A kiállított művek többsége a szabadkai Városi Múzeum művészeti gyűjteményéből származik, de a kiállításon szerepelnek művek a szabadkai Városi Könyvtár és a zentai Városi Múzeum gyűjteményéből is, valamint magánszemélyektől és a Magyar Szó szabadkai szerkesztőségének tulajdonából.
Előzmények.Az újabb kori szabadkai képzőművészeti élet gyökereit a Figurális rajztanfolyam jelenti, melyet Hangya András(1912–1988) indított el 1945-ben, míg Hangya és a tanfolyam némely résztvevőjének alkotói munkássága a két világháború közti időszakban veszi kezdetét. Hangya egyik felfedezettje a szociálisan hátrányos helyzetű tehetségek felkarolása mozgalának. A Rotary Club ösztöndíjasaként 1934-ben Belgrádba Petar Dobrović (1890–1942) esti rajztanfolyamát látogatja – több más szabadkai alkotóval együtt (M. Babić, Erdei S., Boschán Gy.). Hangya 1937 és 1941 között a belgrádi Képzőművészeti Akadémia hallgatója. Alkotói munkásságának fordulópontját jelenti az 1936 októberében a szabadkai Zeneiskolában szervezett kiállítása. Szociális témái nyomán a két világháború közti időszak jelentős alkotói közé sorolják. Kapcsolatban áll a Híd folyóirat baloldali mozgalmával. A fiatal magyar művészek kiállításának egyik szervezője és központi alakja, melyre 1938-ban kerül sor a szabadkai Népkörben, és ahol Almási Gábor (1911–1994) művészi fafaragó és stílbútortervező is kiállít. A későbbi tanfolyam néhány résztvevője ebben az időben szintén már foglalkozik képzőművészettel, például Szilágyi László és Marko Vuković.
Agitprop. A Népfront agitációs és propagandaosztályának 1944 októberétől képzőművészeti szakcsoportja működik, ahol Almási Gábor, Boschán György, Petrik Pál és Hangya András dolgozik. A csoport ideológiai vezetője Gajdos Tibor (1917–1997), a Minerva nyomda egykori betűszedője, a szabadkai járási pártbizottság tagja. Hangya Petrikkel, a tapasztalt címfestővel és moziplakátok készítőjével kétnyelvű faliújságot szerkeszt a szabadkai főtéren, a Városháza előtti parkban. Megrendeléseket kap a várostól Sztálin és Tito nagyméretű portréinak az elkészítésére. Tito portréja (1946) a Tiszti Otthonban (a Városi Könyvtár épülete) volt elhelyezve, ahonnan később átkerült a Városi Múzeumba. Almási Gábor 1946 májusban az első háború utáni május 1-je megünneplésére készített három fa diadalív munkálatait vezeti. Ekkor készült az a tizenegy méter magas emlékműve, melyet a Városháza és a Népszínház előtti téren helyeztek el.
Tanfolyam. Hangya a kommunista párt soraiba is bekerült, műtermet kapott, és lehetőséget arra, hogy megnyissa festőiskoláját. A figurális rajztanfolyam ötlete tőle származik, melyet az Agitprop köré gyűlt alkotók elsőként támogattak. Noha a tanfolyam néhány résztevő emléke szerint 1945 októberében kezdte meg a munkát, a hivatalos jelentések 1946 januárját említik. Az órák a Népfront és annak Közművelődési Osztálya keretében indulak el Hangya világos és tágas műtermében, az Ifjúsági Otthon és Népegyetem épületében – az egykori Levente Otthonban. Az ingyenes tanfolyamhoz az elsők közt csatlakozott Petrik Pál és Almási Gábor, a gimnázium tanulói közül Sáfrány Imre (1928–1980) és Vinkler Imre (1928–1967), a munkások és hivatalnokok közül Marko Vuković (1913–1981) és Ivan Tikvicki (1913–1990). Almási tapasztalt asztalosként elkészítette a rajzasztalokat. A tél kezdetével kaptak ugyan kevés tüzelőt, de a rajzoláshoz és festéshez, illetve a modellek fizetéséhez szükséges pénzt nem, így minden festőkelléket maguk szereztek be. Így történhetett meg, hogy az esti aktrajzolás helyett első találkozásukkor Zákány Antal költő arcképét készítették el, de később is gyakran rajzolták és festették meg egymást. Hangya inspirációt és bátorítást adott azzal, hogy a művészeti irányzatokról és a művészettörténet nagyjairól mesélt. A hallgatók láthatták az ő munkáit is, hiszen ezt a helyiséget használta saját műtermeként. Tanárához, Petar Dobrovićhoz hasonlóan csak az alapfogalmakról beszélt, a munkákat pedig kizárólag a tanulók kérésére korrigálta. Hangya 1946 őszén (egyes adatok szerint 1947 tavaszán) hagyta el Szabadkát, amikor Zágrábba ment, hogy befejezze tanulmányait. Ekkor Almási veszi át a tanfolyam vezetését, aki már addig is, Vass Kálmán (1881–1963) segítségével, vezette a gazdasági ügyeket. Almási jó viszonyban állt Oláh Sándor (1886–1966) neves szabadkai festővel, akihez a háború előtt rajzórákra járt, így most a csoportot is elvezette hozzá. Oláh, aki ekkor már beteg volt, nehezen mozgott, és 65 éves múlt, beleegyezett, hogy időnként meglátogassák, tanácsot kérjenek, és korrigálja a műveket, teljesen ingyen – noha ekkor még nyugdíja sem volt.
