa bolt imázsához, különben is, ellentétben a tulajdonosnővel, e hervadó, különös szépséggel, a tárgyak, fémből készült formamintáik segítségével, gond nélkül újrafagyaszthatók, újragyárthatók.
A Néma Nő: önző, s egyben önfeláldozó, magát kirekesztő, s ezáltal számtalan lehetőség előtt tetszelgő, aki szívesen meghallgatja mások történetét, az pedig, aki az ő közelében tartózkodik, valamiképp részesévé válik az ő sorsának, e néma, mégis páratlanul teljes létezésnek, megfigyelvén, ahogy az asszony mozdulatlanul bámul kifelé a bolt ablakán, vagy jár-kel az üzlethelyiség s a raktár között, ahol a jégszobrok mínusz húsz fokon várják a maguk sorsát, hogy a kirakatba vagy eladásra kerüljenek, mindkét esetben kicsi az esély a túlélésre, míg ott, a biztonságos raktárban, ha nem is az örökkévalóságig, de nagyon hosszú ideig megmaradhatnak művészileg megformált állapotukban.
Talán e Néma Nő sorsa is e tárgyakéhoz hasonló.