Munkaakció és képzőművészeti akadémia. 1947 nyarán a tanfolyam több résztvevője ifjúsági munkaakcióra jelentkezett. Almási a šamac–szarajevói vasútvonal építésére került. Petrik a Vranduknál szervezett munkaakcióban vett részt. Almási távollétében néhány hónapig Oláh Sándor vezette a tanfolyamot. A festészet mestere ebben az időszakban maga is munkaakciós témájú képeket festett. Petrik, Vinkler és Sáfrány felvételiztek a belgrádi Képzőművészeti Akadémiára. Petrik elismeri, hogy ebben nagy segítségére volt a figurális rajztanfolyam.
A tanfolyam első kiállítása, 1948. és költözés a Harambašić utcába.A tanfolyam első kiállítását 1948. február 5. és 20. között tartják a Művelődési Otthonban. A katalógus alapján tudjuk, hogy Almási, Petrik, Sáfrány, Tikvicki és Vuković állítottak ki; ami azt jelenti, hogy az alapító tagok közül egyedül Vinkler nem szerepelt a kiállításon. A tárlatról több alkalommal írt Gajdos Tibor, például a Híd folyóiratban, ahol a kiállítókat a „nép ifjú tehetségeinek” nevezi, a kiállítást pedig a „nép ereje szellemi felemelkedéseként” minősíti. Almási és Petrik alkotásainak zöme ifjúsági munkaakción készült, míg Tikvickit és Vukovićot a város környékének emberei és tája ihlette, Sáfrány pedig a Városházát, palicsi témákat és csendéletet festett. A szabadkai Városi Múzeumba ekkor került vásárlás útján Ivan Tikvicki Maja című arcképe. A mű kifejezi a szerző színérzékét, de Hangya, közvetetten pedig Petar Dobrović fauvizmusának hatását is. Almási a kiállításra több alkotást készített, köztük a Tuskó című faszobrát. A belgrádi Képzőművészeti Akadémia szobrász szakára 1948 szeptemberében vették fel ösztöndíjjal. A tanfolyam résztvevői többségének távozása után a tanfolyam fennmaradásáért Ivan Tikvicki és Marko Vuković küzdenek. Kezdeményezésükre a csoport átköltözik a Horvát Művelődési Otthonba. Így 1949 márciusában a szabadkai Közművelődési Egyesületek Szövetsége elfogadja az iskola támogatását, aminek köszönhetően a tanfolyam továbbra is fennmaradhat. A tagság meglepő módon megnövekszik, gyakran eléri a 47 résztvevőt, ami miatt két csoportra oszlanak: a szerbhorvát csoportotStevan Jenovac (1910–1954) vezeti, rövid ideig pedig Mihajlo Dejanović (1913–1982), míg a magyar csoportot Ivanyos Sándor (1922) irányítja. Az új tagok közt volt többek közt Faragó Endre, Kalmár Ferenc, Kubát József, Gustav Matković, Pavle Tikvicki és Bela Duranci is.
A tanfolyam kiállításai 1949-ben.A figurális rajztanfolyam második kiállítását 1949. május 15. és 30. között tartották a szabadkai Városi Múzeumban, amely akkor a Raichle-palota épületében volt (ma a Képzőművészeti Találkozó épülete). Négy kiállító pénzjutalmat, öt dicsérőlapot kapott. Júliusban a tanfolyam három résztvevőjét – köztük Tikvickit is – munkaakcióra küldték az autóút építéséhez, míg a többiek szabadkai építkezéseken dolgoztak. Az október 16-án tartott kiállításon a festészeti kategória első díját G. Matković kapta A Horvát Népszínház udvara című festményével, a másodikat M. Vuković A szabadkai Csantavér utca munkájával, a harmadikat Szilágyi L. Szabadkai tanyák című alkotásával. A grafikai kategória első díját I. Tikvicki nyerte Autóút című rajzával, míg Stojan Joka Gyermekfigura című krokija lett a második.
Ettől kezdve többé nem használták a figurális rajztanfolyam elnevezést, ehelyett Képzőművészeti Szakosztálynak nevezték a csoportot – így azt mondhatjuk, hogy a tanfolyam 1949 októberéig állt fenn. Ez összefügg a Városi Múzeum megalapításával is 1948 novemberében, illetve a szabadkai művészek (Almási, Bešlić, Boschán,Dejanović, Hangya, Ivanyos, Jenovac, Kern, Oláh) múzeumi kiállításával 1949. november 29-én, amivel a szabadkai képzőművészeti élet fejlesztését iskolázott művészek veszik át. Tagadhatatlan tény azonban, hogy a háború utáni szabadkai képzőművészet alapját éppen a figurális rajztanfolyam és Hangya András teremtették meg, aki soha nem szakította meg kapcsolatát Szabadkával, ahogy a város sem vele. Kiállításunk második része a tanfolyam jelentős résztvevőinek további munkásságát szemlélteti 1960-nal bezáróan.
